galéria megtekintése

Habony akár az ördöggel is megállapodna

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 17. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

„Ha kell, az ördöggel fogunk megállapodni” – több forrásból megerősített információink szerint Habony Árpád ezt az iránymutatást adta munkatársainak a nyár elején. A miniszterelnök kommunikációs tanácsadója fel akarta gyorsítani az új jobboldali médiacsoport kiépítését, ám azzal szembesült: nincs elég szakembere a megálmodott portfólió elindításához.

Habony Árpád és csapata, illetve a TV2-re rámozduló Andy Vajna komoly nyomás alatt van, ugyanis a Fidesz vezérkara többször kifejezte elégedetlenségét az új jobboldali médiabirodalom állásával kapcsolatban. Orbán Viktor szerette volna lezárni az ügyet az őszi tisztújító kongresszusig.

Habony Árpád ajánlatot tett...
Habony Árpád ajánlatot tett...

Addigra létre kéne jöjjön az a cégcsoport, amely széles tömegeket ér el, és képes pótolni az Orbán–Simicska-háború miatt elveszített médiumokat. Így a kormányfő tanácsadója megkereste azt az embert is, aki 2014-ben a legtöbb fejfájást okozta a Fidesz vezetőinek. A Népszabadság több forrásból is úgy értesült, hogy Habony ajánlatot tett az RTL Klub volt vezérigazgatójának, Dirk Gerkensnek.

 
...Dirk Gerkens nem fogadta el
...Dirk Gerkens nem fogadta el
Szabó Bernadett / Reuters

A kormányfő tanácsadója megkereste azt, aki 2014-ben a legtöbb fejfájást okozta a Fidesz vezetőinek: az RTL volt vezérigazgatóját.

A szakemberek utáni lázas keresgélésnek oka van. Az eredeti terv az volt, hogy őszre a Magyar Időkre átkeresztelt Napi Gazdaság mellett már működni fog több online médium, egy ingyenes lap és egy hetilap, esetleg egy rádió, továbbá Vajna megvásárolja a négy csatornából álló TV2-csoportot. Ám a Via.hu és a 888.hu nevű portál még nem indult el, az előbbi állítólag le is került a napirendről, a TV2 volt programigazgatója, György Bence által tervezett szájt információink szerint a szeptemberi Internet Hungary konferencián mutatkozhat be. A TV2 adásvétele a napokban zárulhat, a volt filmproducer, Andy Vajna a Vs.hu szerint már leadta szándéknyilatkozatát a társaság két tulajdonosának, Yvonne Dedericknek és Simon Zsoltnak. Ám ez a projekt is legalább egyéves csúszásban van.

Az ügylet hátterét ismerő forrásaink szerint több dolog hátráltatta a folyamatot. Bár ügyvéd férjén keresztül Dederick közeli kapcsolatban van Vajnával, viszonyuk ellentmondásos, a tévé vezérigazgató-helyettese továbbra is tulajdonos akart maradni (jelenleg a cég 50 százalékát birtokolja). A tévé vezére, a másik tulajdonos, Simon forrásaink szerint átadta volna a stafétát, de piaci árat akart a tulajdonrészéért. Viszont Vajna ennél kevesebb pénzt szánt az ügyletre. Ráadásul a Fidesz a törvényalkotáson keresztül nehéz helyzetbe hozta Simonékat: jogszabály-módosítással akadályozta meg, hogy a TV2 külföldről sugározzon és kibújjon magyarországi kötelezettségei alól, a kormány pedig nem alkotta meg azt a rendeletet, amely engedélyezné az évi csaknem négymilliárdos bevételt jelentő terjesztési díj beszedését.

Közben Habony és Vajna már arra készült, ha átveszik a tévé feletti irányítást, azonnali döntéseket tudjanak hozni. Mivel a nézettségi versenyben a TV2 lemaradt az RTL Klubhoz képest, ráadásul jelentős hitelei vannak a korábbi tulajdonos, a német ProSiebenSat1 médiakonszern felé, Habonyék olyan emberre akarták bízni a munkát, akinek évtizedes tapasztalatai vannak a magyar médiapiacon, tud tárgyalni a hirdetőkkel, képes felvirágoztatni egy kereskedelmi tévét. Így vetődött föl Gerkens neve, aki ráadásul haraggal vált el korábbi cégétől: az RTL márciusban – jóval szerződése lejárta előtt – vált meg a vezérigazgatótól, aki hét éven keresztül volt a magyar média legbefolyásosabb embere.

Gerkens tervezett leigazolása politikailag is pikáns lett volna –a Fidesz szemszögéből tényleg az „ördöggel” akartak megállapodni.

Az RTL vezérigazgatója ugyanis a tévétársaságot sújtó reklámadó kivetése után – ahogy ő fogalmazott egy tavalyi interjújában – „háborúba” kezdett a kormányzattal: oknyomozó riportjaival a tévé híradója hozzájárult a kormánypárt népszerűségvesztéséhez. A Fidesz vezetői, köztük Lázár János és Rogán Antal élesen bírálták az RTL-t azt állítva, csak azért támadja őket, mert nem akar adózni. Ugyanakkor biztos forrásból tudjuk, hogy Gerkens nem égetett fel minden hidat maga mögött: nem sokkal távozása előtt találkozott Rogánnal, miközben Habonyt is régebb óta ismerte, sokáig egy edzőterembe jártak.

„Tudását, kapcsolatrendszerét tekintve Dirk lett volna számukra az álomember, de jelenlegi biztos egzisztenciája miatt egy ilyen ajánlat nem perspektíva számára” – mondta a Népszabadságnak Gerkens egyik jó barátja. Az RTL volt vezére jelenleg Dubajban él családjával, a felesége ott dolgozik. Lapunk megkereste a volt vezérigazgatót, akit SMS-ben értünk utol. Gerkens azt állította, jól érzi magát Dubajban, nem tervezi a visszatérést. Szerinte szó sincs semmiféle megállapodásról, valakik rosszindulatú pletykákat terjesztenek róla. Ugyanakkor többszöri kérésünk ellenére sem akarta cáfolni, hogy megkeresték.

Időközben Gerkens legjobb barátja, a milliárdos Rákosi Tamás műsorgyártó cége, az IKO feltűnt az RTL vetélytársánál. TV2-s forrásaink szerint felajánlotta, hogy nekik is szállít műsorokat. Rákosi Gerkens vezérigazgatósága idején az RTL legnagyobb beszállítója volt – a társaság tőle vette meg a kábelcsatornáit –, viszont az utóbbi hónapokban több tenderen alulmaradt más gyártókkal szemben. Úgy tudjuk, az IKO-nál több munkatársnak jelezték, legyenek nyugodtak, a cég nagy dobásra készül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.