- Amikor beléptem, éppen gyakorolt, koncertezni készült. Kinek húzza el a nótáját?

- Karácsony előtt az egyetem adventi hangversenyén zongorázom. A hangszert nem arra használom, hogy valakit megbántsak, vagy hogy „valakinek elhúzzam vele a nótáját”. Soha nem sértegettem senkit, még azokat sem, akik nem a tények alapján vitatkoznak. Azt javaslom a politikusoknak, ha már igen indulatosak, túl harcias kedvükben vannak, üljenek be egy koncertre, forduljanak magukba, hallgassanak szép muzsikát, nyugodjanak meg. Biztosan alaposabb lesz a mondanivalójuk.

- Ügyesen kikerülte a választ.

- Nem szoktam személyeskedni. Amit másoktól is méltatlannak tartok, azt miért gyakorolnám?

- Mások nem ennyire visszafogottak. Orbán Viktor miniszterelnök a Magosz egyik rendezvényén az új földtörvény kapcsán nemrég azt mondta: a szocialista mezőgazdaság szocializmust túlélt híveinek kora lejárt. Magára vette?

- Azt, hogy a szocialista nagyüzemi gazdaság „túlélt híve” lennék, elfogadom. Aki nem hal meg, az túlélője lesz egy rendszernek. Ez Orbán Viktorra is vonatkozik. Az más kérdés, hogy milyen rendszernek a túlélője. Az általam végigdolgozott nagyüzemi mezőgazdaságot illetően nyugodtan járhatok felemelt fejjel. Annak a kornak a mezőgazdaságban kiérlelt, megvalósított értékei nem idejétmúltak, eredményeit egyelőre megközelíteni sem tudják. Eljön az idő, amikor majd megint előveszik azokat a termelési módszereket, technikákat, amelyekkel a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek kiemelkedő eredményeit produkáltuk. A magyar agrármodell akkor világszerte elismert volt. A mai agrárpolitika például néhány esztendő múlva akarja elérni, hogy évente hatmillió sertést neveljenek az állattartók. Ennyit abban az időben csak a háztáji gazdaságok megtermeltek. Ehhez jött még a nagyüzemi négymillió sertés. Úgyhogy csak olyanok vitatják, vagy próbálják elfeledtetni az akkori eredményeket, akik ebből politikai tőkét akarnak kovácsolni, vagy leplezni szeretnék a sikertelenségüket. Magyarország akkoriban 15 millió ember élelmét állította elő, most csupán tízmillióét. Alapvető élelmiszerekből egyre gyakrabban szorulunk behozatalra. Amikor majd a mostani gazdasági formációk elérik a hetvenes, nyolcvanas évek eredményeit, érdemben beszélhetünk arról, hogy melyik rendszer a hatékonyabb.

- Egyetért a családi gazdaságokra alapozott mezőgazdasági modellel?

- A jelenlegi politika azt akarja, hogy a magyar mezőgazdaság gerincét a családi gazdaságok és őstermelők alkossák. Én ezt hibás koncepciónak tartom, de a nagyüzemi táblák szétdarabolása után ez már késő bánat. Egyébként a Fidesz sem családi gazdaságokban, hanem – pénzügyi befektetők által vitatható módon megszerzett – óriásbirtokokban gondolkodik. Egyébként pedig, ha a családi gazdaságok nem érzik szükségességét az integrációnak és szövetkezésnek, érdemi jövőre ne számítsanak. A világpiaci versenyben lemaradnak, szemünk láttára szorul ki a magyar termék a kereskedelemből, olcsóbb külföldi termékekkel telnek meg a polcok. Ezekre rá lehet sütni, hogy gyenge minőségűek, de a vevő mondja ki a döntő szót, nem az agrárpolitika.

- Hetvennégy éve él Mosonmagyaróváron, a nyugati határ szélén – mint mondja: ebbe a kertbe hozta a gólya. Nem zavarja, hogy látja a környező földekre traktorral érkező osztrák gazdákat?

