galéria megtekintése

Hagyta a rendőrség, hogy bevándorlónak nézzék az erőszaktevőt

24 komment


Fekete Gy. Attila

Nem bevándorló kényszerített szexre egy bliccelő lányt a leleplezéssel fenyegetve június 5-én a Budapestről Szegedre tartó Intercityn. Pedig közvetlenül az erőszak után még a rendőrök is ezt mondták a sértettnek. Utóbb, lapunk érdeklődésére a rendőrség mindent tagadott.

Ki lesz a felelős, ha az országot elárasztó menekült-hordák megerőszakolnak egy magyar lányt? A kérdést az utóbbi időben mind gyakrabban vetették fel a világhálón azok, akik a kormány menekültellenes intézkedéseit ezzel is támogatták. És amiről ilyen sokan beszélnek,

előbb-utóbb kezd valósággá válni valódi bűncselekmény nélkül is.

Az N1TV-n Kisberk Szabolcs, a Hír Tv Célpontjának egykori szerkesztője megszólaltatott egy lányt, aki a világhálón a bevándorlók első szexuális áldozataként vált ismertté.

 

A története a következő: pénz hiányában jegy nélkül szállt fel Kőbánya-Kispesten a Szegedre tartó Intercityre. Kecskemétre indult a szüleihez. Csomagjait az egyik fülkébe tette, majd elbújt a WC-ben az ajtó mögött. Nyitva hagyta az ajtót, abban bízva, hogy ha jön a kalauz és látja, hogy nincs bent senki, nem fog már az ajtó mögé is benézni. Ám egy vadidegen, magyarul nem beszélő férfi kiszúrta. Tíz perc sem telt el, és rányitott, majd kézzel lábbal azt kezdte magyarázni, hogy ő majd segít neki elrejtőzni.

Később már a férfi is bement a szűk helyiségbe. A lány elmondása szerint ekkor még semmi rosszra nem gondolt. Elszívtak együtt néhány cigarettát, majd a férfi felvetette: mit kap ő azért, hogy falaz a lánynak? Ő először nem értette, mire megy ki a játék, vagy legalábbis azt mondta, de a férfi nem hagyott kétségeket benne: szexet akart, különben nemcsak hogy feldobja a kalauznál, de Szegedig ki sem engedi a mellékhelyiségből. Nem volt más választása. Olyan erős sokkhatás érte, hogy még kiabálni sem mert. Később néhány utasnak elmondta, mi történt vele, de kinevették, senki nem segített rajta. Felhívta a barátnőjét, mert még abban sem volt biztos, hogy erőszakot követtek el rajta, végül is, ha nem is önszántából, de maga vetkőzött le az idegennek.

Az erőszaktevő nem bevándorló volt
Az erőszaktevő nem bevándorló volt
Reviczky Zsolt

Később a rendőrök elmondták neki, hogy miután kényszer, egészen pontosan pszichikai erőszak hatása alatt tette, amit tett, ez ugyanolyan erőszaknak minősül, mint ha veréssel bírták volna az együttlétre. És a nyilatkozata szerint

a rendőrök mondták neki azt is, hogy az elkövető bevándorló volt. S, hogy sok ilyen eset van.

Egy órával a kierőszakolt együttlét után Szegeden őrizetbe vették a feltételezett erőszaktevőt. Szerb volt, Olaszországból utazott haza szabadságra. Tagadta a rendőrségen, hogy erőszakot követett volna el a lányon. A rendőrök inkább a lánynak hittek, és szexuális kényszerítés miatt eljárást indítottak a férfi ellen a Kecskeméti Rendőrkapitányságon. Őrizetbe vették, kezdeményezték az előzetes letartóztatását is, de az ügyészség szabadon engedte.

Kérdésünkre a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen azt mondták, nem látták indokoltnak a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazását. Így viszont szabadon elhagyhatta Kecskemétet, sőt akár az országot is. Az ügyészek szerint az már a rendőrség dolga, hogy miképpen folytatja majd le a magyarországi lakcímmel nem rendelkező férfival szemben a nyomozást.

Érdeklődésünkre a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

tagadta, hogy a rendőrök azt mondták volna, hogy erőszaktevője bevándorló.

Csakhogy a hír így jelent meg a világhálón, az erőszakoskodó bevándorlókat pocskondiázták sokan, miközben kíméletlen fellépést követeltek „az ilyenek” ellen.

Így aztán a rendőrség nyakig belekeveredett az újabb idegenellenes hangulatkeltésbe. Főleg, hogy a történteket elsőként közreadó N1TV riportja már megannyi megosztáson túl volt a világhálón, amikor a rendőrség szűkszavú közleményében beszámolt a nyomozásról. Elhallgatták, hogy a gyanúsított szabadlábon védekezhet, és nem reagáltak a sértett azon állítására sem, hogy egy rendőr bevándorlónak mondta volna az erőszaktevőt.

Lapunk kérdésére írásban azt felelték: A rendőr nem mondott ilyet. Nem tartották fontosnak megindokolni, hogy mire fel ilyen magabiztosak. Mivel a rendőrnek tulajdonított kijelentés alkalmasnak bizonyult egy újabb idegenellenes hangulatkeltésre, megkérdeztük: tesznek-e jogi lépéseket azért, mert a rendőrnek olyan kijelentést tulajdonított a sértett, amit az nem mondott?
Erre azt felelték: „Amennyiben a rendőrség olyan esetről szerez tudomást, amely jogi lépéseket tesz indokolttá, meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket”.

A rendőrnek tulajdonított hamis állítás alapján az interneten végigsöprő idegengyűlölet a jelek szerint nem „olyan eset”. Eddig ugyanis az ügyészség tájékoztatása szerint a rendőrség nem tett jogi lépéseket az ügyben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.