galéria megtekintése

„Gyáva nyulak lesznek” – sikerre számít az MSZP

34 komment


Rab László

A Kúria hitelesítette Nyakó István (MSZP) beadványát a vasárnapi nyitva tartás ügyében, a szocialisták megkezdhetik az aláírásgyűjtést. Ezt az ellenzéki párt összevonja a földügyekre és az állami vezetők bérplafonjára vonatkozó kezdeményezésekkel, az MSZP bejelentette, hogy

háromigenes népszavazásra készül.

– A Kúria megőrizte a jogállam maradékát, és ennek örülünk – mondta a döntés után a Nemzeti Választási Iroda Alkotmány utcai épületében Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke, aki társaival hétfő óta felváltva strázsát állt. Nem akartak úgy járni, mint február 23-án, amikor Erdősi Lászlóné, a herceghalmi polgármester felesége kopaszok segítségével beelőzte őket. A Kúria egyébként úgy foglalt állást, hogy Erdősiné időbélyegző szerinti elsőbbségét az NVI előterében tartózkodó csoport jogellenes magatartása biztosította.

 

A szocialisták megköszönték a médiának a kitüntető figyelmet, a sajtó nélkül ügyüket elsumákolták és elcsalták volna, mondta Lukács, a nyilvánosság segítette őket abban, hogy végül sikerült kikényszeríteni a számukra kedvező döntést.

Szabó Miklós

Nyakó István, aki februárban a kopaszok áldozata volt, szintén elmondta, hogy a független magyar sajtó nélkül nem mentek volna semmire. – Van remény az országban – mondta Nyakó. – Önök az egyik, a független bíróság a másik garancia. Nyolc napon belül meg kell kapnunk a hitelesített kérdőíveket a Nemzeti Választási Bizottságtól, utána kezdődhet az aláírásgyűjtés. Ma este leülök tárgyalni Kész Zoltánnal és Gőgös Zoltánnal, szeretném, ha egyesítenénk az erőket. Örülünk annak, hogy sikerült kikényszeríteni a népszavazás lehetőségét, és visszaadhatjuk az embereknek a jogot arra, hogy dönthessenek a vasárnap szabadságáról.

Nyakó István és Lukács Zoltán. A sajtó nélkül ügyüket elcsalták volna
Nyakó István és Lukács Zoltán. A sajtó nélkül ügyüket elcsalták volna
Szabó Miklós

A szocialisták arra számítanak, hogy az aláírásgyűjtés és nyomában a népszavazás sikeres és eredményes lesz, és február 23-át a magyar demokrácia fekete keddjeként őrzik meg emlékezetükben. Nyakó szerint pici győzelmet arattak, de sok-sok kis győzelemre van még ahhoz szükség, hogy a rezsimet leváltsák. Ha összegyűlik a 200 ezer aláírás, nemigen lehet megakadályozni a népszavazást, bár – tette hozzá Nyakó – a despotikus rezsim nem viseli el azt, hogy a nép az akarata ellen döntsön.

– Gyáva nyulak lesznek

– szögezte le –, de végül visszavonják azt a törvényt, amivel arra kényszerítették az embereket, hogy vasárnap mást csináljanak, mint amit szeretnének. Tudjuk persze, hogy azon intézmények élén, amelyek vezetői 15 hónapon át akadályoztak bennünket abban, hogy a népakaratot kifejezésre juttassuk, most is ugyanazok ülnek. Minden szegletben és téglában ott van az állampárt szellemisége. Ezért kezdeményezni fogjuk egy alternatív vagy valóban nemzeti választási bizottság létrehozását, amely a választások tisztasága fölött őrködik. Köztiszteletre méltó, megbecsült szakembereknek kell ebben részt venniük. Nem szeretnénk erre a választási bizottságra és irodára bízni a választásokat és a népszavazást.

Szabó Miklós

A február 23-i eseményekkel kapcsolatos feljelentést a szocialisták nem vonják vissza, ragaszkodnak a kivizsgáláshoz, mert bűncselekmény történt. Amiről pontosan lehet tudni, hogy kik követték el, noha a rendőrség hetek alatt sem tudta kideríteni, amit a sajtó három nap alatt kinyomozott. Az MSZP tudni akarja, hogy kik voltak a felbujtók, a kopaszok kikkel álltak telefonos kapcsolatban, voltak-e a háttérben politikusok vagy politikai pártok, ki volt a megbízó, kaptak-e érte pénzt, meg kell vizsgálni, akár titkosszolgálati eszközökkel is, hogy mit tartalmaznak a híváslisták. Ha leszállnának az ügyről, hangzott el az MSZP tájékoztatóján, abból az következne, hogy Magyarországon ilyet minden következmény nélkül meg lehet tenni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.