- Amikor tárgyilagosan beszélek az osztrákok földbérletéről, meg a „zsebszerződésekről”, mindig belém gázolnak olyanok, akik csak kinyilatkoztatnak. Azt mondják például, hogy egymillió hektár szántóföld került külföldiek kezére. Tudják egyáltalán, hogy hány hektár szántó van Magyarországon? Mit értenek azon, hogy külföldiek kezére? A tulajdonukba? Ezt könnyen ellenőrizni lehet a földhivatalokban. A bérletükbe? A földbérlet a külföldiek számára teljesen legális, mint ahogy törvényes a kert, telek, tanya, ház megvásárlása is. A tulajdont és a bérletet a politikusok összemossák, ködösítik. Én nem az osztrák parasztok érdekeit védem a magyarral szemben, hanem tényeket mondok. A komolytalan vádak nem érdekelnek. Aki ismer, tudja, hogy nem rendelkezem semmiféle mezőgazdasági területtel, nem vettem részt semmiféle privatizációban, és nem részesültem kárpótlásban sem. A „zsebszerződésekről”, az osztrákok földhasználatáról a számokra alapozva, s ne politikai lózungok és blöffök használatával beszéljünk. Ehhez fel kell tárni a kialakult helyzet eredőjét, okait, s magát a politika által hamis színben feltüntetett jelenlegi állapotokat. Ugyanis jogilag nem definiált dolgokkal nem lehet mit kezdeni. A német ajkú kitelepítettek többsége itt maradt a magyar határ túloldalán, apjuk, nagyapjuk egykori földje közelében. Ők is licitáltak. Nem feltétlenül saját maguk, hanem főleg ügyvédek közreműködésével. Az egykori Kárpótlási Hivatal dokumentumai szerint 697 osztrák állampolgár licitált 246 ezer aranykorona földre, összességében tehát körülbelül 10-12 ezer hektárt tudtak legálisan megszerezni, melyet a nevükre is írathattak. Ez a földterület az összes magyar szántónak 0,2 százaléka. Ha ennek még a tízszeresét hozzábérelték – kénytelenek voltak, mert általában három-négy darab, egymástól távol eső, nem összefüggő, átlagosan 15 hektárt tudtak a liciten megszerezni –, akkor is csak 2 százalékról beszélhetünk, ami 200 ezer hektár lehet. De aki mást tud bizonyítani, mutassa be az okmányokat!

- Hogyan summázná a zsebszerződések létrejöttének okait?

- A „zsebszerződésnek” sok formáját emlegetik, a gyakorlatban azonban soha nem érik tetten. Ennek oka egyrészt az, hogy többnyire hosszú távú bérletről van szó, amit a magyar törvény nem tilt. Az egyéb úgynevezett trükkök nem jelentik a földek megszerzését, mert tilos a nevükre írni a földhivatalokban. Ami pedig ezt a helyzetet eredményezte, azt az Antall-kormányon kell számon kérni, mely a kitelepített német ajkúakat is teletömte kárpótlási jeggyel. Ők azután visszatértek licitálni (szerintük apáik földjét vásárolták vissza), és 1994 áprilisáig a magyar törvények megengedték, hogy a területeket a nevükre írassák, vagy gazdasági társaságba vigyék. Azóta ez tilos, és ismereteim szerint nem is fordult elő. A szövetkezetek szétverése után a „kárpótlás” a magyar parasztság földtől való tudatos, előre megfontolt, aljas indokból történő megfosztása volt. Egymillió magyar – többségüknek semmi köze nem volt a mezőgazdasághoz – licitált magának bagóért korszerű művelésre alkalmatlan nadrágszíjparcellákat. Sejtette, hogy művelni soha nem fogja, de gondolta, majd jó pénzen értékesíti. Eladni azonban nem tudta, kénytelen volt bérbe adni. (Ne felejtsük el, hogy a hosszabb távú bérleti bevétel fura módon adómentes.) Az osztrákok, akik szintén kisebb területeket licitáltak, kénytelenek voltak növelni a méreteket, mert ők tudják, hogy nadrágszíjparcelláért nem érdemes a traktorba ülni, és átjönni Magyarországra. A művelendő terület növelése számukra kényszer. A magyar licitáló meg akart szabadulni a földtől, az osztrák meg bővíteni szerette volna. Egyébként pedig piacgazdaságban a vagyonával mindenki szabadon rendelkezik. Ha ez nem tetszik, lépjünk ki az Európai Unióból, és menjünk vissza az „átkosba”.

- A zsebszerződés lényege éppen az, hogy formális jogsértés nem történik, az osztrákok nem tulajdonba, hanem bérbe veszik a földet, Az egyik módszer szerint magyar strómanok a tulajdonosok, akik arra várnak, hogy az Európai Unió ne adjon több türelmi időt Magyarországnak a külföldiek földszerzésének megakadályozására,, s akkor legálisan átírathatják az földet azoknak a külföldieknek a nevére, akiknek a pénzéből megvásárolták.

- Nem tudom, hányszor kell ismételnem, hogy az állami földhivatal írja névre a földet. A készülő földtörvény ezt a legszigorúbban tiltani fogja. Eddig is tiltotta. Ellenőrizték, és ezután is ellenőrizni fogják. Egy gond azonban van. Az Unió egyik alapelve a befektetések szabadsága, ami egyben a piacgazdaság alapelve is. Amikor beléptünk, erre kötelezettséget vállaltunk. Kaptunk tíz év türelmi időt az átállásra. 2014-ben tehát föl kell szabadítani a földpiacot. Ahhoz persze más EU-országokhoz hasonlóan jogunk lesz, hogy szigorításokat fogalmazzunk meg, feltételeket iktassunk törvénybe, de ezek nem lehetnek diszkriminatívak. Ha tehát ragaszkodunk ahhoz, hogy a tulajdonos a földjétől 20 kilométeres közelségben lakjon, vagy hogy legyen agrárvégzettsége, akkor ennek a kritériumnak magyar gazdákra is vonatkoznia kell. Az ilyen korlátozó tényezőkről régóta folyik a meddő vita, mivel csak olyan korlátot léptethetünk életbe, amely a magyar vevőkre is vonatkozik.

