Gyurcsány: a Fidesz beismerte

Gyurcsány Ferenc szerint ha hiteles és valóságos a Fidesz pártigazgatójának "önfeljelentő vallomása", akkor az egy bűncselekmény beismerése, és azt jelenti, hogy a Fidesz új parlamenti pozíciója "ocsmány bűnben fog megszületni".

Gyurcsány Ferenc, utalva a Kubatov Gábornak tulajdonított, szerdán nyilvánosságra került hangfelvételre, azt mondta: ha a felvétel hiteles, akkor olyan bűncselekményről van szó, amely a "Fidesz elnökségének tudtával, támogatásával, folytatólagosan valósult meg az elmúlt években".

Hozzátette: ha igaz, amit a pártigazgató elmond, akkor a magyar embereknek okuk van félni, mert az országot vezető politikusok egy része, a Fidesz vezető politikusai, nem magyarként tekintenek ránk, hanem "maguk- és magunkfajtára" osztják az embereket, úgy, ahogy ez eddig a radikális jobboldal köreiben volt közismert. Szerinte ezzel a Fidesz annak adta bizonyítékát, amit korábban is gondolt, hogy a "mentalitás egy tőről fakad".

Az ex-miniszterelnök úgy vélekedett: nyilvánvalóan, folytatólagosan, megfontolt szándékkal elkövetett bűncselekményre építeni fel egy párt pozícióját, az "nincs rendben". Bár - fűzte hozzá - senki sem tökéletes, a pártok is tévedhetnek, ahogy az általa korábban vezetett párt is tévedett már.

Nem hiheti azt a Fidesz, hogy függetlenül attól, mi lesz a választás végeredménye, a bűncselekmény gyanújától könnyen meg fog szabadulni - közölte. Szerinte akár nyer, akár veszít az ellenzéki párt, akkor is végig kell menni az úton, hogy kiderüljön: magyarként tekint-e a polgárokra, vagy jobban érdeki a pártszimpátia, és ebből következően rendezi be a világot.

"Nem tarthatnak bennünket nyilván" - fogalmazott, hozzátéve: ha ezt teszik, az a demokratikus politikai rendszer, a szabadság felszámolásához vezet, ez a diktatúra gondolkodás- és magatartásmódja, annak igénylése, hogy ha "nem azonosulsz velem, annak következménye lesz".

Gyurcsány Ferenc leszögezte: fontos lenne, hogy a Fidesz ezt követően vigyázzon minden adatbázisra, hogy később azok ellenőrizhetőek legyenek, és ne lehetetlenítse el a vizsgálatot.

"Jó lenne, ha nem tűnne el egyetlen egy szerver sem, számítógép sem, és kényesen ragaszkodnának ahhoz, hogy szerdától kezdve a törlés, a delete gombot ne nyomják meg azért, mert nyilvánvalóan ők is szeretnék tisztázni magukat" - fogalmazott.

Ha ezt nem teszik - fűzte hozzá -, mocskosak lesznek és maradnak, nem kicsit, nagyon. Azok, akik évek óta "pörölyözik" a hivatalban lévő kormányt, csak fele annyira legyenek konzekvensek magukkal, mint voltak politikai ellenfeleikkel voltak.

A Fidesznek áll érdekében, hogy tisztázza magát - szögezte le Gyurcsány Ferenc. Szerinte, ha ez nem történik meg, akkor a "pozíciója mocsok" lesz; az a párt, amely abba a gyanúba keveredik, hogy az elmúlt évei "ocsmány mocsokban" születtek, annak a párnak "jaj lesz a kormányzás", mert nem kérhet semmit a választóktól.

A vasárnapi választások eredményét firtató kérdésre válaszolva a volt miniszterelnök azt mondta: a választásokig küzdeni kell, az eredmény ismerete után pedig okosan elemezni kell, tanulni a hibákból és bátran cselekedni.

A szerepét firtató kérdésre pedig az mondta: a választások után a jelenleginél aktívabb lesz; az eredménytől függetlenül az erős, hiteles demokratikus balliberális oldal megépítésért fog politizálni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.