A nyomozást megszüntető határozat elleni panaszt a h.-i városi ügyészség 2012. július 10-én elutasította, mire az asszony sértetti képviselőként, pótmagánvádlóként vádindítványt nyújtott be a bíróságon.
A per folyamatban van, de immár nem erőszakos közösülés, hanem segítségnyújtás elmulasztása miatt (a férfi nem hívott orvost magatehetetlen feleségéhez).
A rendőrség és az ügyészség figyelemmel arra, hogy folyamatban lévő ügyről van szó, az asszony állításait nem kívánta kommentálni.
„Három gyermekem van, Rezső huszonkét éves, Ottó tizennégy, Liza tizenkettő. 2011 májusában nyújtottam be a válókeresetet. Mivel a férjem többször bántalmazott, megerőszakolt, a d.-i városi bíróság 2011. július 11-én negyvenöt nap távoltartást rendelt el, amit a megyei bíróság helybenhagyott. A távoltartást férjem megszegte, amiért rendbírsággal sújtották. T. Attila együttélésünk utolsó szakaszában többször kijelentette, hogy soha nem fogunk válni, mi mindig együtt fogunk élni. Ha mégis megpróbálok tőle elválni, elmegyógyintézetbe juttat, és elveszi tőlem a gyerekeket meg a házat.
Az ingatlannak kilencven százalékban én vagyok a kizárólagos tulajdonosa a házasságkötés előtti különvagyonból, a tíz százalék a férjem nevére került, azonban azt is édesapám haszonélvezeti joga terheli. Igen jó körülmények között nevelkedtem, nagy vagyonnal mentem férjhez. A nagyfiam egy előző kapcsolatomból született, öt és fél évvel vagyok idősebb a férjemnél. A házasságunk alatt időnként jobban kerestem, mint a férjem, nekem két diplomám, két nyelvvizsgám van, ő akkor végezte az első évet levelezőn egy főiskolán, amikor megismerkedtünk.”
A bíróság ideiglenesen sem ítélte az anyának a kiskorú gyerekek felügyeletét, bár erről D. Erzsébet jogi képviselője meg volt győződve, mondván, hogy akkor jogerős végzés híján mire alapozta a bíró a kapcsolattartási végzést. De ez a jogi nonszensz senkit sem zavart. A férj a közös lakást 2011 júliusában hagyta el a jogerős távoltartási végzés alapján, oda ezután nem is akart visszaköltözni. D. Erzsébet 2011 júniusában megállapodást kötött férjével a közös ingóságaik megosztásáról. A megállapodás alapján 2011 novemberében megjelent az apa a háznál négy emberrel, három autóval, és elszállította onnan a neki járó ingóságokat, személyes használati tárgyait, de a megállapodásban foglaltakat meghaladóan is vitt el ingóságokat.
Alig egy évvel később, 2012. október 16. napján 10 óra körül T. Attila immár tizenegy társával ismét előzetes értesítés nélkül érkezett, és úgy ment be a házba, hogy benyomta a teraszra néző erkélyajtót. Amikor erről az asszonyt, aki nem tartózkodott otthon, értesítette nagyfia, ő azonnal rendőri segítséget kért. Az asszony ügyvédje telefonon értesítette a h.-i rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjét a kialakult helyzetről. Egyúttal követelte, hogy a helyszínen intézkedő rendőrök a bűncselekmény elkövetését akadályozzák meg.
„Felhívtam a helyszínen tartózkodó biztonsági őrt, kértem, hogy adja át a telefont a jelen lévő rendőrnek. Őt, aki mellesleg a jelenléte alatt végig Attilának szólította férjemet, tájékoztattam arról, hogy Sz.-nek nincs az ingatlanban semmilyen vagyontárgya (...).
A rendőr közölte, nem fogja megakadályozni azt, hogy T. bármit is elvigyen. Szerinte a férfi »saját tulajdonában van«, »az erkélyajtó nyitva lett felejtve« és azért azon keresztül pakolnak. Fiam be akarta zárni a kaput, hogy megakadályozza a furgon távozását, mire a rendőr azt mondta neki, amennyiben ezt megteszi, úgy vele szemben fog intézkedni.”
D. Erzsébet a helyszínen tartózkodó rendőr és elöljárója ellen fegyelmi és büntetőeljárást kezdeményezett. Az ügyet elfogultsági kifogás miatt a b.-i rendőrkapitányság vizsgálta, tekintettel arra, hogy az asszony szerint a h.-i rendőrök évek óta a T. Attila vezetett n.-i vendéglátóhelyen tartanak rendezvényeket, ráadásul az apa unokatestvére is a h.-i kapitányságon dolgozik. A panaszt végül is a rendőrség és utóbb az eljáró ügyészség is elutasította. A lopási ügyben pillanatnyilag is zajlik a pótmagánvádas bírósági eljárás.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság úgy tájékoztatott, hogy T. Attila munkahelyén 2010-ben egy rendőr búcsúztatóját tartották. 2014. október 4-én pedig a komplexum horgásztaván rendeztek országos horgászbajnokságot, amelyen szervezőként az n.-i rendőrőrs egy járőre, versenyzőként pedig a d.-i rendőrkapitányság egy járőre vett részt. „Mindkét rendezvényt magánszemélyek szervezték.”
A h.-i városi bíróság a távoltartás alatt a 2011. júniusi válóperes tárgyaláson a családsegítőre bízta a kapcsolattartás segítését a gyerekek és apjuk között. Az apa kérésére 2012 márciusában elrendelte, hogy az magával vihesse a gyerekeket bérelt lakásába minden második hétvégére péntek délutántól vasárnap délutánig.
