galéria megtekintése

Háborúznak a fideszesek Békésben

4 komment


Tanács István

Nyomásgyakorlás és diktátumok nélkül kívánjuk eldönteni, melyik az a szervezet, amelynek a szolgáltatásait igénybe akarjuk venni – mondta a KBC Békés Megyéért Nonprofit Kft. decemberi alakuló ülésén Görgényi Ernő, Gyula fideszes polgármestere.

A jelenlévők – ha nem mondták is – mind tudták, mire utal a polgármester. Arra, hogy a Fidesz Békés megyei elnöke, Simonka György sokak szerint egymaga akarja eldönteni, mire költsék a Békés megyének a 2014 és 2020 közti időszakra leosztott mintegy 50 milliárd forintnyi európai uniós területfejlesztési támogatást. Ez sokaknak nem tetszik, így Vantara Gyulának, a megye fejlesztési kormánybiztosának, Békéscsaba korábbi fideszes polgármesterének sem.

Simonka György
Imre György / Népszabadság

 

OLVASÓLISTA

Kultúra
A maszk túlél
Vélemény
Bonyolult
Vélemény
Szlöm
Vélemény
Titkaik

A KBC a Közép-békési Centrumot jelöli: Békéscsaba, Gyula és Békés együttműködését. Közép-Békésben nagyobb városok vannak, és a rendszerváltás utáni lecsúszás sem jutott még olyan mélyre, mint Dél-Békésben, Battonyán, Mezőkovácsházán és a környező településeken.

Simonka a dél-békési térség képviselője, aki hogy saját és a Fidesz hatalmát megvédje (főleg a Jobbiktól), azzal érvel: a leszakadók számára kellene minél több támogatást kiszakítani a keretösszegből. Azt hallottuk, a halmozottan hátrányos helyzetű településeknek máris megpántlikáztak hétmilliárd forintot.

Varga Zoltán, az MSZP Békés megyei elnöke, volt önkormányzati miniszter tagja annak a közgyűlési bizottságnak, amely a Területfejlesztési Operatív Program forrásait koordinálja. Szerinte ez is úgy működik, ahogy a Fidesz egyéb döntései: a választókerületi elnökök előre eldöntik a lényeges kérdéseket, majd ahhoz igazítják a pályázati kiírásokat. Országosan már rég ki kellett volna írni a pályázatok jelentős részét, s ez azért nem történt meg, mert nem születtek meg a háttéralkuk.

Vantara Gyula
Imre György / Népszabadság

Számos megyében gyakorlat, amit Békésben Simonka vert keresztül: a megyei önkormányzat alakít vagy megbíz egy előkészítő, pályázat­író, műszaki ellenőri feladatokat ellátó szervezetet, és az összes projektet az menedzseli. Békésben ez a Simonkához közel álló Projektfelügyelet Kft. lett, amellyel például az orosházi önkormányzat lóhalálában kötött tavaly együttműködési megállapodást.

A megyében a legsúlyosabb probléma hatalmi természetű: a többi fideszes politikus szemét csípi Simonka terjeszkedése, aki viszont jól áll a miniszterelnöknél. A másik gond, hogy eltér a fejlettebb Közép- és a lecsúszó Dél-Békés érdeke. A centrumban maradt valami, amihez a fejlesztési támogatásokat kapcsolni lehet: némi ipar, Gyulán az idegenforgalom. Dél-Békésben felnőttképzésre, átképzésre lenne lehetőség, amelyek azonban munkahelyek nélkül nem érnek semmit, ezért gyakran csapnak át bizonyítványvásárlásba. Az ilyen projektekből könnyebb pénzt kivenni magán- vagy pártcélokra. Van egy további szempont is: projektmenedzsmentre csak akkor lehet felvenni a támogatást, ha állami vagy önkormányzati tulajdonú cég végzi. Simonka támogatottjai nem ilyenek, a KBC Nonprofit Kft. viszont igen.

Simonka György megkeresésünkre elmondta: sok önkormányzatnak próbál segíteni. Nincs tudomása arról, hogy a Projektfelügyelet Kft. a megyei közgyűlés ösztönzésére kötött volna megállapodást településekkel. A KBC Nonprofit Kft.-t nem ismeri pontosan, bár hallott az önkormányzati társulás létrehozásáról.

– Ezekben általánosságban én is hiszek – mondta az országgyűlési képviselő. – Ám úgy tudom, a kormány szándéka az volt, hogy a megyei önkormányzatokhoz delegálja a projektmenedzsmenti feladatokat. Simonka leszögezte: csak a törvényeknek megfelelően szabad végezni ezt a munkát, ezért magáncég, beleértve a Projektfelügyelet Kft.-t is, nem jöhet szóba. Hozzátette, minden önkormányzatnak meg kell adni a választás lehetőségét, de célszerű olyan projektgazdát választani, amelynél megfelelő szakmai stáb dolgozik. Önkormányzati társulás esetében sem árt, ha tisztában vannak azzal, kik a vezetők, és előfordulhat-e, hogy az alapítók érdekei megelőzik másokét. Simonka szerint ezért a megyei önkormányzat a legjobb választás, ott ugyanis minden településnek egyformán képviselik az érdekét.

Füvesi Sándor MSZP-s képviselő megkérdezte Dávid Zoltánt, Orosháza polgármesterét: a városuk miért nem csatlakozik a KBC-hez? Dávid azt hangsúlyozta: Simonka már többször interveniált Orosháza érdekében a pályázati felhívástervezetek számukra kedvező módosításáért. A Kondoroson alakult társaságnak viszont szerinte „nem ismert a célja".

Az orosházi polgármester kiemelte, hogy a KBC felügyelőbizottságának olyan ember is tagja – Mokán István, Sarkad polgármestere –, akit büntetőügyben jogerősen elmarasztalt a bíróság. Ilyet nem véletlenül kiabál egyik fideszes a másikra – Füvesi Sándor szerint ebből világossá vált, hogy ezzel a válasszal valójában Simonka üzen Vantarának.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.