Gyárfás: „Katinka párbeszédet hirdet, de ő nem ad rá módot”

A négyszeresét költik Hosszú Katinkára, mint más úszókra, és mindent megkap, amit kér – állította Gyárfás Tamás az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az úszószövetség elnöke becses kincsnek nevezte az úszónőt, és üzente: áll rendelkezésére.
„Nem tudom” – így reagált Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában arra, hogy hogyan fajult idáig a helyzet Hosszú Katinkával.

„Számunkra Katinka becses kincs, megbecsüljük, szeretjük” – mondta Gyárfás Tamás, és nem értette, milyen feltételekről beszélt Katinka. Mint mondta, mindent próbáltak beszerezni, amit az úszónő kért, kamerát és szoftvert is vettek, ami ötméterenként, két oldalról követi az úszók mozgását, „de kétszer is mellényúltunk” – tette hozzá. „Azt mondta, nem erre gondolt. A pénzügyi vezetőnk erre írt neki egy levelet, hogy akkor milyet szeretne, de nem kaptunk választ. Ő olyan klasszis, hogy megérdemli, hogy olyat kapjon, amilyet akar”. Az úszószövetség elnöke nehezményezte, hogy 23-szor kérdezték meg tőle például, hogy hol szeretne edzőtáborozni, de nem kaptak választ.

„Katinka párbeszédet hirdet, de ő nem ad rá módot. Rossz hallani tőle, hogy ez az egész egy kalap akármit ér, mert mindenki bálványozza, isteníti, és mindent megtesz azért, hogy őt segítse” – állította.

Gyárfás Tamás a beszélgetés egy pontján elárulta, hogy talán ő indította el a lavinát egy telefonbeszélgetés során. Felidézte, hogy Hosszú Katinka 2013-ban még önzetlenül részt vett a kampányokban, utána viszont megromlott a kapcsolatuk. Nyáron arra kérte, hogy vegyen részt a világbajnokság promóciós kampányfilmjében, amelyben többek között Kásás Tamás és Gyurta Dániel is szerepel – és amelyben több percet biztosítottak volna a világklasszis Katinkának, mint másoknak.

„De két nappal a forgatás előtt felhívott Amerikából, és azt mondta, hogy ennek ára van. Mondott egy összeget, én pedig mondtam, hogy akkor ennyi volt a beszélgetés, köszönjük, nem kérjük” – mesélte Gyárfás Tamás, hozzátéve, ma is ugyanezt mondaná, mivel a többiek mind ingyen vállalták a szereplést.

A műsorban azt is elmondta, hogy Hosszú Katinkára a négyszeresét költik, mint amit Cseh Lászlóra, pedig ő is világbajnok. Mindent megkap, amit kér – állította az elnök.

A műsorban először „pitiánernek” nevezte, aztán korrigálta magát, és azt mondta, kicsinyes dolognak tartja, hogy Hosszú Katinka azért panaszkodik, mert nincs öltözője. A műsorvezető közbevetésére Gyárfás Tamás elismerte, hogy nincs neki, de „azért, mert az uszoda nincs kész. Mindenkinek jó a kabin, csak neki nem. Megkapta az orvosi szobát, de ott pedig épp tataroznak” – közölte.

Gyárfás Tamás azt mondta, hogy a decemberi sajtótájékoztató előtt is többször megkeresték Hosszú Katinkát. A mostani helyzetet szégyenteljesnek érzi. „Mi szégyenkezünk, hogy ide jutottunk, és nem érdemeltük ezt meg” – sajnálkozott.

„Miért ne?” – válaszolt arra, hogy továbbra is delegálják-e az úszónőt az olimpiára, világbajnokságra. „Mi nem egy nevelőintézet vagyunk, az a dolgunk, hogy győzelemre segítsük. Családban vagyunk, azért is szomorú, hogy ez közhírré tétetett.”

Szécsi Tamást idézve azt mondta, úszóra nem haragszik, és az ATV stúdiójából üzente Katinkának: „bármikor állok rendelkezésére, mondja meg, mikor, hol, miképp”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér