Ez az adat önmagában
cáfolja a Matolcsy-féle unortodoxia alapállítását, hogy a rendszerváltás óta első ízben Orbánéknak sikerült az államadósság növekedése nélkül gazdaságot bővíteni.
(Van gond ugyanakkor a gazdaságbővítés mértékével is: az első négyéves ciklusban a GDP változása a statisztikai hibahatáron belül maradt – vagyis a gazdaság gyakorlatilag stagnált –, és az öt év átlagában is a leglassabban emelkedett az összes térségbeli ország közül, alig néhány hónapja érte el újra a 2008-as válság előtti szintet, a versenytársaink közül utolsóként.)
Hasonló „sikereket" produkált a munkanélküliség elleni küzdelem is. A kormányzati kommunikációban szereplő
példátlan foglalkoztatási sikerhez a statisztikai módszertan megváltoztatása, 3-400 ezer magyar ember külföldi munkavállalása, nagyjából 250 ezernyi közmunkás és az állami hivatalok, illetve hivatalnokok látványos felszaporítása kellett.
2010 és 2014 között (most a KSH adataiból idézünk, teljes évet teljes évvel összehasonlítva) az összes alkalmazásban álló munkavállaló létszáma kevesebb mint 120 ezerrel nőtt, ám ebből a növekményből 104 ezret a költségvetési szektor szívott föl. A versenyszférában 15 ezerrel bővült a foglalkoztatotti létszám, ami szintén a számítási hiba nagyságrendje – vagyis a foglalkoztatásban is elmaradt az áttörés.
Az ország jövője felől nézve mindenképpen része kell legyen a mérlegkészítésnek az oktatás. A közoktatás indikátorrendszere 2015 című, főként a KSH és a Klik adataival dolgozó kiadvány szerint a 2010-ben még a 60 százalékot közelítő szintről mostanra 45 százalék alá csökkent az érettségi után a felsőoktatásba jelentkezők aránya – leginkább a fizetős szakok túlsúlyba kerülése (vesd össze: „Nem lesz Magyarországon semmilyen tandíj" – Orbán Viktor, 2012. X.) illetve a röghöz kötés bevezetése miatt. Ami pedig az alsóbb szinteket illeti: folyamatosan csökken – 2006 óta, de az Orbán-érában is változatlanul (és nem reál-, hanem abszolút értékben, forintban) az egy diákra jutó állami ráfordítás összege – jelenleg alig éri el az ezredfordulón regisztrált szintet, amivel tökutolsók vagyunk a régióban.
Nem adnak okot túl sok optimizmusra a népmozgalmi adatok sem: szintén a KSH-tól tudjuk, hogy
tavaly másfélszer annyian költöztek külföldre, mint 2013-ban, és hatszor annyian, mint 2009-ben,
miközben látványosan emelkedett, és immár közel 50 százalékos az elmenők között a fiatalok aránya. Az érettségizők 20 százaléka biztosan kint tervezi a jövőt, további 25 százalék pedig nem zárja ki a távozás lehetőségét – ez még néhány évvel ezelőtt is teljességgel elképzelhetetlen lett volna.
A miniszterelnökséget vezető Lázár János két hete a kormányszóvivői sajtótájékoztatón népesedéspolitikai fordulatról beszélt, és arról, hogy a kormány családtámogatási politikájának köszönhetően az új trend – többen születnek, kevesebben halnak meg – megállíthatja az elnéptelenedést. Mára kiderült, hogy ez sem volt igaz: a KSH azt közölte, hogy a születések száma ugyan 3 százalékkal valóban nőtt, a halálozásoké viszont ötször ekkora tempóban, 15 százalékkal emelkedett 2015 első három hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest, így a természetes fogyás – mint a 80-as évek óta mindig – töretlen, sőt, mostanában még gyorsult is.
A számok nem hazudnak: a porladó népszerűségű harmadik Orbán-kormány egy elnéptelenedő, eladósodó, szegényedő, öregedő, a stratégiai területeken leszakadó (ráadásul az utóbbi időben egyre inkább bezárkózó, az idegenekkel és Európával szemben bizalmatlan, mind gyanúsabb figurákkal barátkozó) országot kormányoz
– erre volt elég a 2010-ben kapott példátlan fölhatalmazás.