- Ennyi idő távlatából, a jelenségek ismeretében milyennek látja a rendszerváltást követő földkárpótlás hatásait, eredményességét?

- A kárpótlást, ezen belül a földkárpótlásnak licittel történő megoldását sem az MSZP, sem a Fidesz, sem a Kisgazdapárt nem szavazta meg. A magyar parasztság földtől való megfosztásáért a felelősség az MDF-kormányt terheli. Valós vagy vélt káráért kárpótlási jegyet kapott boldog-boldogtalan, körülbelül egymillió ember. A kormány akkor a termőföldön kívül más vagyontárgyat nem tudott vagy nem akart fölajánlani. Mindenki a földek és a parasztok terhére kapta meg a maga kárpótlását. A gazdálkodó azóta is, és örökké fogja fizetni a bérleti díjat kívülállóknak, vagyis a kárpótlás terhe a magyar parasztság vállán maradt most és mindörökre.

- Lehet, hogy nem volt igazságos a földkárpótlás, de az eredeti tulajdonosokat nem lehetett volna előkeríteni.

- Miért is nem? A magyar telekkönyvi rendszer kétszáz év óta pontos, és ma is nyomon követhető. Nyilván voltak korábbi szántók, amiket azóta beépítettek. Ezeknek az egykori tulajdonosait állami földből lehetett volna kárpótolni. Higgye el, az osztrákok birtokszerzése eltörpül az állami gazdaságok privatizálása mellett. A gazdaságok jelentős részét pénzügyi befektetők szerezték meg a magyar parasztok orra elől, mint azt Ángyán Józseftől tudjuk. Hozzá kell tennem, hogy a földek ellicitálásakor a megrövidítettek is hallgattak, nem volt érdemi tiltakozás, noha máskor ennél sokkal kisebb dolgokért is az utcára mentek.

- Akinek van földje, az bérbe adja, akinek nincs, az meg mindent megtesz azért, hogy állami pályázatokon hozzájusson a bérleti joghoz. Azzal van tele a sajtó, hogy sógor-koma, rokon-haver nyeri a pályázatokat. Mi ebben az igazi üzlet?

- A földalapú támogatás. Tulajdonképpen ez jelenti a gazdálkodás profitját. Hektáronként mintegy 60 ezer forint nem adható, hanem jár az Uniótól, tetszés szerinti felhasználásra. A magyar mezőgazdaság az elmúlt évben 500 milliárd forintot kapott az EU-tól különféle célokra. Hogy tagjai maradjunk-e az EU-nak, azt a gazdálkodókkal kell megszavaztatni, nem a politikusokkal. Másként műveli meg a földet az, akit csak a támogatás érdekel, s másképpen a hozzáértő, a földből élő, azt ismerő, szerető parasztember. Ha a mostani politika családi gazdaságokra épít, akkor ne csak a maradék föld jusson a gazdáknak.

- Nyugdíjas miniszterként politizál is?

- Csak véleményt formálok szakpolitikai kérdésekben. Horn Gyula kormányában párton kívüli miniszterként dolgoztam. Amikor a választásokon megbukott az MSZP, akkor léptem be, mert úgy gondoltam tisztességesnek.

- Aztán később kilépett.

- Ki, mert nem tudtam azonosulni a felületes vidékpolitikával, a szolidaritás hiányával, az agrárpolitikusok semmibe vételével, a korrupciónak történő falazással. Akik azért lobbiznak, hogy előkelő helyre kerüljenek a pártlistán, azok között nincs keresnivalóm. Ez nem jelenti, hogy feladtam baloldaliságomat, mert abba beleszülettem.

NÉVJEGY

Nagy Frigyes 1939-ben született Magyaróváron, azóta ott él. A helyi Kossuth Gimnáziumban érettségizett. Mosonmagyaróváron szerzett agrárdiplomát, majd levelező tagozaton a Közgazdasági Egyetemet is elvégezte. Rövid ideig volt tanársegéd, adjunktus, majd a gazdasági életben próbálta ki magát. Közel harminc évig dolgozott a Lajta-Hansági Állami gazdaságban, ebből nyolc esztendőn át vezérigazgatóként. Innen került a miniszteri székbe. 1996-tól 1998-ig volt földművelésügyi miniszter. Az Országgyűlésben 1996. december 15-ig az Európai Integrációs Ügyek Bizottsága alelnökeként tevékenykedett. Orbán Viktor akkori elnökkel együtt dolgoztak Magyarország sikeres csatlakozásáért. Egyetemi doktori fokozatát 1967-ben Gödöllőn, PhD doktori fokozatát 2001-ben a Nyugat-magyarországi Egyetemen szerezte. Címzetes egyetemi tanár. 2014-ben habilitált angol nyelven a Debreceni Egyetemen. 2012-ben a Nyugat-magyarországi Egyetem a Kar fél évszázados támogatásáért, tudományos munkásságáért, publikációiért díszdoktorrá avatta. Angol és német nyelven számos előadást tartott. Mosonmagyaróvár díszpolgára. Felesége nyugdíjas tanítónő, lánya hegedűművész, a Győri Filharmonikusok koncertmestere. Veje ügyvéd, két lányunokája középiskolás.