Habony mintha kezdene kínos lenni a miniszterelnöknek

Orbán Viktort kedden egy Kriza Ákos polgármesterrel tartott közös miskolci sajtótájékoztatón kérdezték a tanácsadójáról.

Az Index kérdésére a miniszterelnök először azt mondta, „ilyen nevű ember" nem szerepel állami fizetési listán, szerződésben sem állnak vele, úgyhogy aki kíváncsi, forduljon a népesség-nyilvántartó hivatalhoz. Amikor a portál másodszor is firtatta, milyen a kapcsolat kettejük között, Orbán úgy válaszolt, semmilyen „hivatalos természetű" kapcsolatban nem áll Habonnyal, és „nem tud mit kezdeni azzal", hogy ki, milyen tanácsadónak nevezi magát, illetve a sajtó kit nevez az ő tanácsadójának. A kormánynak az a dolga, hogy kivonja magát az ilyen „feszkók" alól. Az első Fidesz-kormány alatt próbálkoztak tanácsadók szerződtetésével, de a modell nem vált be. Az ilyen típusú tudást a Századvég nyújtja. Habonnyal kapcsolatos szerződés nincs és nem is lesz – tette hozzá.

Habony Árpád és Orbán Viktor közös munkájuk kezdetén, 2006-ban
Habony Árpád és Orbán Viktor közös munkájuk kezdetén, 2006-ban
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Orbánt a sajtótájékoztatón megkérdezték Andy Vajna hollywoodi producer és filmügyi kormánybiztos jövedelmező miskolci kaszinóhálózatáról, is, amire a miniszterelnök úgy válaszolt, nagy profitot kíván a kaszinókat működtető cégeknek, hogy még több pénzt tudjanak a költségvetésbe befizetni.

Tamás Ervin: Orbán Viktor először tagadta meg Habonyt

"Vajon közölve lett-e ez a fordulat Habony Árpáddal, s a médiatulajdonlás amolyan mini politikai száműzetés-e? Tényleg betelt a pohár, vagy mindez színjáték? Ahogy már annyiszor, most is hülyének vagyunk nézve...  - Tamás Ervin publicisztikáját itt olvashatják.

Orbán és Kriza a sajtótájékoztató előtt együttműködési megállapodást írt alá. Eszerint a Miskolc-Kassa „gazdasági tengely" kiépítése keretében 2018-2019-ig megépítik a Tornyosnémeti és Miskolc között az autópályát, három plusz ötmilliárdot kap, befejezik a diósgyőri vár rekonstrukcióját, folytatják a digitalizációs városfejlesztést, benne a közterületi kamerák felállításával – amire Orbán külön kitért –, és épül egy ezerhektáros ipari park is, amelyben 1500-3000 embernek ad majd munkát.

Ami Habonyt illeti, a 2011-ben garázdaságért, egy idős házaspár bántalmazásáért jogerősen elítélt tanácsadó évek óta a miniszterelnök mellett van, Simicska és Orbán év eleji szakítása óta állítólag egy Fideszhez hű médiabirodalom kialakításán dolgozik. Legutóbbi emlékezetes allűrje az volt, amikor az újságírók elől menekülve a budapesti Fő utcában egy kisbusszal áthajtott a záróvonalon, decemberben pedig félmilliós Gucci táskával vágott át a Kossuth téren a költségvetési megszorítások és a szegénység ellen tüntetők között. Portrénkat itt olvashatják el róla.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.