galéria megtekintése

Háborút hirdettek a Fidesz ellen, a TEK már vizsgálódik

26 komment


Fekete Gy. Attila

Soron kívüli figyelmeztetést és a védekezést segítő tájékoztatást adott a Nemzeti Kibervédelmi Intézet a kormányszervek informatikusainak, miután az Anonymous nemzetközi hackercsoport egy, a Daily News Hungarynak küldött e-mailben háborút hirdetett a budapesti kormány és a Fidesz ellen.

A Daily News Hungary című portálhoz még december 15-én futott be egy e-mail, amelyben az Anonymous hadat üzent a Fidesznek és a magyar kormánynak, amiért Orbán Viktor szerintük trükközve nyerte meg a választást és a diktatúra felé kormányozza az országot. Emellett kritizálták még a kormány sajtószabadsággal kapcsolatos gyakorlatát és menekültpolitikáját is. Azt üzenték: a támadások a hét minden napján, a nap 24 órájában zajlanak majd, egészen addig, „amíg nem történik radikális változás az országban.”

A Daily News ugyan csak karácsony első napján hozta nyilvánosságra a hírt, azonban már a kezdetektől együttműködött a hatóságokkal. Ezt már Bencsik Balázstól, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet vezetőjétől tudjuk, aki az internetezők széles táborához hasonlóan fenntartásokkal kezeli a támadást bejelentő videót. Az üzenetet december 23-án hozták nyilvánosságra a YouTube videomegosztón, de nem az Anonymous-csoport által használt hivatalosnak számító csatornában.

– Nem volna példa nélküli, hogy az amúgy is köztudottan igen lazán szerveződő számítógépes kalózcsapat nem a „hivatalos oldalán” jelent be egy majdani támadást – válaszolta Bencsik Balázs arra a kérdésünkre, miszerint: abból, hogy nem saját csatornáján jelent meg a bejelentés, és más „anonymousos platformon” egyelőre nyomát sem látni, következhet-e az, hogy ismeretlenek visszaéltek a nemzetközi szervezet nevével.

 
Anonymous-aktivisták a jellegzetes Guy Fawkes-álarcban
Anonymous-aktivisták a jellegzetes Guy Fawkes-álarcban
Stefano Rellandini / Reuters

Azt már tudják, hogy honnan küldték a Daily Newsnak írt levelet, erről azonban Bencsik a rendőrségi nyomozás érdekében nem árult el részleteket. Kérdésünkre csak annyit mondott, hogy egy átlagosnak mondható titkosítással védett levélről van szó. A titkosítás foka megfelel az Anonymous gyakorlatának, de az adott módszert lényegében bárki megismerheti és alkalmazhatja.

Hivatalosan meg nem erősített értesülésünk szerint a fenyegetést, annak tartalmát és komolyságát a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) illetékes osztálya és a Terrorelhárítási Központ (TEK) is vizsgálja. Úgy tudjuk, a titkos információgyűjtés és a nyomozás már azelőtt megkezdődött, hogy a Daily News közzétette volna az Anonymous fenyegetését.

Az ügy kapcsán a Népszava azt írta, hogy a Fideszhez közel álló, a kormányon és támogatóin kívül szinte bárkit bármiért feljelentő Tényi István most a TEK-nél tett feljelentést az Anonymous ellen. A terrorelhárítók illetékesei, mint más hasonló esetekben is, vasárnap estig elérhetetlenek voltak, a rendőrség hétfőre ígért tájékoztatást az ügyben.

A Nemzeti Kibervédelmi Intézet eddig semmi jelét nem tapasztalta annak, hogy támadás készülne az állami informatikai rendszerek ellen. Mindenesetre, miután értesültek a fenyegetésről, tájékoztatták a védelmük alatt álló szervek és intézmények informatikusait az Anonymous által alkalmazott módszerekről, s hogy miképpen előzhetik meg vagy háríthatják el a támadásaikat.

– Komolyan vesszük a fenyegetést, de az értékén kezeljük. A szükséges mértékig megerősítettük a kormányzati rendszerek informatikai védelmét – mondta Bencsik, mert korábban voltak az Anonymous-csoportnak olyan akciói, amelyeket meghirdettek ugyan, de a végén semmi nem lett belőlük. Hozzátette: az Iszlám Állam ellen a közelmúltban meghirdetett háborújuk sem tűnik túl sikeresnek, ám tudnak igen komoly károkat is okozni, ezért kell fokozottan figyelnünk.

Célzott akciók

Az Anonymous egy nemzetközi hackercsoport, amelynek tagjai Guy Fawkes-álarcot használnak. Megtámadták már a szcientológiai egyház szervereit, a WikiLeaks alapítójának letartóztatása miatt a pénzügyi szervezetek weboldalait, és feltörték a szíriai elnök, Bassár el-Aszad és további 7-8 kormánytag e-mail fiókját – írta a Vs.hu. Sikeresen lekapcsolták a világ legnagyobb gyerekpornó-hálózatát, összegyűjtötték és publikálták a náci témájú weboldalak és online boltok közzétevőit, a Charlie Hebdo szatirikus hetilap elleni terrortámadás után háborút hirdettek az Iszlám Állam és az al-Kaida ellen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.