Győrben négyezer ember összeadott egy stroke-centrumra valót

Négyezer magánszemély, Győr önkormányzata és közszolgáltató cége egy hónap alatt előteremtette egy korszerű stroke-centrum műszereinek árát a Kisalföld című lap kezdeményezésére.

Észak-Nyugat-Dunántúlon is megteremtődtek a stroke-betegség legkorszerűbb, legeredményesebb gyógyításának feltételei. A Kisalföld egy hónappal ezelőtt nagyszabású kampányba kezdett, s – ahogy a lap főszerkesztője, Nyerges Csaba elmondta –, kérésére négyezer magánszemély villámgyorsan összeadta a stroke-centrum orvosi berendezéseinek az árát. A győri önkormányzat hat-, a Győrszol Zrt. négymillió forinttal segítette a kezdeményezés sikerét. Összesen több mint 30 és fél millió forint gyűlt össze.

Az összeget átadó tájékoztatón Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa elmondta: nemcsak a diagnózist, a vérrögoldás folyamatának pontos követését, s ennek sikertelensége esetén a katéteres vérrög-eltávolítást teszi lehetővé ez az adomány, hanem a betegek kórházi rehabilitációját is. Az érelzáródás megszüntetésében közreműködő radiológusok védőfelszerelésére is jut a pénzből.

Csányi Attila, a neurológiai osztály vezető főorvosa arra hívta fel a figyelmet, hogy évente körülbelül 40–45 ezer ember kap stroke-ot Magyarországon. A páciensek 15–20 százaléka jut a modern stroke-centrumokban legszélesebb körben és elsődlegesen alkalmazott, gyógyszeres vérrögoldó kezeléshez. Ennek oka, hogy tízből nyolc beteg vagy későn érkezik a kórházba, vagy olyan társbetegségei vannak, olyan gyógyszert szed, ami kizárja a trombolízist. Ha a vérrögoldás nem volt sikeres, akkor következhet az új eljárás, a katéteres vérrög-eltávolítás.

A győri kórház a nap 24 órájában fogadja az agyi érbetegeket, s a megyei lap segítségével nagyszabású kampányt folytat a tünetek felismeréséért. Borkai Zsolt, Győr polgármestere szerint a gyors összefogás mutatja, hogy a társadalom szívesen segíti a korszerű orvosi ellátást, ha tudja, hogy pénze, esetenként egy-kétezer forintja valóban célba ér. A kórház ugyan korábban sem a városé volt, ám Győr önkormányzata maga is jelentős összeggel támogatja az egyes osztályok működését, tette hozzá a polgármester.

A Kisalföld mind a négyezer adományozó nevét közli pénteki számában, tájékoztatott a főszerkesztő.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.