Gyurcsány törekvései "kifejezetten károsak"

Erősen kritizálta Gyurcsány Ferenc volt pártelnök kezdeményezését és törekvéseit az MSZP elnök-helyettese. Balogh András egy tévéinterjúban azt mondta: a folyamat nemcsak a pártnak, de a baloldal számára is káros.

„Az az akció, amelyet Gyurcsány Ferenc megkezdett, illetve folytatott, kifejezetten káros nemcsak az MSZP, de a teljes baloldal és az ország számára is” - fogalmazott Balogh András, az MSZP elnök-helyettese az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A volt thaiföldi nagykövet és szocialista államfő-jelölt úgy érvelt: most, amikor kritikus időszakot és szociális válsághelyzetet él át az ország, a fontos kérdésekkel kellene foglalkozni, nem pedig a párt belső ügyeivel.

Mint ismert, a Népszabadság számolt be először arról, hogy Gyurcsány Ferenc volt pártelnök és az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform pártszavazást kezdeményez több kérdésben is: a pártvezetők kiválasztási folyamatát és a gazdálkodás, illetve a pártvezetők vagyoni helyzetének átláthatóbb megismerhetőségét illetően. Erről Gyurcsány Ferenc levélben értesítette a pártelnököt és a választmány vezetőjét, majd abban állapodtak meg Mesterházy Attilával, hogy a május elsejei majális előtt nem tárgyalják meg az ügyet, sőt, nem is beszélnek róla. A volt kormányfő a keddi frakcióülésen mégis tájékoztatta elképzeléseiről a képviselőcsoport tagjait, amely – többek elmondása szerint – nem aratott osztatlan sikert.

„A törekvés jogos, hogy nyissunk tiszta lapot, de miután az ügyek nagy része az ő pártelnöksége ideje alatt történt, a felelőssége nem megkerülhető” - fogalmazott Balogh András arra utalva, hogy Gyurcsány Ferencék azzal indokolták a kezdeményezésüket: az átláthatóbb viszonyokkal lezárható lenne a korrupcióval átitatott időszak. Balogh hangsúlyozta, hogy a pártszavazás intézménye önmagában még jó, de ebben a helyzet „kifejezetten aláássa a párt pozícióit”. Az elnök-helyettes hozzátette: szerinte a kezdeményezés egy egységbontó törekvés, amely gátat jelent a kibontakozás számára.

„Senkit nem izgat, hogy mi is történik az országban, mi történik a munkavállalókkal, mi történik az oktatási rendszerrel. Engem ezek a kérdések izgatnak és amikor előjön, hogy a pártban döntsük el, miféle rivalizálások folynak, azt felháborítónak és elfogadhatatlannak tartom” - fogalmazott az interjúban Balogh András.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.