Hagyó: méltatlan reagálni Demszky szavaira

Hagyó Miklós az elmúlt három év tükrében méltatlannak tartaná Demszky Gáborral való kapcsolatához, ha érdemben reagálnia kellene a főpolgármester bíráló nyilatkozatára.

"A mostani országgyűlési képviselőválasztásnak a tétje sokkal nagyobb annál, hogy a kampányidőszakban személyes vitákkal, üzengetéssel terheljük" - fogalmazott Hagyó Miklós közleményében. A korábbi főpolgármester-helyettes arra reagált, hogy Demszky Gábor sajtótájékoztatóján arról beszélt: többször figyelmeztette Hagyó Miklóst, miszerint nem helyes a BKV-nál a kézi vezérlés, és hogy rosszul értelmezi városvezetői szerepét. Hagyó Miklós azt írta: "Egy régi mondás úgy tartja: az idő és az igazság jó barátok, azaz előbb utóbb minden kiderül. Én az idővel, és az igazsággal is szembe tudok nézni".

Arra is kitért: az elmúlt három évben Demszky Gáborral "vállt-vállvetve dolgoztak a városért". Ennek köszönhető többek között, hogy ma a fővárosban, a távfűtéses lakásokban élőknek közel 30 százalékkal kevesebbet kell fizetniük, több mint 30 uniós projekt indult el a fővárosban, több mint 190 milliárd forintnyi támogatást sikerült a 4-es metró beruházásra elnyerniük az Európai Uniótól, kiszorították tehergépjárműveket a fővárosból.

Demszky Gábor arról is beszélt, hogy korábban többször is kifogásolta Hagyó Miklósnak a BKV-nál alkalmazott kézi vezérlését. Ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy egy belső szabályzat világosan rögzíti, mit tehet, és mit nem egy főpolgármester-helyettes. Elmondta, többször is arra figyelmeztette Hagyó Miklóst, hogy egyes eljárásai, tettei "nem helyesek", és hogy "rosszul értékeli a saját szerepét (...) a cégek felügyeletével kapcsolatban".

Demszky Gábor szerint Hagyó Miklós politikai felelőssége megállapítható. Arra mutatott rá, hogy ezt ő már akkor is kifejezte, amikor elvonta a BKV felügyeletével kapcsolatos jogait. Hozzátette: ez akkor óriási vitát váltott ki, és ez után következett a "főpolgármester-helyettesi sztrájk", amikor a két szocialista helyettese (a másik Horváth Csaba) néhány napra visszaadta valamennyi hatáskörét. A főpolgármester szerint a BKV-nál "bűncselekmény-sorozat történt", ám ennek egyelőre csak egyes részletei ismertek.

Demszky: jeleztem Hagyónak, hogy a hölgy tarthatatlan ott

Kérdésekre Demszky Gábor egy példát is mondott a kézi vezérlési gyakorlatra, amiből kiderült, hogy (a rendőrség által nemrég gyanúsítottként meghallgatott) Horváth Éva Hagyó Miklós javaslatára került a BKV-hoz.
Demszky Gábor elmondta, a fővárosi cégtől több panasz is érkezett hozzá arról, hogy Horváth Éva ott "nem egészen a sajtóreferensi feladatokat tölt be".Később véletlenül találkoztak egy BKV-rendezvényen, ahol egy ideig együtt utaztak egy villamoson. Mint mondta, ott azt tapasztalta, hogy Horváth Éva "nem sajtóreferensként jár el, hanem rendezi a BKV ügyeit".

Elmondta, jelezte a BKV vezérigazgatójának és Hagyó Miklósnak is, hogy "tarthatatlan a hölgy ott" (a BKV-nál). Közölte, ezek után Hagyó Miklós azt jelentette neki, hogy Horváth Éva már nem dolgozik a BKV-nál.Közölte, ezek után Hagyó Miklós azt jelentette neki, hogy Horváth Éva már nem dolgozik a BKV-nál Demszky Gábor szerint ugyanakkor Hagyó Miklós nem tájékoztatta arról, hogy Horváth Évát ezek után a saját stábjában alkalmazza, ahogy arról sem, hogy a nő továbbra is a BKV-nál dolgozik. A főpolgármester azt hangoztatta, nem tudott mindenről, amit Hagyó Miklós tett, ez, mint mondta, nem is lenne életszerű.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.