„Egyik gyerek sem akart elmenni az apjával, mert félnek tőle (...) A férjem korábban is bántotta már a kislányunkat, a háziállataikat is kínozta előttük, és sok lelki fájdalmat okozott mindkettőjüknek.” Mindezt a gyerekek a debreceni gyámhatóságon maguk mondták el.
Végül is a gyerekek 2012. áprilisban egy pénteki napon elmentek apjukkal úgy, hogy előtte megígértették vele – és ő meg is ígérte –, hogy este hat órára hazahozza őket. A gyerekek nem érkeztek meg, este 8 után telefonáltak, hogy az apjuk bántotta őket, be vannak zárva a nagymamánál, éhesek, szomjasak, nagyon félnek. „Rendőri intézkedést kértem, ami eredménytelen volt, mert a rendőrök meg sem hallgatták őket. Csak vasárnap jöhettek haza, addig lopva, például a vécéből, hívtak fel. (...) Feljelentést tettünk kiskorú bántalmazása miatt.”
Az ügyet a b.-i kapitányságon vizsgálták, de ezt a nyomozást is megszüntették. A d.-i törvényszék ugyanakkor végzésében helybenhagyta a bíróság kapcsolattartási döntését. Azóta kéthetente megjelenik az apa, és el akarja vinni magával a gyerekeket, akik viszont kategorikusan kijelentik, hogy nem mennek el vele soha többé sehová. A h.-i gyámhivatal vezetője és egyben az ügy előadója tudott a távoltartásról, a bántalmazásról, s arról is, hogy az ügyben nyomozások vannak folyamatban. D. Erzsébet szerint a gyámügyes részrehajló.
Az apával évekig focizott, időnként együtt söröztek, járt is náluk. A gyámhivatali vezető 2012 tavaszán az anyának és jogi képviselőjének azt mondta, jelentsenek be elfogultságot ellene, ha nem tetszik a személye. Ez meg is történt, de a felügyeleti szerv, a megyei kormányhivatal ezt elutasította. A h.-i gyámhivatal 2012. november 6-án viszont bírságot szabott ki az anyára. Ezt a járási gyámhivatal is jóváhagyta, amit D. Erzsébet bíróságon támadott meg. A bírsággal egy időben a h.-i jegyző a gyámügy jelzése alapján hivatalból úgynevezett védelembe vételi eljárást indított a gyerekek érdekében.
Ha elrendelik a védelembe vételt, adatokat gyűjthetnek a gyerekekről, az anyáról, és ha elég adat áll a rendelkezésére a gyámhivatalnak, akár el is vehetik D. Erzsébettől a gyerekeket. Az anya ügyvédje még tavasszal indítványozta az apa pszichológus szakértői vizsgálatát, miként az apai nagypapáét is, aki éppúgy, mint az apai nagymama, eljárást indíttatott ellene a gyámhatóságnál. A h.-i gyámhivatal vezetője viszont úgy döntött, nem vizsgáltatja meg sem az apát, sem a nagypapát, környezettanulmányt sem végeztetett. Ellenben az anyáról készíttetett pszichológiai szakvéleményt.
T. Attila ismert vendéglátó-ipari szakember a megyében, nagyon büszke a kapcsolatrendszerére, és hangoztatja is, hogy felesége bármit tesz, bárhova fellebbez, a gyerekek akkor is nála lesznek elhelyezve. „Nem tudod te, ki vagyok én!” – vágta mindig felesége fejéhez.
Megkerestem az apát, hogy reflektáljon az anya és a gyerekek által elmondottakra. Közölte velem, hogy felesége hiába bocsátotta rendelkezésemre a gyámhatósági, rendőrségi, bírósági, orvosi és pszichológusi dokumentumokat, fogalmam sincs „erről az egészről”. Amennyiben mégis írni akarok az ügyeikről, őt hagyjam ki belőle.
Időközben, hivatkozva arra, hogy az apának a gyerekeivel való kapcsolattartását szándékosan meghiúsítja, ezáltal a kiskorúak érdekeit veszélyezteti, D. Erzsébet ellen feljelentést tett a h.-i gyámhivatal. Idén folytatódott a korábban megszakadt házassági bontóper is. A kiskorú veszélyeztetése miatti per 2014. szeptemberi tárgyalásán végre láthattam is az apát. A bírónő kérdésére, hogy milyen apja is volt ő a gyerekeinek, így válaszolt: „Határozottabb fellépésű vagyok, nem egy ölelgetős, puszilgatós fajta. Ha rendetlenkednek, egyből szólok. A szeretet jele korábban nálam is a testi érintés volt, de ez most teljesen megszűnt. Az anya gonoszsága, hogy egy éven át végzett agymosást rajtuk, elérte a célját: ellenem manipulálja a gyerekeket, akiknek a viselkedése nem egészen egészséges ebben a helyzetben…”
A fiú így vélekedik minderről: „Anya kérte, hogy apát apának szólítsuk, de én nem szeretném. Én csak Attilának szólítom… Bántott engem, a testvéremet és anyát, szóban is, meg fizikailag is. Attila nem érdemli meg, hogy apának szólítsam.”
(A riport elkészítéséhez a Független Médiaközpont nyújtott támogatást az „Egységes női hang – egyenlően hallható?” című projekt keretében, amelyben a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség partnereként vesz részt. A projekt az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap, valamint az Ökotárs Alapítvány és partnerei támogatásával valósul meg. A riport tartalma a szerző(k) kizárólagos felelőssége, az nem feltétlenül tükrözi a támogatók nézeteit.)
