galéria megtekintése

Mindenhol elutasították a taxisokat, teljes blokád Budapesten

Beváltották az ígéretüket a budapesti taxisok, hétfőn durva lépéssel indítottak, és az Uber elleni tiltakozásul egy, a bejelentettnél órákkal korábban kezdődő demonstráción taxikkal lezárták a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila utca, Andrássy út kereszteződését. Vidékről is jönnek, a kereszteződést délután fél négykor teljes szélességében lezárták. Hivatalosan kedd reggel nyolcig maradnak, Lázár János délután bejelentette, a szerdai kormányülésen lesz téma a taxisok ügye.

A kiálló taxik hajnal óta egy-egy sávot szabadon hagyva akadályozták a forgalmat a Deák térnél. Mindkét irányban két-két sávot foglalnak el. Hatalmas, kilométeres a dugó, a taxik keresztbe álltak a kerékpársávon is. Ekkor 100-120 taxis tüntetett. Közben délután negyed kettőkor feltűnt az első rendőrségi helikopter is a helyszínen.

Fotó: Willin-Tóth Kornélia / Népszabadság

A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt közölte, hogy a 9-es és a 105-ös autóbuszok pár perces késéssel közlekednek. A Deák és az Erzsébet tér szinte teljesen kihaltnak tűnt, alig néhány gyalogos sétált a főváros egyik legforgalmasabb terén.

 

Egy taxis munkatársunknak a helyszínen azt mondta, egy lépést nem gurul arrébb, amíg meg nem ígérik, hogy az Ubert megszüntetik. „A városházán mindenki csak a markát tartja a befizetett drosztdíjakért, agyonszabályozzák a működésünket, de semmit nem tesznek, miközben egy olyan társaság, amelynek semmilyen fizetési kötelezettsége nincs, nyugodtan működhet. Ha ez így marad, szarok az egészre, leveszem a minősített taxijelzésemet, megyek uberezni anélkül, hogy bármit is befizetnék az államnak” – teszi hozzá keserűen.

Szabó Miklós / Népszabadság

Az Uber persze másként látja a helyzetet. Közleményük szerint: „A mostani demonstráció csak megerősíti, hogy szükség van egy olyan modern szabályozás keretre, amely figyelembe veszi az olyan új technológiák jelenlétét és pozitív hatását, amilyen az Uber platformja is. Erről tárgyalunk a döntéshozókkal is. Az Uberrel mindenki nyer: az utazni vágyók biztonságos, megbízható és megfizethető közlekedéshez, az autós partnerek rugalmas kereseti lehetőséghez, az állam pedig jelentős adóbevételekhez juthat” – írták közleményükben.

Kiderült az is, hogy a budapesti Uber-felhasználók száma 2015-ben gyorsan és folyamatosan növekedett, és jelenleg már 80 000-nél tart, ami nyolcszorosa a tavaly év eleji számnak. Eközben az autós partnerek száma a 2015 év eleji 200-ról év végére 1200-ra emelkedett, ami hatszoros növekedés. Az utasok többsége budapesti, de a külföldi felhasználók száma is jelentős.

Fotó: Willin-Tóth Kornélia / Népszabadság

Az autósok türelme kezd fogyni, több sofőr is beszól a taxisoknak. „Nem Orbánnal baszol ki, hanem a többi autóssal. Menjél a Parlament elé, ott tüntessél” – veti oda ingerülten az egyikük. Elmondása szerint a Nyugati pályaudvar–Deák tér távolságot másfél óta alatt tette meg.

– Húszmilliós Mercivel tüntetnek, húszmilliós Mercivel! Ahelyett, hogy mennének dolgozni, és hagynák, hogy én is menjek! – méltatlankodott emelt hangon az egyik járókelő, miközben a Bajcsy-Zsilinszky úton átkelve a demonstráló taxikat kerülgette.

Bár vannak háborgók, fél tíz körül azonban összességében abszolút békés hangulatban zajlott az Uber elleni tüntetés.  A taxisok hátsó ablaktörlőjük alá egy „Uber No, thanks!” feliratú lapot rögzítettek. Aki az autójában ült, az többnyire az okostelefonját, azon is a közösségi oldalakra feltöltött fotókat, kommentárokat böngészte.

