Gyurcsány a kőgazdag Orbánról

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor az öt leggazdagabb magyar egyike. A volt miniszterelnök úgy vélekedett, Orbán most még el tudja dugni strómanokon keresztül a vagyonát, de azt a vagyont egyszer majd valakinek örökölnie kell.

– Csányi Sándor kezében és köreiben olyan hatalom összpontosul, amellyel a demokratikus Magyar Köztársaság mindenkori vezetőinek különleges módon kell számolni, tartani, időnként küzdenie – mondta Gyurcsány Ferenc az ATV július 24-i Egyenes Beszéd című műsorában. A Demokratikus Koalíció elnöke beszélt Kálmán Olga mikrofonja előtt az OTP-vezérrel való kapcsolatáról: a nem túl mély személyes viszony sokrétű és időben változó volt.

Gyurcsány szerint az ország egyik legbefolyásosabb gazdasági-közéleti személyisége és a mindenkori magyar miniszterelnök egymásra vannak utalva, szinte kódolt a folyamatos küzdelem, ez az ő miniszterelnöksége idején is így volt.

– A kérdés az, hogy melyik miniszterelnök milyen eszközzel próbálja ezt a hatalmat visszaszorítani – mondta Gyurcsány, és felidézte, Csányi az ő idejében is kiváltságokat igényelt magának. Hozzátette: a magyar gazdasági-üzleti elit tagjai hozzászoktak ahhoz, hogy általában társadalmi megbízatásuk mögé bújva felhívják a miniszterelnököt, utána viszont a saját üzleti érdekeiket tolják előtérbe. – Kipenderítettem őket az ajtón – jelentette ki Gyurcsány. – Ezek az emberek megszokták (az előjogokat - A szerk.), együtt szotyoláznak és köpködnek (más miniszterelnökkel) a lelátón. Balkáni-keleties megoldás. Ezek a fiúk nem szégyellik magukat emiatt. Sem a miniszterelnök, sem a szóban forgó úr (Csányi). Miközben amit most tett, annak nem tudom az okát.

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor nyilvánvalóan a legvagyonosabb öt magyar egyike, de senki nem tudja, hogy ez hogy lehet. 

– Egyszer valaki örökölni fogja az ő vagyonát – jegyezte meg Gyurcsány. – Nehogy azt higgye, hogy ezt el lehet tüntetni. Lehet, hogy tudja dugdosni saját falujának polgármesterén vagy strómanokon keresztül, de az a helyzet, hogy már ő sem fiatal, már régen nem demokrata, előbb-utóbb azt a vagyont tovább kell adni, a család le fog bukni. Ő lehet, hogy nem, de a család igen. Igen nagy baj, ha valaki kijön az iskolapadból, és politikusként mára megszámlálhatatlan nagyságú vagyon tulajdonosa lesz: ilyen a magyar miniszterelnök – mondta Gyurcsány Ferenc. – Az üzletemberekkel csak az a baj, hogy időnként erkölcstelenek. A miniszterelnök ennél rosszabb. Szerintem esküsértő disznóság, amit művel. Amilyen vagyont fölhalmozott...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.