Hadüzenetekről beszélt a honvédelmi államtitkár

A pákozd-sukorói csata a születendő magyar honvédség napja is, amely akkor esett át a tűzkeresztségén – jelentette ki a pákozdi Katonai Emlékparkban a163 évvel ezelőtti események kapcsán rendezett vasárnapi ünnepségen Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

A rendezvény fővédnöke az Árvai János katonaszobrász által alkotott és most leleplezett, Móga János hadvezért ábrázoló szobrának avatóünnepségén kifejtette, 1848 a nemzet öntudatra ébredésének forradalma, a nemzet születésének aktusa volt.

Simicskó István emlékeztetett arra, hogy „a pákozdi hősöké volt az első fegyveres ellenállás a magyar honvédség részéről, amely sikerrel járt, s amely példaértékű a mai kor katonái számára”. Hozzátette, az emlékezés erősíti bennünk az összetartozás érzését, a nemzeti együttérzést, amelyre ma is szükség van. Kiemelte, hadat üzentünk a mai kor kihívásainak, hadat üzentünk adósságainknak. Az államtitkár szerint, ezt a „csatát” nem csak pénzügyi, hanem lelki értelemben is meg kell vívni. Hangsúlyozta, a haza védelme nemzeti ügy volt 1848-49-ben, és annak kell lennie ma is.

Nem kell hozzá forradalom, békeidőben is leselkedik veszély Magyarországra. Nem csak természeti katasztrófákkal kell szembenéznünk, hanem a globalizációval is. Ezért aztán szükség van olyan lépésekre, amelyek nemzeti érzéseinket megerősítik, amelyek kultúránkat óvják. Amikor bajban vagyunk és veszély közeleg, olyankor a magyar emberek képesek összefogni, egymásba kapaszkodni, és bármivel felvenni a harcot – jelentette ki Simicskó István.

Az ünnepség keretében a Honvédség és Társadalom Baráti Kör elnöke, Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András (Fidesz-KDNP) bejelentette, a 2010-ben átadott park október 23. alkalmából újabb emlékművel gazdagodik. Széleskörű összefogás eredményeként egy ’56-os emlékpontot avatnak majd fel, amelyben egy kockakövekből emelt barikádon fennakadt korabeli, szovjet T-54-es harckocsi lesz látható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.