Gyulán dönt a Fidesz

A Fidesz-KDNP frakciószövetség a parlamenti szezonkezdés előtt február 6-án Gyulán tart kihelyezett ülést, és a kormánypárti képviselők akkor döntenek arról is, hogyan módosítják az Alkotmánybíróság által több ponton is alkotmányellenesnek minősített választási eljárási törvényt – tudta meg a Népszabadság.

Az már biztos, hogy 2014-ben nem lesz előzetes választási regisztráció, a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök visszakozott. A kampányszabályozás terén viszont lesznek fideszes javaslatok. „Az nem valószínű, hogy a választások előtt minden felületen korlátozás nélkül egyformán lehet kampányhirdetéseket, politikai hirdetéseket közzétenni” – mondta lapunknak egy fideszes politikus. Azt a feltételezést visszautasította, hogy a kormánypártok a regisztráció helyett „azért készülnek valamilyen trükkel”. 

Nem várható teljesen új törvény a választási eljárásról az után, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a jogszabály 7 szakaszát, köztük a magyarországi lakhellyel rendelkezők regisztrációjának kényszerét – Gulyás Gergely, az alkotmányügyi bizottság fideszes tagja a múlt héten nyilatkozott erről. A választási regisztrációval kapcsolatban megerősítette Rogán Antal frakcióvezető szavait, azaz, hogy 2014-ben biztos nem lesz választási feliratkozás azok számára, aki Magyarországon laknak. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.