galéria megtekintése

Gyurcsány: Vasárnap vereséget mérünk Orbán Viktorra

62 komment


Rab László

Kubatov kopaszai balra, demokraták jobbra - ez volt olvasható azokon az eligazító táblákon, amelyeket a Demokratikus Koalíció helyezett ki a Kossuth térre. Az álnépszavazásról való távol maradásra buzdító párt élőlánccal vette körül a Parlamentet, több mint ötezren jöttek el (előzőleg ötezerötszáz matricát osztottak ki). A szervezők még azzal is törődtek, hogy a Himnusz és a Szózat végtelenített taktusaival elnyomják a nemzeti rockos demonstrációt, amelyet az Alkotmány utca felőli „vizesárok" előtt tartottak. A demonstrálók nemzeti színű és európai arcjelzéssel vettek részt a demonstráción.


Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A szép időben és jó hangulatban megtartott rendezvényen sokan beszálltak az alkalmi tippversenybe.

 

- Döntetlen lesz a népszavazáson – felelte érdeklődésünkre Péter Iván Tamás gödöllői nyugdíjas, aki aktív idejében a BKV-nál dolgozott. - A részvétel nem éri el az ötven százalékot.

- Megpróbálták elrabolni Magyarország tisztességének nagyobbik felét – mondta Gyurcsány Ferenc pártelnök a dunai lépcsőn tartott sajtótájékoztatón. - Ezt a demokratikus ellenzék képes lesz megakadályozni. És dacára a soha nem látott agresszív, állami, közpénzből finanszírozott propagandának, bízunk benne, hogy vereséget tudunk mérni Orbán Viktorra és kormányára.

Gyurcsány szerint a magyarok hajlamosak arra, hogy az indokoltnál jobban jobban félnek a világtól. De az, hogy a magyar kormány nem megoldást kínál, hanem a félelem és a gyűlölet válaszait kínálja fel, elfogadhatatlan. A pártelnök szerint a népszavazás nem az Európát valóban kihívás elé állító menekültkérdésről szól, a bajba jutott emberek nem Magyarországra akarnak jönni. - A miniszterelnök és kormánya az ország európai elkötelezettségét, humanista mivoltát kívánja megkérdőjelezni és gyengíteni. Nemet mondunk rá. Nem veszünk részt alkotmányellenes és emberietlen kampányban. Segíts, mert ember vagy, és nem egyszer az életben te is segítségre szorulsz. A kampány eredménytelen lesz, a népszavazás el fog bukni. Egyszerű lesz vasárnap este a számolás. Az a kérdés, hogy a kormány álláspontját elfogadó nemmel szavazók, vagy a távol maradók lesznek-e többen. Az ő feladatuk, hogy megmutassák, létezik egy demokratikus, emberi Magyarország.


Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Gyurcsány azt is megjegyezte, az élőlánccal a parlamentarizmust védik. Ugyanaz most nálunk a tét, mint Nagy-Britanniában, „az ottani felelőtlen politikai játszmában". - Nem játszunk a történelemmel – jelentette ki Gyurcsány. - Nem játszunk vele csak azért, hogy egy országot romboló kormány hatalmon maradhasson. Akik nem kívánják a kormány további regnálását, és elkötelezettek az európai uniós tagság mellett, nem mennek el vasárnap népszavazni.

A beszéd után Gyurcsány körbejárt az élőláncon, és mindenkivel „lepacsizott". Hagyta, hogy elkészüljenek a szelfik, sokakat néven nevezett, a mellvéd mellől az odakeveredő turistáknak elmagyarázta, mit érdemes Pesten és Budán megnézni.


Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Láthatóan nem zavarta a kurjongató, Árpád-sávos zászlókkal felszerelt „igazmagyarok" zajongása. Megnyugodva nézett körül, amikor elhaladt a Kossuth téren felsorakozott sorfal előtt. Azt láthatta, hogy a DK-sok ezúttal sokkal többen vannak.


Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.