Gyógyszer és tápszer a rászorulóknak

Pályázatot hirdetett a Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA) 2000 fő alatti települések számára Szegények patikája elnevezéssel: az első körben tíz falu nyerhet el egy évre havi 100 ezer forintos támogatást, amelyet a községben élő legszegényebb családok használhatnak fel gyógyszer- és tápszervásárlásra.
Az alapítvány tegnapi tájékoztatóján Király Gábor, a GYEA elnöke elmondta: valójában havi 150-200 ezer forintos támogatás fedezné az igényeket, ezért várják az érintett önkormányzatok, a gyógyszergyártó cégek, valamint a kormányzat segítségét is az akció folytatásához, további településekre történő kiterjesztéséhez.

A programot egy Bács-Kiskun megyei faluban, Bátmonostoron tesztelték. Mint elhangzott, a Szegények patikája csak ott működhet, ahol van önálló háziorvos és gyógyszertár is. Gyulai Magdolna, Bátmonostor háziorvosa elmondta, hogy az 1830 lelkes községben élő 112 gyerek közül 25-öt vontak be a programba. A rendszer úgy működik, hogy az érintett gyerekek számára felírt receptekhez a háziorvos csatolja a Szegények patikája logót, a helyi gyógyszertárban pedig térítésmentesen kiadják a szóban forgó orvosságot. A számlát később a háziorvos rendezi az alapítványi támogatásból.

A programban nemcsak orvos­ságokra, hanem tápszerekre is ­le­het támogatást adni, ha a háziorvos úgy ítéli meg, hogy a rászoruló családban az anyuka nem tudja anyatejjel táplálni a kicsit.

A program csütörtöki beharangozóján Bass László szociológus arról beszélt, hogy a tápszerek havonta öt-tízezer forintos kiadást jelentenek azoknak a családoknak, ahol az édesanya nem tudja anyatejjel etetni a gyermekét. Mint mondta, a legszegényebbeknek nincs pénzük a tápszervásárlásra, ezért már a pár hónapos kicsik is azt eszik, ami a felnőtteknek jut. Hozzátette: adatok igazolják, hogy Magyarországon a szegény családok gyermekei 3000 gramm vagy az alatti súllyal jönnek a világra, vagyis a születéskori súlyuk nagyjából 30 dekával marad el az átlagos születési súlytól. Gyulai Magdolna hozzátette: az alultáplált gyermekek sokkal fogékonyabbak a betegségekre, fertőzésekre, mint a kiegyensúlyozottan étkező társaik.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.