„Habony Árpád a barátom”

A Saul fia történelmet írt, és a film sikerét Andy Vajna is a magáénak érzi – derül ki a kormánybiztos Origónak adott interjújából. A filmügyi kormánybiztos büszke a filmre és a díjra, ahogyan az egész ország az lehet. Ez egy fantasztikus eredmény, a gálát világszerte több százmillióan nézték meg a tévében, önmagában már ez nagy érdeklődést generál Magyarország iránt.

Vajna elárulta, az amerikai filmakadémia tagjaként a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában ő is a Saul fiára szavazott. Vajna a mocskolódó kommentelőknek, zsidózóknak pedig azt üzente: ők is csináljanak valamit, mondjuk egy filmet, amelyre a világ felfigyel. Szeretné, ha Saul fia rendezője, Nemes Jeles László majd külföldi filmeket is csinálna. „Angol, amerikai, francia filmeket. Csak azért, hogy egy másik szemszögből is meg tudja mutatni a világot” – fogalmazott.

Azt cáfolta, hogy maximum egyoldalas szövegeket lenne hajlandó elolvasni – „állandóan forgatókönyveket olvasok” –, és azt is, hogy a felesége beleszólna a Nemzeti Filmalapnál landoló forgatókönyvek átírásába.

A beszélgetésben szó esett arról is, hogy Vajnát meglepte, amikor Simicska Lajos bejelentkezett a TV2-ért. Emiatt – mint mondta – volt pár kényelmetlen napja, amíg nem tisztázódott, miről is van szó.

Közölte azt is, hogy nem vett részt Habony Árpád esküvőjén a Szépművészeti Múzeumban, és nem tudta, hogy Baán László ingyen bocsátotta Habony rendelkezésére a közintézményt, bár ez utóbbival nem is foglalkozott. 

És ha az a kérdés, Vajna hogyan szokta bemutatni külföldről érkezett vendégeinek Habony Árpádot, ha találkoznak?
„Habony Árpád, a barátom.”

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.