Gyurcsány: komolyan gondoltuk, hogy egyetlen szavukat is el lehet hinni?

Amíg a Fidesz önmagával és a Jobbikkal vitatkozik arról, hogy hova is kerüljön a Szent Korona tan az alkotmányban, addig mi vitassuk meg, hogy miként lesz ebből egy jobb ország. Civilekkel, szakértőkkel, politikusokkal, mintegy árnyékparlamentet alkotva. Ők meg főjenek saját történelemsirató levükben! - írja blogjában Gyurcsány Ferenc

A fideszes házelnök, és a kereszténydemokrata pártelnök egyaránt választójogot szeretne adni mindazon magyar állampolgároknak, akik nem élnek Magyarországon. Azok is választanának, akik nem viselik a választás következményét - emlékeztet legújabb blogbejegyzésében Gyurcsány Ferenc. Egy korábbi bejegyzésében már leírta, hogy miért nem ért ezzel egyet. Most inkább csak emlékeztetnék a kettős állampolgárság vitájára - írja a volt miniszterelnök. Kormányon a Fidesz nem akart kettős állampolgárságot, erről levelet is írtak a Velencei Bizottságnak. 2004-ben pedig mit mondott az akkori ellenzék, a jelenlegi kormánypárt? Azt, hogy szó sincs választójogról. Ez csupán lelki, történelmi gesztus. Egy útlevél, hogy határon túl élő testvéreink ugyanolyan könnyen mozoghassanak Európában, mint mi, már EU-tag magyarok.

Sokan elhitték ezt az érvelést. És sokan elhitték a mieink közül is tavaly nyáron, amikor megszavazták a kormánypártok előterjesztését. És akkor most mi van? Át vagyunk verve? Rászedtek, becsaptak bennünket? És tessék mondani: meglepés Kövér és Semjén urak mostani javaslata? Tényleg azt hittük, hogy egy szavukat is el lehet hinni - teszi fel a kérdést?

De miért nem foglalják alkotmányba a határon túl élők választójogát? Mire várnak? Talán érdemben szeretnének egyeztetni szándékaikról? Kötve hiszem. Vagy csak tesztelni akarják a közvéleményt, amely egy mostanában készült mérés szerint 70 százalékos többséggel elutasítja a javaslatot? Ezt sem gondolnám. Sokkal inkább hajlok arra, hogy a gyengülő legitimitású alkotmányozást nem merik, nem akarják megterheli még egy, nyilvánvalóan súlyosan megosztó kérdéssel. Talán érzik, hogy közjogi kérdésekben ritkul körülöttük a levegő. Érzékelhetőbben külföldön, de már itthon is.

De legyen bárhogy is. Nekünk nem szabad részt venni az alkotmányozási színházban - veti fel sokadszor Gyurcsány. Csak alkotmányozzon együtt a Fidesz a Jobbikkal. Szép kis társaság. Imádni fogják Európában és Amerikában. Nincs szebb annál, amikor a Főmérnök (bocs: Vezénylő Tábornok) a Jobbikkal játssza a mérsékelt konzervatív demokratát. Nekünk nem lesz ott semmi keresnivalónk.

Az alkotmányozás bojkottja nem azt jelenti, hogy mi nem dolgozunk. A baloldalnak, az ellenzéknek párhuzamos rendezvényt kell tartania, félig nyitott, félig zárt, szakmai, politikai konzultációt arról, hogy mi történjen az országgal. Mi legyen az oktatással, az adórendszerrel, az állam kulturális szerepével és folytathatnám. Amíg a Fidesz önmagával és a Jobbikkal vitatkozik arról, hogy hova is kerüljön a Szent Korona tan az alkotmányban, addig mi vitassuk meg, hogy miként lesz ebből egy jobb ország. Civilekkel, szakértőkkel, politikusokkal, mintegy árnyékparlamentet alkotva. Ők meg főjenek saját történelemsirató levükben! - zárja bejegyzését az egykori miniszterelnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.