galéria megtekintése

Habony felé hajlítják az erőteret

Jelentős fordulat előtt áll a magyarországi rádiós piac. Új adókat indítanak a kormánypárthoz kötődő üzletemberek, ősszel lejár az egyetlen országos kereskedelmi rádió, a Class FM frekvenciaengedélye, a közeljövőben pedig kiderül, ki állapítja meg, melyik adó a legnépszerűbb.

A hallgatottságmérésnek nagy jelentősége van, hiszen a hirdetők ez alapján döntik el, hol érdemes többet reklámozni. A tét – a Magyar Reklámszövetség rádiós piacról szóló kimutatása szerint –

évi 8-9 milliárd forint.

Az elmúlt három évben a hallgatottságot két piackutató cég, a TNS Hoffmann és Mediameter konzorciuma mérte. Az előbbi egy 38 országban működő multinacionális cég, a másik viszont magyar tulajdonban van. A Mediametert a jelentős kormányzati megrendelésekkel bíró Nézőpont Intézet hozta létre 2012-ben, ám két évvel később eladta, jelenleg egy piackutatási szakember, Hantosi Bálint tulajdonában van.

 

A konzorcium a megbízást a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete (RAME) által 2012 októberében kiírt pályázaton nyerte el három évre, a szerződésük idén március 31-én jár le. A RAME-t a legnagyobb rádiók alapították, a mérések költségeit a tagok adják össze, információink szerint ez 50-60 milliós megbízást jelent évente.

Ősszel lejár a Class FM frekvenciaengedélye
Ősszel lejár a Class FM frekvenciaengedélye
Kovács Tamás / MTI

A Népszabadság több forrásból is úgy értesült: némi zavart okozott az egyesületben az a kérdés, kit bízzanak meg a méréssel a következő években. Tavaly év végén a rádiók közötti informális egyeztetéseken felmerült, egyszerűen hosszabbítsanak szerződést a TNS-Mediameterrel. Ezt szerette volna elérni a konzorcium is, amely felajánlotta, cserében finomítja, javítja a mérési módszereit és a technikát. Mostanáig mégsem írták alá az új szerződést, a RAME néhány tagja ugyanis mégiscsak pályáztatna.

Hantosi Bálint megkeresésünkre azt közölte, még nem tájékoztatták, mi lesz áprilistól, mindenesetre továbbra is elkészítik a méréseiket, és bíznak benne, hogy a piaci szereplők megveszik. Forrásaink szerint a RAME-tagok hezitálásában szerepet játszott az is, hogy több kutatócég bejelentkezett az egyesületnél: szívesen pályázna. A francia hátterű Ipsos, a német tulajdonú GfK, a magyar Inspira is érdeklődött, de újra feltűnt a színen a Nézőpont-csoport kutatócége, a Kutatópont is.
Az utóbbi bejelentkezése azért meglepő, mert a Nézőpont 2014-ben kiszállt a hallgatottságmérésből, és annak ellenére adta el a Mediametert Hantosinak, hogy még két éve volt hátra a RAME-s megbízásból.

A társaság eladásáról beszámoló hvg.hu szerint a piacon számon tartják, hogy a szakember kapcsolatban állt Simicska Lajossal. Pályája az ezredfordulón a vállalkozó egyik cégénél, a Mahir Cityposternél ívelt fel, igaz, dolgozott együtt Geszti Péterrel, illetve megfordult az Ipsosban is. Annak, hogy korábban a Mahir-cég kereskedelmi igazgatója volt, azért lehet jelentősége, mert Simicska érdekeltségébe tartozik a két legnagyobb kereskedelmi rádió, a Class FM és a Music FM is. Ugyanakkor Hantosi szerint annak semmi relevanciája nincs, hogy ő tíz éve hol dolgozott, szerinte az a fontos, hogy a Mediametert elismerik a piaci szereplők, a rádiók és a hirdetésszervező ügynökségek is.

Egy biztos, a jelenleg Győri Tibor tulajdonában lévő Nézőpont most vissza akar térni a rádiós piacra, már prezentálták terveiket a RAME-nak. Győriről tudni kell, hogy korábban a Miniszterelnökség egyik államtitkára volt, Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadóval közösen hozták létre az Modern Media Groupot, amely kiadja a Lokál magazint, fenntartja a Lokál.hu-t és a 888.hu-t. Ezek a médiumok az elmúlt egy évben közel egymilliárd forint állami hirdetést kaptak.

Hogy lesz-e új RAME-tender, nagymértékben függ a tagok álláspontjától. Bár az állami Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) is csak egy szavazata van, de több rádiót is működtet (Kossuth, Petőfi, Bartók, Dankó), és jelentős összeggel száll be a kutatás finanszírozásába. Azaz álláspontjának súlya van. Értesüléseink szerint a Nézőpont esélyeit javíthatja, hogy az MTVA pályáztatni szeretne. A RAME a héten tart közgyűlést, de nem lesz még döntés. Turi Árpád, az egyesület elnöke a Népszabadságnak azt mondta, a RAME demokratikusan működő szervezet, a tagok szavazatai döntenek, elnökként a határozat megszületéséig nem kíván nyilatkozni.

A piacon idén új szereplők tűntek fel. Elindult a nyíltan kormánypárti Karc FM, amely a Simicska-féle Lánchíd Rádió versenytársa, de rövidesen sugározni kezd Andy Vajna rádiója is, a DJ FM, amely a Music FM-vel versenyezhet majd a fiatal hallgatókért. Ez azt is jelenti, hogy a RAME idővel új tagokkal bővülhet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.