Gyurcsány olvasata az induló MSZP-s belharcról

Gyurcsány Ferenc nem sokkal az induló szocialista belharcról szóló cikkünk megjelenése után a Facebookon nyilvánosságra hozta, hogyan látja ő a dolgokat. Alább bejegyzését szó szerint közöljük.

Erős, demokratikus, erkölcsös pártot akarunk

Ehhez rendszerváltozásra van szükség az MSZP-ben, ennek eredményeként pedig új pártot szeretnénk formálni a maiból. Az általunk szükségesnek tartott változások politikai tartalmáról már sokat beszéltünk. Most továbblépünk. Következő lépcsőként pártszavazást kezdeményezünk. Az a célunk, hogy erős erkölcsi normákat építve a feddhetetlenség pártját teremtsük meg. Szigorú szabályokat szeretnénk alkotni a párt gazdálkodására, vezetőinek jövedelmi, vagyoni helyzetének átláthatóságára, ellenőrizhetőségére. El kívánjuk érni, hogy a vezetők közvetlenül a tagságnak feleljenek politikájukért, tetteikért. Így lehet új, erős, demokratikus, erkölcsös pártja a magyar demokratáknak, a progresszív baloldalnak.

Az alkotmány egyoldalú, diktátumszerű elfogadása, a Köztársaság elárulása világos helyzetet teremtett. A Fidesz nem akar kiegyezni a demokratikus Magyarországgal. Diktálni akar, uralkodni. Bármi áron, akár önkénnyel is. Fidesz és Orbán a demokratikus Magyar Köztársaság útjában áll. Nincs választásunk, meg kell küzdeni velük.

A demokratikus ellenzék még gyenge. Pártjai (MSZP, LMP) és formálódó civil világa ma még sem külön-külön, sem együtt nem tudnák legyőzni a Fideszt. Ez a mai helyzet. Hogy ez holnapra megváltozzon, ahhoz három dolgot biztosan meg kell tenni:

1. Meg kell szervezni a demokratikus ellenzéket.

2. Meg kell alkotni a nyugatos, polgári Magyarország programját.

3. És ha ezzel készen állunk, akkor és csak akkor győzhetjük le a Fideszt, és ezt követően neki kell kezdenünk a Köztársaság újjáépítésének.

Ami a demokratikus ellenzéket illeti, mindenkinek meg van a maga dolga. Nekünk az MSZP-ben és az MSZP körül az, hogy alkalmassá tegyük a pártot az orbáni önkénnyel szembenálló demokraták széles körének befogadására, és más demokratikus erőkkel való együttműködésre. Ehhez rendszerváltozás kell a pártban: politikai, kulturális, szervezeti fordulat. Lényegében új pártot kell létrehozni az MSZP-ből.

A politikai fordulat lényege, hogy a nyugatos polgári értékeket elfogadó, azokért kiálló, középre nyitott balközép politikát képviselünk. Összekapcsoljuk a nyugatos modernizáció ügyét a társadalmi szolidaritással, a hazafiasságot az európai elkötelezettséggel. Épp ezért nincs engedmény a nacionál-radikálisoknak, a szociális populistáknak, a dogmatikus piacpártiaknak.

A politikai fordulat önmagában nem elég. Más kultúrájú pártra van szükség. Feddhetetlen pártra, feddhetetlen politikusokra. Az MSZP-t a közvélemény nagyobb része ma nem ilyen látja. Ez a kép magától nem fog megváltozni. Ha fordulatot akarunk, akkor nekünk kell új szabályokat, új működési feltételeket és követelményeket teremteni.

Úgy véljük, hogy az MSZP morális tekintetben ma nem rosszabb a Fidesznél. Mégis, a szocialista párt magán hordozza a korrupció megalázó bélyegét, a hatalmi mutyik önemésztő terhét. A látszat rosszabb, mint a valóság. Tagságunk, támogatóink szenvednek ettől a megítéléstől. Hiszen ők becsületesek, tisztességesek. Mi elsősorban nekik és az országnak tartozunk felelősséggel, persze önmagunknak is.

Ezért olyan új szabályokat szeretnénk alkalmazni a pártban, amelyek a becsület és tisztesség mindenekfelettiségére építenek. Ebben nem akarunk engedményeket tenni.

Mi, a Demokratikus Koalíció vezetői pártszavazást kezdeményezünk annak érdekében, hogy az MSZP-ben új kultúrát, új erkölcsi normákat teremtsünk. Az a célunk, hogy pár éven belül úgy nézzenek ránk, mint Magyarország legbecsületesebb pártjára és politikusaira. A pártszavazásra ajánlott kérdéseink két kérdéskört ölelnek fel.

Az első azt célozza, hogy a párt saját gazdálkodását illetően a hatályos törvényeknél szélesebb nyilvánosságot, nagyobb átláthatóságot biztosítson. Nem akarjuk, hogy tisztázatlan eredetű pénzek felhasználásának legkisebb gyanúja vetődjön ránk. Azt is kívánjuk, hogy valamennyi választott pártvezető jövedelmi, vagyoni helyzetét összevethessük a valósággal, saját és családtagjaik életmódjával, életvitelével. Ebben nem akarunk semmilyen kompromisszumot.

A második kérdéskör azt célozza, hogy a tagság háta mögött ne lehessen átláthatatlan személyi, hatalmi megállapodásokat kötni. Ezért azt kívánjuk, hogy minden vezetőt közvetlenül a tagok válasszanak meg, és gátat kívánunk vetni a pártfunkciók halmozásának is.

Eszünkben sincs a Fidesz önkényével szembeni küzdelem helyett kizárólag önmagunkkal foglalkozni. Ez súlyos hiba lenne. A mi ellenfeleink nem a demokraták oldalán vannak. Itt vannak megoldandó feladataink, de nincsenek megoldhatatlan ellentéteink. A magunk demokratikus belső szabályai szerint eldöntjük, hogy mit és hogyan csinálunk. Ez a mi ügyünk. Ebben a vitában mi vigyázni fogunk egymásra, pártunkon belüli és a demokratikus ellenzék más csoportjaihoz tartozó barátainkra. Nem engedjük provokálni magunkat. Mert végső soron egy a célunk: a Fidesz nyugatos polgári alternatíváját kívánjuk megteremteni és azt győzelemre vinni.

Ezt tesszük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.