– Sajnálom, hogy fennakadást okozunk, de az embereknek meg kell érteniük, hogy az, ami velünk történik, az ő szakmájukban is megeshet. Holnap a villanyszerelők is abban a helyzetben találhatják magukat, hogy valakik szakmai képesítés nélkül egyszer csak elveszik a munkájukat – magyarázta az egyik taxis, aki a korábbi demonstrációkon nem vett részt, most azonban úgy érezte, elég nagy az összefogás ahhoz, hogy ő is a Deák térre guruljon. – Miközben nekünk sárgára kellett festetnünk az autóinkat, és szigorú előírásokat kell betartanunk, az uberesek akár egy 20 éves Suzukival is dolgozhatnak anélkül, hogy számlát adnának – panaszkodott. Azt azonban nem tagadta, hogy a taxisok közül is sokan „átálltak”, és ő maga is elgondolkozott az uberezésen, de végül – jórészt a több mint tízéves taxis múltja miatt, ami a kollégákhoz fűzi – nem tette.

- Egyáltalán nem véletlen, hogy az Ubert itthon még nem tiltották be – tette hozzá kollégája arra célozva, hogy

az Uber Hungary Kft. amerikai tulajdonosainak kézbesítési megbízottja tavaly májusig a jelenlegi igazságügyi miniszterhez, Trócsányi Lászlóhoz köthető Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda volt. (A tárcavezető egyébként jelenleg szünetelteti tagságát a cégben – a szerk.)

A cégkivonat tanúsága szerint azóta a vállalkozás tagjának és az ügyvezetőknek már a Regus Business Centers Kft. a kézbesítési megbízottja.

Egy közeli gyrosos elmondta, őt egyáltalán nem zavarja a tüntetés, megérti a taxisokat. Be kell fizetniük az adót, a járulékokat, vizsgáztatniuk kell az autókat, miközben az uberesek „egy szaros Suzukival” is csinálhatják. „Ami a forgalmat illeti, nekem jó volt. Bejöttek, ettek, kávéztak, teáztak. Legalább nem maradt rajtunk a hús.” Azt már egy kolléganője fűzi hozzá, hogy ő tesz az Uberre. „Kifizetem a taxit, bár ritkán utazok velük. Látja ott azt a Mercedest? Többször utaztam vele. A tulajdonosa mesélte, hogy jövőre lesz tízéves, a fővárosi rendelet szerint le kell cserélni, pedig semmi baja nincs. Többször utaztam már vele.”

Fotó: Willin-Tóth Kornélia / Népszabadság

A taxisok egyébként azt állítják, hogy az Uber már havi több mint százezer fuvart intéz Budapesten. Ez a legnagyobb társaságok forgalmának felel meg. Beszélnek arról is, hogy a forgalmuk valóban brutálisan, 40-45 százalékkal esett vissza az Uber megjelenése óta.

Lapunk forrásai megerősítették, hogy a taxitársaságok vezetőit hajnalban behívták a BRFK-ra. Informátorunk annyit mondott, a rendőrök megértőek voltak, azt mondták, nem kívánnak erőszakkal fellépni a demonstráció résztvevői ellen. A megbeszélésen azokról a személyekről egyeztettek, akikkel kapcsolatot lehet tartani a fejleményekről.

Fotó: Willin-Tóth Kornélia / Népszabadság

Kérdésünkre, hogy a rendőrök megpróbálták-e leterelni őket az útról, az egyik taxis, aki már éjfél óta demonstrál, azt mondta, persze, jelezték neki, hogy elég rossz helyen áll, de amikor azt válaszolta, hogy ez egyáltalán nem véletlen, a rendőrök tudomásul vették, hogy blokád készül.

A taxisok egyébként nem is tartanak retorziótól a demonstráció miatt. Egy körben álló társaságban mindenki egyhangúlag így nyilatkozik. „Mitől féljek? Nekem rendezettek a dolgaim, be van fizetve minden. Megittam a kakaómat, most már jöhet bármi. A kérdés, hogy félünk-e, persze jogos, én is hallgatom a híreket, de most már nem érdekel semmi. Nem tartok attól, hogy nyomozni fognak utánam” – szegi fel a fejét az egyikük.

