Gyurcsány megszervezné a baloldalt

Gyurcsány Ferenc szeretné, ha a jövőben egyeztetéseket folytatnának az MSZP, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció (DK) vezetői. A DK elnöke erről egy hétfői háttérbeszélgetésen beszélt, amelyen szólt arról is: arra számít, hogy lesz egy "fékezett habzású" rivalizálás a baloldali pártok között, de az együttműködés kényszere fent fog maradni.
Az ellenzéki politikus az önkormányzati választáson azzal számol, hogy korábbi pozícióikat megtartják, és Budapesten a mostani négy ellenzéki polgármesteri poszt mellé három-öt új helyet nyerhetnek, miközben vidéken például Miskolcon, Salgótarjánban, Nyíregyházán és Dunaújvárosban fordíthat az ellenzék.

A pártelnök határozottan tagadta, hogy egy a többi ellenzéki párttal való szoros együttműködést megcélzó "offenzívát" indítanak el. A demokraták politikai egységének szükségességéről beszélve az "egy a tábor, sok a zászló típusú" filozófiában gondolkodik - fejtette ki.

Gyurcsány Ferenc szerint ha a Fidesz a következő években is meg tudja tartani a legalább kétmilliós támogatottságát, akkor a DK önmagában is kihívó szerepbe tud kerülni, ezért sem érdekük, hogy a demokratikus pártok gyengüljenek vagy megszűnjenek. Ehelyett egy politikai, szervezeti és kulturális egységesülés érdekében azt fogják javasolni, hogy folyamatos, legfelsőbb szintű párbeszédet, egyeztetést folytassanak az MSZP, az Együtt-PM és DK vezetői. Ennek során egyeztetnék a rövid és középtávú terveiket, felépítenék a bizalmat – mondta, megjegyezve: szerinte valamikor 2016-ban lehet majd először felvetni, hogy ennek az együttműködésnek alakuljanak ki állandó jellegű fórumai is.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: azt nem tudja megjósolni, hogy el lehet-e jutni egy pártszövetségig vagy még messzebb, egy "uniópárt, egy demokrata párt létrehozásáig", de a DK ebben nem lesz erőszakos, és ennek a kérdésnek most egészen biztosan nincs itt az ideje.

Kijelentette ugyanakkor: a demokratikus egységnek történelmi és választáspolitikai oka is van, és a csak választásokra kötött koalíció nem teremti meg a kormány leváltásához szükséges politikai erőt. De "mi nem fogunk csábítani, nem fogunk hálót vetni, nem fogunk csapdát állítani" – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy a jelenlegi kommunikációjuk alapján a választások után az MSZP és az Együtt-PM is önálló politizálásban gondolkozik, Gyurcsány Ferenc azt felelte, minden együttműködésben természetes, hogy a résztvevők szeretnék, ha a saját nézeteik erősen megjelennének. Az elmúlt hónapokat egyik pártban sem tartják sikeresnek, ezért természetes, hogy mindenki meg szeretne erősödni, hogy ne kelljen attól félnie, hogy másodrangú szereplője lesz egy együttműködésnek – érvelt. Hozzátette: ezért arra számít, hogy lesz egy "fékezett habzású" rivalizálás a baloldali pártok között, de az együttműködés kényszere fent fog maradni.

Gyurcsány Ferenc beszélt Falus Ferenc jelöléséről is. Elmondta, szerintük ha a szocialista Horváth Csaba lett volna a közös főpolgármester-jelölt, akkor valószínűleg veszítenek, ezért keresték annak lehetőségét, hogy új karakterrel, politikai megoldással kísérletezzenek. A politika világához szorosan nem kötődő, civil jelöltben gondolkodtak.

Elmondta: nyáron az ő lakásán nyolcszemközti megbeszélést folytattak Molnár Csabával, Bajnai Gordonnal, az Együtt-PM akkori vezetőjével és Karácsony Gergellyel, a Párbeszéd Magyarországért jelenlegi társelnökével, amelynek során "mindenki kiterítette a lapjait". Ő is és Bajnai Gordon is mondott egy-egy nevet, de ekkor még nem volt szó Falus Ferencről. A tárgyalás végén elismerte, az Együtt-PM akkori jelöltje jobb lenne, mint az övé – mondta Gyurcsány Ferenc.

Közlése szerint ezt követően erről a jelöltről kezdődtek el a tárgyalások az Együtt és az MSZP között, de ezek elakadtak. Miután viszont korábban az Együtt-PM jelölt, ez az örökség "kisugárzott" a későbbi jelölési folyamatra, így az újabb egyeztetéseken ők nevezhették meg Falus Ferencet – folytatta. Elmondása szerint Falus Ferenc jelöltségéről a DK az MSZP egyik budapesti vezetőjétől szerzett tudomást, aki erről egy más témáról szóló telefonbeszélgetés során számolt be Molnár Csabának, a DK alelnökének.

Falus Ferenc visszalépéséről és Bokros Lajos támogatásáról azt mondta, Szigetvári Viktorral látták, hogy a kampány "ellentmondásosan megy előre", majd az Együtt-PM ügyvezető társelnöke hívta fel azzal, hogy arra jutottak, az a legfontosabb, hogy lehetőség szerint egy jelölt álljon Tarlós István főpolgármesterrel szemben.

A DK új központi irodájában tartott eseményen az is elhangzott, hogy az új helyiséget a parlamenti képviselők elhelyezésére adott országgyűlési forrásokból és a korábbi irodájuk bérletére szánt pénzekből finanszírozzák. Nincs hitelük, a költségvetési támogatásból, a párttagdíjból és kollégáik felajánlásaiból évente körülbelül 270 millió forint bevételük származik. Ebből évente 30-40 milliót terveznek félretenni, hogy a 2018-as választási kampányra legyen megtakarításuk.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.