galéria megtekintése

Gulyás Márton: Szó sincs lebukásról

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 26. számában
jelent meg.


Boda András
Népszabadság

Közvetve a Norvég Civil Alap is támogatta a Lázár János elleni tüntetést.

„Szó sincs arról, hogy elszóltam volna magam. Az, amiről beszéltem, olyannyira nem titok, hogy már majd egy hete olvasható a Krétakör által létrehozott Humán Platform Facebook-oldalán” – így reagált lapunk érdeklődésére Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője arra, hogy egy június 19-i televíziós interjú során elhangzott kijelentése miatt támadások kereszttüzébe került.

Az ügyvezető nem talál semmi kivetnivalót a történtekben
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Gulyás az ATV Egyenes beszéd című műsorában még egy hete beszélt arról: az Origo főszerkesztőjének botrányos menesztése miatt, egyúttal az ügyben érintettnek tartott Lázár János miniszter ellen a Kettős Mércével közösen szerveztek tüntetést Budapesten, s ennek költségeit részben a Norvég Civil Alaptól kapott támogatásból állták. (Ez az információ az interjú napján került fel a Humán Platform Facebook-oldalára.)

 

Mindez azért keltett különösen nagy feltűnést, mert a kormányzat éppen arra hivatkozva indított támadást a Norvég Civil Alap ellen, hogy a forrásokat itthon elosztó szervezet szoros kapcsolat tart fenn egy ellenzéki párttal, az LMP-vel. Közben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatot indított több, a civil alap által támogatott szervezetnél, köztük a Krétakörnél is.

Gulyás Márton kérdésünkre azt mondta: a jobboldali sajtó állításaival ellentétben szó sincs bármiféle lebukásról, hiszen az eddig is nyilvános volt, hogy mire használták fel a támogatásokat. Hozzátette: az „emberi jogok és demokrácia” keretből nyertek „civil önrendelkezés és állampolgári aktivizmus” témában kétéves felhasználásra mintegy 36 millió forintot. Ebből az összegből fordítottak nettó 140 ezer forintot a Lázár elleni tüntetésre. (Mivel időközben az adományokból összegyűlt annyi pénz, amennyi fedezte a demonstráció kiadásait, a támogatást a Humán Platform felajánlotta a Kettős Mércének.)

Mindebben Gulyás nem lát semmi kivetnivalót. A Krétakör ügyvezetője szerint teljesen normális az, hogy az övékhez hasonló civil szervezetek kritikával élnek és kontrollt gyakorolnak a mindenkori kormány felett, s ehhez különféle pályázatokon próbálnak forrást biztosítani. Szerinte a Lázár-ügyben sem volt ez másként, csak tették, ami a dolguk, felemelték a hangjukat a sajtószabadság védelmében, az állami önkény ellen.

„Ilyen esetekben egy felvilágosult kormánynak nem azt kellene firtatnia, hogy milyen pályázaton biztosítottunk forrást a tüntetéshez, inkább azt kellene átgondolnia, jogosak-e a demonstráción elhangzott kritikák” – mondta Gulyás Márton, s példaként megemlítette: „csak hogy Norvégiánál maradjunk, a norvég kormány jelentős összegekkel támogatja a norvég kabinetet élesen bíráló norvég Greenpeace-t”. Noha a történtek Gulyás szerint „teljesen rendben vannak”, nem csak a jobboldalon keltett meglepetést, hogy norvég pénz is volt a Lázár elleni tüntetésben. Schiffer András, az LMP társelnöke például tömören azt írta Facebook-oldalára: „Ez most komoly?!”

Feljelentés a Kehi-vizsgálat miatt

Szabó Tímea szerint felveti a hivatali visszaélés megalapozott gyanúját, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a Miniszterelnökség felkérésére vizsgálja a Norvég Civil Támogatási Alapból finanszírozott programok felhasználását, ezért az Együtt–PM társelnöke szerdán ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen. A politikus azt mondta, nem ismerik azokat a kritériumokat, amelyek alapján a Kehi kiválasztotta a vizsgált szervezeteket, de azt tudják, hogy az összes, korábban a „kormány által feketelistára” tett egyesület beleesett ebbe az ellenőrzésbe.

Kijelentette azt is, hogy a Kehinek sem a magyar törvények, sem a Norvég Civil Támogatási Alap működésére vonatkozó nemzetközi megállapodása alapján nincsen hatásköre az ügyben. Végül felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt és az általa „verőlegénynek” nevezett Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy „fejezzék be a civil szervezetek politikai boszorkányüldözését, és állítsák le a jogszerűtlen Kehi-vizsgálatokat”. (MTI)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.