Gyurcsány kiterítette a kártyáit Sukoró-ügyben

Útjára indult Gyurcsány Ferenc Sukoró-honlapja. A portálon a volt kormányfő azokat a dokumentumokat hozza nyilvánosságra, amelyek a kaszinóberuházás ügyében indult eljárások során keletkeztek. Ígérete szerint válogatás nélkül.

A Sukoró-per elnevezésű honlapot a bevezető szöveg szerint Gyurcsány Ferenc és barátai szerkesztik. Saját vállalásuk alapján azokat a dokumentumokat hozzák nyilvánosságra válogatás nélkül, amelyek a King’s City kaszinóberuházással összefüggésben Gyurcsány Ferenc ellen hivatali visszaélés gyanújával indított eljárásban keletkeztek.

Mint írják, hisznek abban, hogy a "dokumentumok nyilvánosságra hozásával lehetővé válik tisztán látni a beruházás kapcsán indult eljárások ügyében".

A Sukoró mellé tervezett beruházás kapcsán jelenleg több eljárás folyik. Amennyiben azoknak a szereplői kérik, a honlap nyilvánosságot biztosít a számukra is. Emellett a szerkesztők igyekeznek megszerezni azokat a dokumentumokat is, amelyek az MNV Zrt. által a telekcsere-szerződés semmissé nyilvánítása érdekében indított polgári peres eljárásban keletkeztek.

A portálon a volt kormányfő azokat a dokumentumokat hozza nyilvánosságra, amelyek a kaszinóberuházás ügyében indult eljárások során keletkeztek\n
Szakály Attila 2010.09.21. Digitális 2010. szeptember 21. Sukoró. Tervezett beruházás helyszíne. Légifotó. Fotó: Szakály Attila
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.