„Ha nem lép vissza, elszabadul a pokol!”

Hagyományos levélben, majd e-mail üzenetben fenyegették meg a baloldal által támogatott soproni Walter Dezső független polgármesterjelöltet. 
Az első levelet postán kaptam, még a hét közepén - mondta el tudósítónknak Walter Dezső. - Abban azt írták, hogy ha csütörtökön délig nem lépek vissza, akkor "elszabadul a pokol!" Azzal fenyegették, ha továbbra is jelölt marad, nyilvánosságra hozzák azokat az elhallgatott tényeket, melyek a németországi munkavállalásához kötődnek.

- 1986-tól 1992-ig valóban dolgoztam Németországban, a sajtgyárak és a tejgyárak által használt rozsdamentes berendezéseket adtunk el - idézi vissza Walter Dezső. Hozzáteszi: semmi olyan nincs a múltamban, amit szégyellnem kellene, tehát eszembe sem jutott visszalépni.

A következő, már elektronikus levelet pénteken kapta meg. Ebben KGB-s múltját emlegetik, illetve azt írják róla, hogy COCOM-listán szereplő termékek kereskedéséből gazdagodott meg.

Walter Dezső szerint egyértelműen politikai ellenfeleinek az érdekében áll az ő lejáratási kísérlete, melynek semmi alapja sincs. Feljelentést tett a Soproni Rendőrkapitányságon, onnan elfogultság miatt azt átadták a megyének, ahol azt ígérték neki, hogy december 7-ig lezárják az ügyet.

- Nyilván úgy időzítették a rágalmakat, hogy a választások előtt hivatalosan ne tudjam tisztázni magam, s a rendőrség ne jusson eredményre, bár az általam megkérdezett számítógépes szakértők szerint a hatóságok mindenképpen ki tudják deríteni, honnan érkezett a fenyegetés - mondta Walter.

A történteket korábban nem hozta nyilvánosságra, egy péntek esti nyilvános fórumon, vitán említette meg.

- Csak azért foglalkozom vele, hogy a a választók lássák, milyen aljas módszerekkel dolgoznak a vélhetően jobboldali politikai ellenfeleim - hangoztatta tudósítónknak Walter Dezső.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.