Gyűlöletkeltésről beszél az esztergomi Fidesz

A Fidesz-KDNP esztergomi frakciója szerint a városban gyűlöletkeltés, a képviselőcsoport elleni kampány folyik, s ennek a "csúcsa" volt az, ami a képviselő-testület múlt pénteki ülésén történt.

"A Fidesz-KDNP ellen professzionálisan működő gyűlöletkeltő propaganda folyik, és ezt Tétényi Éva egy éve folyamatosan engedi" - mondta a frakció nevében, a városháza üléstermében tartott hétfői sajtótájékoztatóján Kálmán Sándor képviselő, aki "megtévesztett, felheccelt embereknek" nevezte a tevékenységüket kritizáló esztergomiakat.

A képviselő mondandóját egy videofilm levetítésével szerette volna alátámasztani, azonban Tétényi Éva független polgármester a kezdés előtt megkérdezte a kivetítő kezelőjét, kért-e a frakció engedélyt a városháza termének és eszközeinek használatára. A kezelő igennel válaszolt, ennek ellenére távozott, így a vetítést nem tudták elindítani.

Kálmán Sándor egyórás előadásában felidézte az elmúlt egy év helyi történéseit, s azt mondta: a frakció munkáját végig gyűlöletkeltő kampány kísérte. Utalt arra, hogy a választások után egy hónappal már a városháza előtt, kivetítőn kísérte figyelemmel a tömeg a testületi üléseket, és bekiabálásokkal zavarta a testület munkáját.

A képviselő a gyűlöletkampány csúcsának nevezte a múlt pénteki ülésen történteket, amikor a közvilágítási és a közétkeztetési szolgáltatók számláinak kiegyenlítéséről döntöttek, s az ülés vége után negyven perccel csak rendőrök sorfala között hagyhatták el a termet, mert a feldühödött tömeg a lemondásukat követelte, eltorlaszolta a kijáratot és ököllel ütötte a terem ajtajait.

Kálmán Sándor elmondta azt is: a múlt pénteki ülés előtt ismeretlen személy a városháza falára a Fideszt gyalázó feliratot és egy horogkeresztet festett. Az MTI információi szerint a feliratot csak rövid ideig lehettet olvasni, észlelés után azt azonnal lefestették, így az ülés kezdetekor az már nem volt olvasható A képviselő kitért arra, hogy a hétvégén a Fidesz-KDNP által támogatott független Petróczy Gyula képviselő háza ellen "Molotov-koktélhoz hasonló gyúlékony anyaggal" követtek el támadást. A rendőrség az eset után azt közölte, hogy a támadás során személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett.

Tétényi Éva az ellene alkalmazott mentális erőszakról

A Fidesz-KDNP hétfő sajtótájékoztatóján jelen volt Tétényi Éva független polgármester is, de nem szólalt meg.     

A rendezvény után úgy fogalmazott: "Az elmúlt egy évben megtartott testületi üléseken történt, ellenem alkalmazott, önkormányzatisághoz méltatlan mentális erőszak figyelembevételével fontosnak tartom kijelenteni, hogy az erőszak semmilyen formáját nem tartom elfogadhatónak, sem a közéletben, sem a polgármesteri hivatalban, sem a főtéren".

A polgármester hozzátette, hogy elhatárolódik mindenféle lelki, fizikai, mentális erőszaktól, és együtt érez bárkivel, akit bármely bántalom vagy fenyegetés ér, azonban a békés véleménynyilvánításra a jogszabályok adta keretek között mindenkinek lehetősége van.

Heteket késett az ügy megoldása

Az önkormányzat tartozásai miatt Esztergomban három napig nem volt teljes körű közétkeztetés és néhány napra a főúton a szolgáltató kikapcsolta a közvilágítást, mert Meggyes Tamás (Fidesz) volt polgármester indítványára a fideszes többségű testület a szolgáltatók kérésénél kevesebb pénzt szavazott meg. A városháza illetékesei közül költségvetési fedezet hiányában senki nem vállalta az utalás ellenjegyzését, ezért Tétényi Éva nem utalta át az összegeket. A polgármester néhány nappal későbbre rendkívüli ülést hívott össze, amely határozatképtelen volt, így az ügy megoldása egy hetet késett.

Múlt pénteken több esztergomi intézmény állami tulajdonba vételéről nyújtott be törvényjavaslatot az Országgyűlésnek Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár és Czunyiné Bertalan Judit, Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott. A javaslatban az előterjesztők kimondták, hogy Esztergomban az önkormányzat működése törvénysértő és alkotmányellenes.

Czunyiné Bertalan Judit a javaslat benyújtása kapcsán közleményt is eljuttatott az MTI-hez, ebben azt írta: a pénteki esztergomi képviselő-testületi ülést követő események okán mint Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott "a helyzet konszolidálására a szükséges lépések megtételét" kezdeményezi.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.