Gyurcsánnyal kezdődött Orbán nagy napja

A többször elhalasztott Orbán Viktor-féle hagyományos évértékelés reggelén tűnt föl Gyurcsány Ferenc az M1 Napkelte című műsorában. A kormányfő úgy vélte, a reformellenes Fidesz nemet mond a fegyelmezett politikára. A kormányfő a Reformszövetség javaslatait imponálónak nevezte, de úgy vélte, a részleteket még meg kell vitatni.

Orbán Viktor pártja reformellenes politikai szereplőként "bukkant" föl a miniszterelnök reggeli nyilatkozatában. Ma nem az a kérdés az országban, mondta a miniszterelnök, hogy a hatalmi viszonyokat hogyan intézzük, hanem hogy kilábaljunk a válságból. Van három párt (itt Gyurcsány az alapkérdésekben egyet értő, a Reformszövetség javaslatait elfogadó SZDSZ-re, MDF-re és az MSZP-re gondolt), amelyik igent mond a reformokra, és igent mond a fegyelmezett költségvetésre a parlamentben. És "van egy másik párt", amelyik nemet mond a fegyelmezett politikára.

Arra, hogy mi a lényegi különbség az MSZP és a Refromszövetség elgondolásai között, Gyurcsány úgy válaszolt, a szövetség 550 milliárdos állami kiadáscsökkentési lehetőséget lát (az 1200 milliárdos büdzséből), miközben csak az önkormányzatok működése és a közigazgatás 650 milliárdot tesz ki. A Reformszövetség által meghatározott irányok imponálóak, ismételte meg Gyurcsány korábbi álláspontját, és hozzátette: ki kell számolni, szakmailag milyen megoldások léteznek. Mert a számok mögött lévő minden részletet nem ismerhettek a Reformszövetség szakemberei. Ezt nem is volna szabad elvárni, mondta a kormányfő, meg kell vitatni.

Szóba került az is, hogy a kiszélesedő válság megteremti a lehetőségét annak, hogy olyan területeken is sor kerülhessen átalakításokra, mint az oktatás és az egészségügy. Az országnak nagyon hiányoznak azok a források, jelentette ki a miniszterelnök, amelyekre oly sokan - a Fidesz ösztökélésére, "erős felindulásból" - nemet mondtak a népszavazáson.

A gyűlöletbeszéddel kapcsolatos alkotmánymódosító javaslatról is beszélt a kormányfő, aki szerint a "pusztuljanak a zsidók és a cigányok"-típusú megnyilatkozások sértőek, föl kell ellenük lépni. Csakhogy az Alkotmánybíróság azon az állásponton van, hogy az ilyen esetekben nincs konkrét alanya a felszólításnak, nem kell tehát korlátozni a szólásszabadságot. - Az Európai Unió illetékes bizottsága két hete úgy foglalt állást, mondta Gyurcsány Ferenc, hogy Magyarországon szélesen értelmezik a szólásszabadságot. Hozzátette, nincs igazuk az Alkotmánybíróság "alapító atyáinak" - Kis Jánostól Sólyom Lászlóig - abban, hogy elvi alapon tiltakoznak ez ellen. Az elmúlt húsz év bebizonyította, hogy bármilyen jó szándékuk van, ebben rossz precedenst teremtenek - hangoztatta. A politikai alapon tiltakozók pedig azt gondolják, az a jó, ha destabilizálódik az ország. Magyarország adjon annyit magára, hogy ezt nem engedi meg - közölte Gyurcsány Ferenc.

Arra, hogy mit tanácsolt Szili Katalinnak a pécsi polgármester-jelöltséggel kapcsolatban, Gyurcsány azt felelte: arra biztatta az országgyűlés elnökét, vállalja el! És elhárította azt a riporteri kérdést, mely arra vonatkozott, nem játszott-e közre ebben az is, hogy Szili az egyetlen vetélytársa az MSZP-n belül. - Ezt mondják? - kérdezte a kormányfő, mire a riporter: - Nem olvas újságot? Mire Gyurcsány: - Teljesen normális, hogy a pártban valakinek ambíciói legyenek.

Arra a kérdésre, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) aláírása az első körben miért maradt le a kelet-európai uniós tagországok bankfelügyeleteinek közös közleményéről szerdán, a miniszterelnök azt felelte: nem ismer minden részletet, de úgy tudja, még a véleményezés ideje alatt megjelent a szöveg a nyilvánosság előtt. A szerdai forintgyengülés hátterében egészen biztosan az a pár óra van, amíg úgy tűnt, hogy a magyar bankfelügyelet nem írta alá a közleményt, utána a forint visszaerősödött. "Hogy ez ügyetlenkedés-e, vagy valamilyen játéka-e egyes pénzügyi felügyeleteknek, azt hiszem, ez soha nem fog kiderülni" - jelentette ki.

A csütörtöki forintgyengülésről azt mondta: a közép-európai pénzügyi folyamatok hihetetlenül mozgékonyak, és "egyelőre több a rossz hír, mint a jó hír".

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.