Gyurcsány felelősségét is firtatja az elszámoltatási kormánybiztos

Újabb feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos: ezúttal a péti Nitrogénművek Zrt.-nek nyújtott állami hitelgarancia és kezességvállalás ügyében fordult a Központi Nyomozó Főügyészséghez.

A politikus már június 9-én bejelentette, hogy péti Nitrogénművek Zrt.-nek nyújtott állami hitelgarancia és kezességvállalás kapcsán folytatott vizsgálatának lezárulta után büntetőfeljelentést tesz. Az ügy lényege, hogy az állam készfizető garanciát vállalt a Nitrogénművek 50 millió eurónyi, továbbá 10 milliárd forintnyi hitelének felvételéhez.

Azt, hogy az állam milyen garanciákkal rendelkezik, ha a cég csődbe megy, egy 2008. decemberi kormányhatározat rögzítette, amelyet azonban egy hónappal később úgy módosítottak, hogy a korábban felsorolt biztosítékok - így például a Nitrogénművek ingatlanvagyona és részvényei 76 százaléka - közül egy sem szerepelt benne.

Budai Gyula szerint tehát a cég úgy kapott 50 millió eurót 80 százalékos bankgaranciával és 10 milliárd forint fejlesztési banki hitelt 100 százalékos állami garanciával, hogy semmilyen fedezetet nem biztosított az állam javára. Ha a vállalat gazdálkodása veszélybe kerül, ezt az összeget a magyar államnak kell megfizetnie - mutatott rá júniusi tájékoztatóján a kormánybiztos.

Az ügyben felelőssége lehet a kormányhatározat előterjesztőinek, Gráf József volt agrár-, valamint Veres János volt pénzügyminiszternek, és vizsgálni kell Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő felelősségét is.
 

Budai Gyula a feljelentésben azt írja: tudomása szerint a Központi Nyomozó Főügyészség már nyomoz az ügyben, ezért kéri, hogy a kormánybiztosi vizsgálat eredményét vegyék figyelembe a folyamatban lévő eljárásban.

A péti Nitrogénművek Zrt. korábban azt közölte, hogy egyetlen forint állami támogatást sem kapott, kizárólag piaci alapú és feltételű hiteleket vett fel a Magyar Fejlesztési Banktól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.