Hagyó Miklós lemondott a BKV felügyeletéről

Lemondott a BKV Zrt. szakmai felügyeletének jogáról Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes hétfőn. A nap folyamán tett MSZP-s és SZDSZ-es nyilatkozatok alapján egyelőre teljesen bizonytalan a következő napok koalíciós menetrendje, a BKV felügyeletének a jövője. Javaslatai és elképzelései az ellenzéknek is vannak, a Fidesz felkérés esetén elvállalná a felügyelőbizottság irányítását.

Miután lemondott a BKV szakmai felügyeletéről Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes, a folytatásról a koalíciós egyeztetőtanácsnak kell döntenie. Erről Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettes beszélt a hétfői bejelentés után. Arra a kérdésre, ő vállalná-e a közlekedési vállalat felügyeletét, azzal válaszolt: csak abban az esetben, ha a koalíciós egyeztetőtanács felkéri erre. Hagyó Miklós levelében nem tért ki bővebben arra, hogy pontosan mely ügyekre gondolt, amikor azt írta, azok már a fővárosi közlekedést veszélyeztetik, de az utóbbi hónapokban sorra láttak napvilágot olyan sajtóhírek a BKV-val kapcsolatban, amelyek nyomán például a Fidesz ügyészségi feljelentést tett.

Több javaslatot tesz az MSZP fővárosi elnöke és frakcióvezetője a szocialisták és a szabad demokraták koalíciós egyeztetésére. Kezdeményezik többek közt, hogy alakuljon új igazgatótanács és felügyelőbizottság a BKV-nál. Burány Sándor és Steiner Pál azt mondta: a budapesti szocialisták egyértelmű választ várnak Demszky Gábortól arra, hogy a fővárosi közgyűlésben a koalíciós együttműködés során a jövőben lehet-e számítani mind a tíz fővárosi szabad demokrata képviselőre.

A budapesti szocialisták kezdeményezik, hogy a BKV Tóthfalusi György, az SZDSZ politikusa által vezetett igazgatótanácsa, valamint Székely Gábor SZDSZ-es elnök által vezetett felügyelőbizottsága helyett új igazgatótanács és felügyelőbizottság alakuljon. A két politikus kezdeményezi azt is, hogy a BKV fővárosi hatáskörének felügyelete kerüljön Demszky Gábor főpolgármesterhez annak érdekében, hogy a közlekedési társaság ügyeiben a főváros és a kormány együttműködése a lehető leghatékonyabb legyen a jövőben.

A Fővárosi Közgyűlés SZDSZ-frakciója viszont önkormányzati biztos-kincstárnok kirendelését javasolja a BKV-hoz. John Emese frakcióvezető elmondta, a BKV körül kialakult helyzetet értékelve megállapították: ez a kérdéskör nem áll meg a főpolgármester-helyettesi szinten, hanem a  BKV-nál is szükség van változtatásokra. Ezért támogatták Lakos Imre (SZDSZ) közlekedési tanácsnok azon felvetését, hogy az állami cégekhez hasonlóan a BKV-nál is rendeljenek ki egy biztos-kincstárnokot, akinek a személyére a kormány tegyen javaslatot, mivel tőlük várják a BKV támogatását. Ez a biztos azonban nem az úgynevezett csődbiztosi teendőket látná el.

John Emese kitért arra is, hogy a szocialistákkal szerdán koalíciós egyeztetés keretében nézik át a BKV problematikáját. Indokoltnak tartják azt is, hogy mielőbb áttekintsék az egész koalíciós szerződést, s annak teljesülését. Az SZDSZ-frakció többsége szerint azzal, hogy Hagyó Miklós lemondott a BKV felügyeletéről, megtörtént a felelősségvállalás is, ezért a képviselőcsoport szerint immár előre kell tekinteni ez ügyben.

Lakos Imre elmondta, javaslata alapján a BKV  igazgatóságának a pénzügyminiszter által delegált tagja egy biztosi-kincstárnoki feladatokat látna el a jövőben. Eszerint minden szerződés csak az ő ellenjegyzésével lépne életbe. A politikus közölte, a frakció támogatta azt a javaslatát is,  hogy vonják be a BKV igazgatóságába a Fideszt is. A 2006-os önkormányzati választások óta egyébként nincsenek ellenzék által delegált tagjai a fővárosi cégek igazgatóságainak.

Az SZDSZ hétfői frakcióülésen konkrét javaslatként fogalmazódott meg Tóthfalusi György igazgatósági elnök visszahívása és a poszt átadása a Fidesznek. Tarlós István Fidesz-frakcióvezető ezzel kapcsolatban elmondta, az önkormányzati ciklus vége felé szakmailag és politikailag egyaránt értelmetlen lenne, hogy bekapcsolódjanak a BKV igazgatóságának a munkájába. Azon viszont elgondolkodnának, ha felajánlanák nekik a BKV felügyelőbizottságának jelenleg az SZDSZ által birtokolt elnöki posztját. z ellenzéki politikus nem látja sok értelmét annak sem, hogy a  BKV igazgatóságának pénzügyminiszteri delegáltja egyfajta biztosi-kincstárnoki szerepet kapjon. A pénzügyminiszteri delegált ugyanis éppúgy az MSZP és Bajnai Gordon embere, mint ahogy a miniszterelnök Gyurcsány Ferencé. Ők pedig nem élvezik az ellenzék bizalmát. Természetszerűleg vannak olyan szocialisták, akiket el tudnak fogadni, a jelenlegi kormánnyal és a fővárosi MSZP-vel azonban nem akar alkudozni.

A Fidesze-frakcióvezetőt egyébként nem lepte meg, hogy Hagyó Miklós lemondott a BKV felügyeletéről. "Az adott körülmények között, s az ő szemszögéből nézve, relatíve ez volt a legjobb lépése". Ezzel azonban nem tekinthetők lezártnak a BKV-s ügyek, függetlenül attól, hogy az ügyészség is vizsgálja ezt a kérdést. A Fidesz Hagyó Miklós döntésével nem tett le véglegesen arról, hogy fegyelmi vizsgálatot kezdeményez vele szemben. Megvárják azonban, hogy a városvezetésben miként dől el a BKV felügyelete. A rendezésre váró BKV-ügyek közt említette Tarlós István azt a napokban tudomására jutott információt, mely szerint az SZDSZ budapesti elnökének, Boruzs Andrásnak, aki IV. kerületi  önkormányzati képviselő is, szerződése van a BKV-val. Ha ez így van, akkor ezen először az SZDSZ-nek kellene elgondolkodnia. Ezt a helyzetet tisztába kell tenni.

Tarlós István korábban öt ügyet említett, amelyek miatt az ügyészséghez fordulnak. Ezek négy tanácsadói szerződéssel, valamint Hagyó Miklós sajtóreferensének, Horváth Évának az ügyével foglalkoznak; a sajtóreferens a BKV alkalmazásában is állt, majd augusztus 18-án, miután az Index hírportál ezt nyilvánosságra hozta, menesztették. Sajtóinformációk szerint Tarlós István ügyészségi felülvizsgálatra küldi azt a szerződést, amelyben a BKV egykori kommunikációs vezetői lehetnek érintettek. A közlekedési társaság 2007-2008-ban 9-9 millió forintot fizetett két tanulmányért a Soda Reklám Kft.-nek, amelynek tulajdonosai között található Heim Ildikó, aki régebben Zelenák Tiborral (volt sajtóiroda-vezető) és Regőczi Miklóssal (volt kommunikációs vezérigazgató-helyettes) együtt dolgozott a székesfehérvári polgármesteri hivatalban.

A magukat megnevezni nem akaró MSZP-SZDSZ-városatyák szerint az elmúlt hetekben nyilvánosságra került, s a Demszky Gábor által is botrányosnak minősített BKV-s végkielégítési ügyek kapcsán feszültté vált a városüzemeltetési főpolgármester-helyettes és Kocsis István, a cég vezérigazgatója közti viszony. A Heti Válasz nemrégen azt írta, hogy Kocsis István szerződéseket, teljesítési igazolásokat és számlamásolatokat adott át a budapesti Fidesz-frakciónak, emiatt kezdhette bolygatni Hagyó Miklós azokat az offshore-ügyleteket, amelyek miatt a cégvezérnek jelentést kellett tennie a vállalat felügyelőbizottságának. 

A hetilap információi szerint a Fidesz leginkább a Hagyó Miklós által pályázat nélkül a BKV élére kinevezett Antal Attila, és az őt követő Balogh Zsolt "vezérigazgatóságára" volt kíváncsi, illetve képet szerettek volna kapni a "Hagyó-lekötelezettek működéséről". Ezért kikérték a BKV tanácsadói szerződéseinek egy részét. Ezeket Kocsis István át is adta az ellenzéki frakciónak és erről 2009. június 3-án tájékoztatta Hagyó Miklóst is.

Az offshore és az újabb tanácsadói szerződések mellett nagy port vert fel a közéletben a BKV személyügyi igazgatójának 100 milliós végkielégítése és nyugdíjazása utáni visszafoglalkoztatása is. Kocsis István egy sajtótájékoztatón elhangzott kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az ő felelőssége "zéró" a BKV-nál  kifizetett sokmilliós végkielégítések ügyében. Mint mondta: a közelében sem volt a BKV-nak, amikor kifizették Szalainé Szilágyi Eleonóra százmilliós végkielégítését.

Felügyelőbizottság: a menedzsment hozta előnytelen helyzetbe a BKV-t

A BKV menedzsmentjének mulasztásos felelősségét állapította meg a prémiumok és jutalmak kiosztásában a cég felügyelőbizottsága (fb) - közölte a főváros közlekedési vállalata. Az fb határozatait tartalmazó közleményben olvasható, hogy a bizottság arra jutott: a 2003 után vizsgált időszakban a premizálás és a jutalmazás gyakorlata előnytelen volt a társaság számára.

A felügyelőbizottság alapos vizsgálatot kér a cég vezérigazgatójától bizonyos tanácsadói szerződések miatt. Kocsis Istvánnak 15 napon belül kell tájékoztatást adnia arról, hogy a GPS Capital céggel a kormányzati lobbi-stratégiára és a Cornus Kft.-vel a válságkommunikációs tanácsadásra kötött szerződések esetében milyen teljesítések történtek, mi volt ezeknek az ellenértéke, a cégek kiválasztása hogyan történt, volt-e közbeszerzés és indokolt volt-e.

A vizsgálatnak érintenie kell a Soda Reklám Kft.-vel kötött két tanácsadói szerződést és az általuk készített tanulmányokat is, sőt, ha szükséges, büntető feljelentést kell tenni ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt. Az fb az is kérte az vezérigazgatótól, hogy Horváth Éva (Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes szóvivője, aki a BKV-nál is alkalmazásban állt) munkaviszonyával kapcsolatos vizsgálat anyagát a következő ülésen mutassa be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.