Gyurcsány: semmi sem támasztja alá az ügyészség álláspontját

Gyurcsány Ferenc szerint semmi sem támasztja alá az ügyészség álláspontját, hogy a sukorói kaszinóberuházás ügyében az értékesítés módjának meghatározásával túllépte hatáskörét. A volt miniszterelnök állítja: nem határozott a telekcseréről.

A legfőbb ügyész szerint a korábbi kormányfő azzal lépte túl a hatáskörét és követett el hivatali visszaélést, hogy a sukorói King's City beruházás befektetőivel folytatott tárgyalásán kifejezte, támogatja a cserével történő ingatlanszerzést - derül ki a mentelmi bizottság Gyurcsány Ferenc kiadását indítványozó határozati javaslatából, amely az Országgyűlés honlapján olvasható.

Polt Péter indítványa alapján a volt miniszterelnök 2008 májusában Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatójának azt a feladatot szabta, hogy két hónapon elő kell készíteni a földterületek befektetők általi hasznosítását, a csereingatlanok értékbecslését és a tulajdonjog rendezését. "Gyurcsány Ferenc ezzel a magatartásával eldöntötte, hogy a kért Velence tóparti, állami tulajdonban lévő ingatlanegyüttes tulajdonjogát a befektetők megszerezhetik, és kizárólag a cserét határozta meg az értékesítés lehetséges módjaként" - idézi az ügyészi indítványt a határozati javaslat.

Gyurcsány Ferenc csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva ezzel szemben azt hangsúlyozta: a legfőbb ügyész által hivatkozott döntést nem hoztak. "Nincs olyan tény, adat, tanúvallomás vagy nyilatkozat, amely alátámasztaná a legfőbb ügyész hamis álláspontját. Kösse fel a gatyáját Polt Péter, ha bornírt vádjait bizonyítani akarja" - mondta a volt kormányfő.

A szocialista politikus már múlt héten - miután a mentelmi bizottság irodájában megnézte az ügyészség által megküldött dokumentumokat - úgy nyilatkozott: a vádhatóság iratai sem igazolják Polt Péter legfőbb ügyész gyanúját, amely szerint hivatali visszaélést követett el a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben, sőt az ellenkezőjét támasztják alá. Mint mondta, a kifogásolt 2008. májusi parlamenti megbeszélésen részt vevő és az ügyben folyó polgári perben meghallgatott tanúk egybehangzóan állítják, hogy a tanácskozáson nem született döntés, ő pedig kizárólag arra adott utasítást, hogy mindenki a jogszabályok betartásával végezze a munkáját.

A parlament mentelmi bizottsága - a szocialista testületi tagok ellenszavazatával - kedden úgy döntött: Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a parlamentnek. A Ház erről akár már jövő hétfőn dönthet a jelenlévő képviselők kétharmadával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.