Ha nincs béremelés, jöhet az országos sztrájk

Akár az is benne van a pakliban, hogy a közlekedésiek országos sztrájkot hirdethetnek, ha nem kapnak tisztességes béremelést. Az ágazatban érintett szakszervezetek egy része hétfőn már egyeztetést tartott.
A közlekedési ágazatban – a BKV-nál, a Volán-társaságoknál, a vasútnál, valamint a teherfuvarozás területén – tevékenykedő szakszervezetek képviselői ültek tárgyalóasztalhoz hétfőn, hogy közösen keressenek választ arra, mi történjék, ha a bérköveteléseiket nem teljesítik. Jövő hétfőn ismét találkoznak, és akkor valószínűleg már arról is nyilatkozni tudnak, hogy milyen közös lépéseket tehetnek – tájékoztatott Nemes Gábor, a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke.

Nemes emlékeztetett rá: a munkaadók az egész ágazatban nulla százalékos vagy ahhoz közelítő béremelést ajánlottak a dolgozóknak, ami teljesen elfogadhatatlan. Azért kezdeményezték az érintett szakszervezetek összefogását, mert úgy vélik, közösen eredményesebben léphetnek fel. Szerinte az együttműködés önmagában a nyomásgyakorlásnak egy eszköze, mert van, ahol a menedzsment máris aggodalommal figyeli, mi jöhet ki ebből.

Az érdekvédő szerint bármi, amire csak a tagságtól kellő felhatalmazást kapnak. Az elégedetlenség pedig igen nagy, és minél többen adnak ennek hangot, annál jobbak az esélyek. Ezért szeretnék, ha a most megjelent szakszervezetek mellett jövő hétfőre az ágazatban működő – és esetleg egyelőre hezitáló – más érdekképviseletek is elküldenék képviselőiket. Ennek érdekében valamennyi érdekelttel igyekeznek felvenni a kapcsolatot.

Nemes még korainak tartja, hogy kijátsszák a kártyáikat, de annyi máris kiderült, hogy több lehetőséget is számba vesznek a bértárgyalások kimenetelének befolyásolására. Az idő sürget – tette hozzá –, mert a cégek üzleti tervei már készülnek, ezért gyorsan kell cselekedniük. Ígérte, egy hét múlva konkrétumokkal is szolgálnak, de annyit elárult, hogy végső esetben a sztrájkot sem tartják kizártnak. Ha pedig ez bekövetkeznék, és a közösségi közlekedésben mindenütt munkabeszüntetést hirdetnének, az – bár a kötelezően biztosítandó minimális szolgáltatás a járatok 66 százalékát jelenti – súlyos zavarokat okozna.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.