Gyanúsítottként hallgatták ki Kapolyi Lászlót

Hűtlen kezelés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Kapolyi Lászlót. A szociáldemokrata párt elnöke, az MSZP volt országgyűlési képviselője panasszal élt az eljárás ellen.

A Hír TV és az m1 Híradó tudósítása szerint az NNI a politikust kihallgatta, aki szabadlábon védekezhet.

A NOL megkeresésére Kapolyi László elismerte a meggyanúsításáról szóló értesülést. Hozzátette: az eljárás ellen panasszal élt.

Úgy tudjuk, az ügy háttere, hogy Kapolyi László cége, a System Consulting a Vértesi Erőműnek 2008-ban áramvásárlást ígért. Az állami cég az ehhez szükséges mennyiség nagy részét a piacról előzetesen meg is rendelte. Kapolyiék viszont a határidő előtt lemondták a vételt. Sőt, szerintük nem is kötöttek érvényes vásárlási szerződést, amiben polgári bíróság nekik adott igazat. Miközben tehát a Vértesi a Systemmel szemben nem tudta érvényesíteni tízmilliárdos követelését, a vele szerződött kereskedők többmilliárdos pereket nyertek ellene. Ez a folyamat vezethetett az állami erőmű - később sikeresen zárult - csődeljárásához.

Kapolyi László az állami Magyar Villamos Művek (MVM) 2007-2008-as gazdálkodását érintő, elsősorban Kocsis István vezérigazgatói időszakához köthető ügyek kapcsán kerülhetett a rendőrség látókörébe. A politikus-vállalkozó neve a megjelent értesülések szerint több más, ehhez az időszakhoz köthető zavaros ügyletben is felmerült.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.