Greenpeace: riasztó eredmények a hortobágyi méregtelep mellett

A rákkeltő kadmium és az idegméreg ólom esetében a határérték több mint hétszeresét, míg a króm esetében a határérték több mint hússzoros mennyiségét mutatták ki a hortobágyi veszélyeshulladék-tároló környékén vett vízmintában.

A Greenpeace vegyi szakértője és vegyi mintavételre kiképzett aktivistái 2014. január 10-én mintákat vettek a Hortobágyi Nemzeti Park mellett a veszélyes vegyi anyagokat tároló építmény környezetében. A vizsgálataik azt támasztják alá, hogy a kiemelten mérgező szennyező anyagok már kijutottak a tárolóból – olvasható a Greenpeace mai közleményében.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Mint beszámoltunk róla: a Balmazújváros határában lévő telepen mintegy kétezer tonna veszélyes hulladékot tároltak szabálytalanul. A létesítményről a Terepszemle Stúdió tett közérdekű bejelentést a zöldhatóságnak, amely megtette a szükséges intézkedéseket.

A Greenpeace közleményében az olvasható: a szervezet az esővíz-elvezető árok (nem pedig az ingatlanon belül lévő csurgalékvíz-tároló) üledékéből, valamint az egyik monitoringkútból vett mintát küldte el elemzésre a Bálint Analitika laboratóriumába. Habár a mintákat akkreditált laboratóriumban vizsgálták, az eredményeket a szervezet nem tekinti reprezentatívnak, azzal a tájékozódást és a hatóság munkáját kívánják segíteni.

Az eredmények szerint az esővíz-elvezető-árok üledékében nagyon magas koncentrációban voltak jelen toxikus fémek, a mért értékek jelentősen meghaladták a meghatározott földtani közegre vonatkozó szennyezettségi határértékeket. A rákkeltő kadmium és az ismert idegméreg ólom esetén a talajra vonatkozó határérték több mint hétszerese, króm esetén pedig a határérték több mint hússzoros mennyisége volt kimutatható a mintában.

A felszín alatti vízmintából is kimutathatók a tárolóban jelen lévő szennyezők, ám nem haladják meg a hatályos határértékeket. A Greenpeace leszögezi: az eredmények riasztóak, és sajnos arra utalnak, hogy a környezet már súlyosan károsodhatott. Ezért azonnali lépéseket kell hozni a szennyezés továbbterjedésének megakadályozására, valamint haladéktalanul meg kell kezdeni a szennyezés felmérését és a teljes kármentesítést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.