„Ha megtalálnának, talán meg is ölnének”

A földet bámulva, kezét tördelve mondja, hogy csak a pénz motiválta. Nem sejtette, hogy a szervezet szinte minden keresetét elveszi. Egy éven át dolgozott a spanyol szigeten, naponta öt-hat kliense volt. – Volt, hogy bántottak, de a munkáltatóim nem tettek semmit – mondja. Mégis maradt, majd úgy alakult, hogy visszajöhetett Magyarországra. Egy évet töltött Budapesten, továbbra is a szervezet felügyelete alatt, prostituáltként. Tavaly ősszel tért vissza Ibizára, és hamarosan teherbe esett. – Mondták, hogy vetessem el, de nem akartam.

Öt hónapos terhes, de orvos alig látta. Akkor fogta menekülőre, amikor a szervezet megfenyegette őt és a gyerekét. – Meggyanúsítottak, hogy elloptam az egyik lány pénzét. Hiába mondtam, hogy nem én voltam. Ha megtalálnának, megkínoznának, talán meg is ölnének – mondja. Rövid ideig egy ismerősénél húzta meg magát, majd egy anyaotthonba került, végül egy segélyszervezet segítségével tért vissza Magyarországra.

A védett házban a telefon, az internet szigorúan tilos az első hónapokban. Nem veheti fel a kapcsolatot ismerőseivel, nem fogadhat látogatót. A szabályokat mindenkinek be kell tartania a saját és a többiek védelmében. Cserébe védett környezetben maradhatnak, lelki, jogi és szociális segítséget kapnak, beiskolázzák őket vagy segítenek nekik munkát találni.

Fotó: Imre György / Népszabadság

Telefonja egyetlen lakónak, a kisfiával egy évvel ezelőtt érkezett ­Líviának van. Neki is csak azért, hogy ha bármi történik, értesíteni tudja a Baptista Szeretetszolgálat munkatársát. Most minden lánynak van saját szobája. – Tavaly 12-en voltak itt, akkor alakítottuk át a korábban az irodámként funkcionáló ablaktalan helyiséget is hálószobává – mondja a szeretetszolgálat munkatársa. Ebben lakik most a kisgyermekes anyuka.

– Mi hamarosan elmegyünk. Van egy kis megtakarított pénzem, szeretnék némi hitellel venni itt a környéken egy kis lakást – mondja a 23 éves Lívia. Megszerezte a jogosítványt, és az eladói képzést is rövidesen befejezi.

Lívia nevelőotthonban nőtt fel. Tizennégy éves volt, amikor egy akkor már prostituáltként dolgozó lány felajánlotta, kiviszi magával. – Naiv voltam. Azt mondta, rengeteg pénzt fogunk keresni. Ez így is volt, de akkor még nem mértem fel, mekkora árat fizetek ezért. Egy évig dolgozott Budapest környékén. – Hóban-fagyban francia bugyiban, nejlonharisnyában kellett kiállnom. Azt kellett felvennem, amit mondtak, nem számított, beteg leszek-e. Láttam, ahogy a lányokat ájulásig verték, ha nem kerestek annyit, amennyit a stricik elvártak volna.

Nehéz kitörni. Sok lány beviteti magát a rendőrökkel, de Lívia szerint ez sem könnyű, hiszen figyelők vannak az utakon. Ha mégis sikerrel jár valaki, rövid időn belül úgyis kiengedik, és retteghet a munkáltatók bosszújától. – Nekik csak a pénz számít. Ha valakit bevisznek, néhány napra kiesik, a stricik elesnek a bevételtől – magyarázza Lívia, akinek egyik barátnőjét úgy megverték, hogy eltörött a bordája. A munkáltatói bevitték a kórházba. A lány azt mondta, leesett a lépcsőn. Hiába tett feljelentést a kórház, a lány ragaszkodott a meséhez, így nem történt semmi, napokon belül ismét az utcán dolgozott.

Lívia egy év után úgy döntött, új életet kezd. Megvárta a rendőröket, bement velük a kapitányságra, ahonnan már nem a fővárosba tért vissza, felült egy buszra, és vidékre szökött. Mezőgazdasági munkát vállalt, néhány hónap múlva azonban visszament a pesti nevelőotthonba. Nem keresték – mondja, vagy szerencséje volt, és a korábbi munkáltatói nem találták meg.

– Ha ezeknek az embereknek beadod a derekad, életed végéig ott állhatsz az út szélén – magyarázza. Noha sikerült elmenekülnie, nem volt könnyű az újrakezdés. 15 éves volt ekkor, visszament az iskolába, ám hamarosan az ismerősei révén megismerkedett a drogokkal, és hogy pénzt szerezzen, ismét prostituáltnak állt. – Az interneten hirdettük magunkat, a különbség annyi volt, hogy ezúttal nem másnak kerestem a pénzt – mondja. Néhány évig élt így, aztán egy nap úgy döntött, ideje ennek is véget vetni. – 39-42 kiló voltam, teljesen leamortizált a kábítószer, már beszélni sem tudtam – eleveníti fel Lívia.

Fotó: Imre György / Népszabadság

Egyik napról a másikra tette le a szert. Néhány évig Németországban dolgozó prostituáltaknak segített, afféle mindenes volt: bevásárolt, takarított. A kapott pénzből új életet kezdett Budapesten. Találkozott gyermeke apjával, ám még azelőtt szakítottak, hogy a férfi tudomást szerzett volna a terhességéről. S noha eleinte el akarta vetetni a babát, meggondolta magát. Anyaotthonba került, hét hónapos volt a kisfia, amikor a volt barátja beállított, hogy elvigye a gyereket. Itt találtak menedéket, ahogy az a lány is, akit uzsorásai Németországba adtak el.

Anyjával együtt fogadnak a ház legnagyobb szobájában. Egy hónapja érkeztek, jó darabig maradnak még. – Adósságunk volt, így kerültünk uzsorások karmai közé – kezdi az idősebb nő, Éva. Eleinte takarítaniuk kellett, egy nap azonban az enyhe értelmi fogyatékossággal élő lányát külföldre vitték. Luca nem emlékszik, mennyi időt töltött kint. Talán néhány napot. Bedrogozták, nem tudja, pontosan mi  is történt vele. Sikerült gyorsan kimenekíteni, s az uzsorázásból élő pár börtönbe került.

Leggyakrabban hányattatott sorsú családok lányai lesznek a ház lakói – mondja a házban lakókat segítő munkatárs, hozzátéve, sok áldozat nem is tudja magáról, hogy emberkereskedelem áldozata, hiszen kisgyerekkora óta a verésre, bántalmazásra szocializálódott. Sokuknak nincs senkije, azért nem lépnek, mert nincs hová menniük, függnek a fogvatartóiktól. Jellemzően 20–35 év közötti nőkkel találkozik, de vannak idősebbek is.

Az emberkereskedelem áldozatait védő program több mint tíz éve működik. Van egy megállapodásuk a BRFK-val és az Országos Kríziskezelő és Informá­ciós Telefonszolgálattal. Azonnal értesítik őket, ha rátalálnak egy áldozatra. Emellett a Nemzetközi Migrációs Szervezet segíti a külföldön fogva tartottak hazautazását.

A szeretetszolgálatnak három védett háza van Magyarországon, amelyekben huszonnégy embert tud elszállásolni. – Nem ők választották ezt az életet – mondja a szeretetszolgálat munkatársa, aki szerint a legnagyobb probléma, hogy a társadalom gyakran megbélyegzi az áldozatokat, ahelyett, hogy a segítségükre sietne.

A cikkben szereplő nők nevét kérésükre megváltoztattuk.