Mintaprogram Gyöngyöspatán

Várhatóan kiemelt kistérséggé nyilvánítja a Gyöngyöspatát és további négy környező települést magában foglaló térséget jövő keddi ülésén a kormány.

Mindennek nyomán közfoglalkoztatási és szociális földprogram, egyfajta mintaprogram indulhat a Gyöngyöspata mellett Gyöngyöstarjánt, Gyöngyösoroszit, Szücsit és Nagyrédét magában foglaló régióban - közölte Horváth László. Mint elmondta, a héten Gyöngyöspatán munkaértekezletet tartottak a belügyi, a gazdasági, a vidékfejlesztési, illetve a közigazgatási tárca képviselőinek bevonásával.

Gyöngyöspata, 2011. április 27

Négy munkacsoport alakul: egy erdőtelepítési, egy állattenyésztési, egy növénytermesztési és egy egyéb szociális és munkajogi kérdésekkel foglalkozó.

A tervek szerint július végéig kidolgozzák a konkrét intézkedési terveket, és gyakorlati megvalósításuk szeptemberben kezdődhetne - mondta Horváth László.

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől két héten át járőröztek a 2900 lakosú Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt.

A Jobbik március 6-án demonstrációt tartott a községben, Vona Gábor, a párt elnöke úgy fogalmazott, hogy "magyarpárti tüntetés" zajlott a faluban.

A Véderő elnevezésű szervezet az április 22. és 24. közötti időszakra hirdetett a település határába katonai és önvédelmi alapismereteket oktató tábort, de a rendezvény megnyitását a rendőrség megakadályozta.

A tábornyitás tervezett napján 267 roma nő és gyermek távozott a településről Csillebércre és Szolnok-Tiszaligetre.

A feszültség ezután sem csökkent, és április 26-án késő este összeverekedtek a Véderő tagjai a helyi romákkal. Három férfit kórházba szállítottak, illetve a rendőrség ugyancsak három gyanúsított ellen indított eljárást, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Pintér Sándor belügyminiszter két alkalommal is a településre látogatott és azt ígérte, hogy munkalehetőséget teremtenek a térségben élő munkanélkülieknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.