Gyurcsány: A Fidesz nyolc évig hazudott

Gyurcsány Ferencnek hitelesnek tekinthető tanúvallomások álltak rendelkezésére azzal a három emberrel kapcsolatosan, akik szerinte az őszödi beszédet kiszivárogtatták. A Demokratikus Koalíció elnöke erről kedd reggel a TV2 Mokka című műsorában beszélt.

A volt miniszterelnök kifejtette: ezeket az információkat írta le korábban Mesterházy Attilának is, aki viszont újságírók előtt nyilvánosan megsemmisítette a tőle kapott borítékot. Gyurcsány Ferenc szerint ezek az információk összességében gyanúsak mondhatók, de nem elegendőek ahhoz, hogy teljes körűen bizonyítsák a történteket.

Tudta-e, hogy felveszik az őszödi beszédét? - kérdezték tőle. Természetes volt, hogy ha a miniszterelnök beszél, azt felveszik, majd legépelik és tárolják - felelte.

Gyurcsány Ferenc szerint az tudható, hogy valaki belülről juttatta ki a felvételt, de a titkosszolgálatok sem tudták kideríteni a kiszivárogtató személyét. Ez szerepel abban az általa ismert 2009. decemberi végső jelentésben is, amelyet most nem hoztak nyilvánosságra - tette hozzá.

Kiderült továbbá, hogy a Fidesz "nyolc évig hazudott", hiszen ők terjesztették és hozták nyilvánosságra a felvételt, ezt viszont sem a Fidesz, sem a nyilvánosság nem akarja meghallani - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

Azzal kapcsolatban, hogy Kocsis Máté, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja bejelentette, kezdeményezi a testület összehívását, a volt kormányfő azt mondta: attól függ, mit állapítanak meg, hogy mit mutatnak meg nekik.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján anonimizált formában múlt pénteken nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésekben az áll, hogy egy szocialista politikus szivárogtathatta ki az őszödi beszédet, aki a közzétételről egyeztethetett a később utcai tiltakozásokat kiváltó beszédet elmondó Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival. A jelentés emellett azt is rögzíti, hogy "a hanganyag sokszorosítását (...) a Fidesz irodában végezték".

A jelentés kimondja, hogy a feltárt ellentmondásokat nem tudták tisztázni, így nem tudták azonosítani a megrendelő személyét, a rögzítés célját, valamint azt sem, hogy a felvételeket ki birtokolta.

Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorának szombati rendkívüli adásában nemmel felelt arra a kérdésre, hogy volt-e része a felvétel kiszivárogtatásában. Arra, hogy kik adták ki a beszédet, korábbi kijelentését ismételte meg: egy nő és két férfi, akiket sem emberként, sem politikusként nem kedvel, de ha nem tudja bizonyítani az érintettségüket, nem akarja megvádolni őket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.