Eközben a Városházán

A Városháza előtt kaotikus helyzet alakult ki, de nem azért, mert annyi taxis lett volna ott, hanem egyszerűen nem volt világos, ki mit is akar. Az egyik taxis azt mondta munkatársunknak, hogy „mi nem az a szervezet vagyunk, amelyik a Deák téren tüntet, azok balhézzanak csak ott, mi ide jöttünk”. A Városháza előtt összegyűlt taxisok egy petíciót próbáltak átadni a főpolgármesternek, ennek többször neki is futottak a bejelentett demonstráció résztvevői, ám ez csak harmadik-negyedik alkalomra sikerült, miután rendezték soraikat.

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

Végül a Városházáról lejöttek velük egyeztetni, az a kérdés hangzott el: „Maguk eredményt akarnak elérni vagy csak balhézni jöttek?” Ezt követően percekig beszéltek arról, ki mehet fel tárgyalni. Végül négyen jutottak be az épületbe a demonstráló taxisok közül. Azt mondták nekik, mielőtt felmentek, ha eredményt akarnak elérni, akkor tárgyalniuk kell, csak így működhet a történet.

Mielőtt elkezdődött volna a tilitoli a Városház utcában, az egyik taxi ablakait kinyitották, és beraktak egy CD-t, amiről a főpolgármestert lehetett hallani, amint azt mondja: „Jó estét, Tarlós István vagyok! Uber-ügyben támogatom magukat, fel a fejjel, minden jót, viszlát!”

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

11 óra után nem sokkal hat-hét rendőr és legalább két rendőrautó (az egyik tetején videokamerával), valamint 25-30 taxis várakozott a Városház utcában. Dél körül viszont lényegében megduplázódott a létszám mindkét oldalon: a rendőrök már 10-14-en lehetnek, és 6-8 rendőrautót látni. A taxi is egyre több a környéken, már a Kossuth Lajos utcáig állnak – jelentette munkatársunk a helyszínről.

Tarlóstól fél egy körül kijött a négy vele tárgyaló taxis. Nem számoltak be az egyeztetésről, a kérdésekre csak annyit válaszoltak, hogy „negatív”, de hogy ez mit jelent, azt nem árulták el. Most maguk között egyeztetnek, és el akarnak menni az NGM elé és a NAV-hoz is. Az MTI-nek a taxisok azt mondták, Tarlós csak az „elvi támogatását” nyújtja az ügyhöz. Mi azt a taxist hallottuk, aki a telefonban indulatosan azt mondta: „A Városházán egy nagy semmi volt.”

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

Tarlós a maga részéről eljuttatott egy közleményt az MTI-hez, amely szerint az adófizető, jogszabályokat betartó magyar taxisok a továbbiakban is számíthatnak a főváros támogatására Uber-ügyben. A főpolgármester azt írta, korábban azért módosították a taxisrendeletet, hogy a városban megszűnjön az azt megelőző 15 évre jellemző „felfordulás”, illetve, hogy „békésebbek” legyenek a taxisok munkakörülményei. „Az Uber-sofőrök a fővárosi taxisrendelet előírásainak nem felelnek meg, Budapest célja a kormánnyal együttműködve az, hogy a taxisrendeletet mindenki betartsa.” Hozzátette ugyanakkor: a fővárosnak nincs hatósági eszköze és fizikai lehetősége arra, hogy az Ubert betiltsa vagy lekapcsolja, a szabályokat be nem tartó „vadtaxisokat” kiszorítsa.

A taxisok három képviselője eközben elindult tárgyalni a Nemzeti Közlekedési Hatósággal (NKH). Ha onnan eredmény nélkül térnek vissza – állították –, akkor teljes szélességében lezárják a Bajcsy-Zsilinszky utat. Vidékről állítólag 200-300 taxis indult el a főváros felé részt venni a demonstrációban. Most a rendőrökkel egyeztetnek arról, hogy több helyszínen – az igazságügyi minisztérium, a NAV, az NGM, az NFM és az NKH előtt – is tüntetnének. A 444 szerint lezárnák a Lánchidat is. A szervezők részéről Csernai Gábor ugyanakkor lapunknak cáfolta, hogy a Lánchíd lezárását terveznék.

Megerősítette, hogy ma több hatósággal is tárgyalnak. Csernai Gábor a tüntető taxisok nevében azt mondta, hogy megvárják a tárgyalások végét, de ha nem vezetnek eredményre az egyeztetések, akkor még hétfőn teljes szélességében lezárják a Bajcsy-Zsilinszky és az Andrássy út kereszteződését. Követelésük szerint egyértelmű választ akarnak kapni arra a kérdésre, betiltják-e az Ubert és a hasonló szolgáltatásokat. Amennyiben nem kapnak erre még ma konkrét választ, már hétfőn az esti órákban – meg nem erősített információink szerint héttől – teljes szélességében lezárják a belvárosi kereszteződést. Az MTI értesülése szerint az NGM nem fogadta a taxisokat. A kormány viszont szerdán megtárgyalja a taxisok ügyét - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy más témában tartott sajtótájékoztatón hétfőn a parlamentben.

Kibúvó

Az Uber 2014 novembere óta működik Magyarországon. Havonta több mint 100 ezer utasa van, és ezerkétszáz autó használja az applikációt. Sikerét annak köszönheti, hogy a taxisoknál jóval kevesebbet kér egy fuvarért. Ez azért történhet meg, mert ugyan a 2015-as országos taxisrendelet szerint az Uber Magyarországon taxitársaságnak minősül, és csak sárgára festett kocsikkal, 450 forintos alapdíjjal és 280 forintos kilométerenkénti és 70 forintos percenkénti díjjal működhetne, de az Uber csak Budapesten van, a 2013-as fővárosi taxisrendeletben pedig nincs szó az amerikai cég szolgáltatásáról.

Csernai kérdésünkre megerősítette, hogy 350 taxis érkezik vidékről, azt ugyanakkor nem árulta el, pontosan milyen útvonalon jönnek – valószínűleg azért, hogy a rendőrök ne tudják akadályozni őket.

Délután három után rendőri felvezetés mellett visszatért mindegyik taxisdelegáció. Elmondták, hogy sehol nem fogadták őket érdemben, mindenhol csak petíciót akartak átvenni tőlük, de tárgyalni senki nem volt hajlandó. Emiatt a taxisok délután fél négykor teljesen lezárták a a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződését „Eddig mi mentünk oda, ahol azt reméltük, segítséget kapunk. Nem kaptunk Immáron ha valaki meg akarja szüntetni ezt a helyzetet, ő jöjjön ide tárgyalni” – mondta az egyik tüntetésszervező, Gelencsér Zsolt.

Gelencsér magára vállalta felelősséget a lezárásért. A hivatalos tüntetés véget ért, most kezdődik a nem hivatalos, a zárás, Innentől mindenki a saját felelősségére marad – hangsúlyozta Gelencsér.

Bár korábban valóban felmerült, hogy lezárják, a taxisok vezetői végül  elvetették a Lánchíd lezárásának az ötletét. A Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésének a lezárásáról  egyeztettek a rendőrséggel, amely most is biztosítja a területet. Ha kell, a tüntetők sávot nyitnak majd a tömegközlekedésnek, a mentőknek, a tűzoltóknak  és a rendőrségnek. Hivatalosan a lezárás holnap reggel nyolcig tart.

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

A rendőrség négy után azt kérte a taxisoktól, hogy egy-egy sávot nyissanak meg a forgalom elől, és fél öt után az egyik sáv meg is nyílt a Lánchíd felé, a Károly körút felé eső részen viszont komoly viták alakultak ki a taxisok között, az ottaniak ugyanis inkább arra hajlanak, hogy egy sávot se nyissanak meg.

A taxisok között – meséli a helyszínen lévő munkatársunk – egyébként megjelent néhány 2006-os tüntető is, próbáltak hangulatot kelteni, de a taxisok lehurrogták őket, mondván, ne avatkozzanak be az ő „szakmai” demonstrációjukba.

Gelencsér kérdésünkre azt mondta, nem tudja, hogy, hol járhat az a 350 vidéki kolléga, aki elindult Budapest felé, de az eddigi lezárás miatt nagyon sok taxis nem tudott csatlakozni. A rendőrségi kérésnek megfelelően a Bajcsy-Zsilinszkynek az Arany János utca felé eső részén és az Andrássy út egy-egy sávján a taxisok már átengedik az autókat, a Károly körút felé eső részen azonban a kemény mag megmakacsolta magát. A korábbi ígérethez híven a tűzoltók,  a mentők és a rendőrök átmehetnek, más nem. Bicikliseket látunk – jelenti munkatársunk.

Egy taxis, egy idős úr eközben leült a 9-es busz elé. Öt percen át tartotta fel a járművet, amely elől végül a kollégái rángatták el, azzal, hogy ne kövessen el jogsértést. 

A blokád fejleményeiről ebben a cikkünkben találnak friss információinkat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.