Gyurcsány a néppel szavaztatna a Fidesz-féle új alkotmányról

Nem kapott felhatalmazást a Fidesz új alkotmány írására Gyurcsány Ferenc szerint. A volt kormányfő új blogbejegyzésében azt írja, a Fidesz hazudott ez ügyben. Szerinte egy új alaptörvényről mindenképpen népszavazásnak kell döntenie.

Senki nem adott felhatalmazást a Fidesznek, hogy új alkotmányt készítsen. Senki. Bár azzal veri a mellét a kormánypárt, hogy most először lett a választási program egésze hivatalosan is a kormányprogram része, de kár a melldöngetés, mert ezzel leleplezte önmagát - írja legfrissebb blogbejegyzésében Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. 

Gyurcsány szerint a Fidesz választási programjában egyetlen szó sem esik új alkotmányról, nincs arról "egy megveszekedett utalás sem" A kormányprogramban viszont igen, ezért Gyurcásny szerint "megállapíthatjuk, hogy a Fidesz alkotmány ügyben átvert bennünket. Hazudott. Hazudott, amikor eltitkolta, elhallgatta szándékát. Becsapott bennünket."

A volt kormányfő úgy fogalmaz, "az alkotmány nem a kormánypárté, hanem az országé. Márpedig az ország polgárai nem kérték a Fideszt, hogy készítsen új alkotmányt. Ha mégis készít, akkor az önkéntes szorgalmi feladat. Ennek eredménye akkor lesz a miénk, az országé, ha mi dönthetünk arról, hogy akarjuk-e, hogy az a miénk is legyen. Ezért népszavazásnak kell dönteni az új alkotmányról".

A Fidesznek az ország elé kell állnia javaslatával, és a néptől kell jóváhagyást kérnie. Ha megkapja, akkor lesz új alkotmányunk, ha nem, akkor nem léphet életbe az új alaptörvény akkor sem, ha a parlamentben megvolt a szükséges döntés - véli Gyurcsány, hozzátéve, "nekünk pedig a majdan elkészülő javaslat alapján kell eldöntenünk, hogy mi lesz az álláspontunk. Az alapján, hogy mit fog tartalmazni az alkotmány-tervezet. Nem zsigerből elutasítani, vagy nem automatikusan támogatni. Majd eldöntjük attól függően, hogy erősíti-e a polgárok szabadságát, a demokratikus berendezkedést, a rendet, az országot. Majd eldöntjük..."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.