Gyurcsányék pert nyertek

Részítéletet hirdetett a Fővárosi Bíróság pénteken a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Veres János volt pénzügyminiszter ellen indított polgári perben.

A bíróság a felperesek keresetét a közérdekű adatok nyilvánosságához fűződő jog megsértésnek megállapítására irányuló kérelme vonatkozásában az államháztartás állapotáról szóló jelentés kiadása kapcsán elutasította - mondta az ügyben eljáró bíró.

A bíróság ugyancsak elutasította a választás szabadságához való jog megsértésének megállapításra irányuló kérelmet. A részítélet ellen 15 napon belül lehet fellebbezni.

A felperesek egyebek mellett fejenként százezer forintot követlenek azért, mert a 2006-os országgyűlési választások előtt a volt kormányfő szerintük nem engedte nyilvánosságra hozni a költségvetési adatokat, és ezzel sérült a szabad választáshoz való joguk.

Pataki Árpád közölte, azért született részítélet, mert a negyedrendű alperes (Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium
államtitkára) vonatkozásában nem hozott döntést a bíróság. Eredetileg 199 magánszemély indította a pert, amelytől azóta többen elálltak. A pénteki tárgyaláson 12 felperes jelent meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.