galéria megtekintése

Gyanús iszlám központ a budapesti rabbiképző mellett

48 komment


Czene Gábor

Radnóti Zoltán rabbi tiltakozik, amiért egy gyanúsnak tartott iszlám központot létesül, pár lépésre a rabbiképzőtől. A lakókjóváhagyták a tervet.

A Hit Gyülekezete jön ide,

tudja, azok a mohamedánok

– közli a Gutenberg tér és a Somogyi Béla utca találkozásánál lévő sarokház udvarán egy helyben lakó férfi. Őszintén elcsodálkozik, amikor tájékoztatjuk, hogy a nevezett gyülekezet és az iszlám egészen más vallási pályán játszik, de nem különösebben izgatja magát. Ennél most fontosabb kérdések foglalkoztatják. Az építkezések miatt már egy hete nincs gázszolgáltatás az épületben.

 

A hírt, hogy a VIII. kerületben, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemtől karnyújtásnyira imahelyet is magában foglaló iszlám központ épül, az atv.hu szolgáltatta. A Budapesti Zsidó Hitközség Rabbisága azon nyomban tiltakozott, majd a közlemény gyorsan lekerült a szervezet Facebook-oldaláról. A Népszabadság információi szerint Radnóti Zoltán rabbi „kellő egyeztetés" nélkül hozta nyilvánosságra a tiltakozást. A Mazsihisz vezetői ezt nem vették jó néven, a rabbi ezért a közleményt a saját nevével, a saját oldalára tette ki újra.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Az iszlám központ esete nem nélkülözi a furcsaságokat. A Gutenberg térnél lévő ház közös képviseletet ellátó cég ügyvezetője – nevének mellőzését kérve – elmondta lapunknak, hogy az önkormányzati tulajdonú földszinti ingatlan a szomszédos Vasas Művelődési Házhoz tartozott. Alapterülete pincével együtt összesen 554 négyzetméter. Az önkormányzat meghirdette eladásra a leromlott állapotú ingatlant, amelyet egy magánszemély vásárolt meg 30 millió forintért. Akadtak, akik kevesellték az összeget, de ezzel kapcsolatban az ügyvezető csak annyit jegyzett meg: az értékesítés a szabályok betartásával zajlott.

Az új tulajdonos aztán átadta az ingatlant az Iszlám Egyházhoz kötődő Jótékonysági Béke Alapítványnak. A lakók több közgyűlésen is foglalkoztak az iszlám központtal: voltak, akik támogatták a tervet, mások nem lelkesedtek az ötletért. Ellenérvként szóba került az is, hogy a közelben van a rabbiképző.

Az alapítvány képviselője állította, hogy ebből nem lesz probléma, mert nem imahelyet, hanem kulturális intézményt hoznak létre.

A lakók többsége végül hozzájárult az iszlám központ létesítéséhez. Meggyőzésükben az is szerepet játszott, hogy az alapítvány vállalta, az eredeti állapotában helyreállítja az utcai frontot. A lakók panaszai szerint azonban a rekonstrukció nem a megállapodást betartva történt (az olcsóbban kivitelezhető megoldások mellett a sárga és barna szín használatát, vagy például a műanyag nyílászárók beépítését is érték bírálatok). Az ügyvezető folyamatosan próbál egyeztetni a kivitelezővel és a gázművekkel, de egyelőre sejtelme sincs, hogy a házban mikor állítják vissza a gázszolgáltatás. Pedig a munkálatoknak már rég be kellett volna fejeződniük.

Radnóti Zoltán rabbi közleményében és lapunknak nyilatkozva is hangsúlyozta, hogy nem egy esetleges muszlim imaház létesítése ellen, hanem a „nagyon furcsa hátterű" Jótékonysági Béke Alapítvány megjelenése ellen tiltakozik. Az alapítvány képviselője ugyanis az a Saleh Tayseer palesztin fogorvos, akit „nem oly rég" a Budapesti Zsidó Múzeum elleni merényletkísérlettel gyanúsítottak meg és helyeztek előzetes letartóztatásba.

Kerestük a fogorvost, akinek munkatársa azt mondta, hogy Saleh Tayseer külföldön van, nem elérhető. Az ingatlan tulajdonosát sem sikerült megszólaltatnunk: az illető nem járult hozzá, hogy mobilszámát a közös képviselet megadja a sajtónak.

Az önkormányzattól és a Belügyminisztériumtól várja Radnóti Zoltán, hogy lépjen fel az „áldatlan állapot" megszüntetése és a félelmek eloszlatása érdekében.

Azt, hogy pontosan mi a teendő, a rabbi sem tudja:

szerinte nem neki kell megtalálnia a megoldást.

Egy kártérítés története

Saleh Tayseer palesztin fogorvost 2004-ben, Móse Kacav volt izraeli elnök budapesti látogatása előtt vették őrizetbe. Azzal gyanúsították, hogy két társával együtt terrorcselekményt készített elő a zsidó múzeum ellen. Két hónap után szabadon engedték, és az eljárást is megszüntették ellene. A fogorvos beperelte az államot, a Fővárosi Bíróság kétmillió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg számára.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.