galéria megtekintése

„A parasportolókat degenerált hülyéknek nézitek”

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 28. számában
jelent meg.

Boda András, Varga G. Gábor
Népszabadság

Felfüggeszti a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatását a Coca-Cola addig, amíg a szervezet nem rendezi vitás pénzügyeit, de a botrányok miatt akadhat újabb szponzoráldozat is. Az ügy megoldását nem segíti, hogy a bizottság kereszttűzbe került elnöke, Gömöri Zsolt sok kérdést hagy megválaszolatlanul.

„A Magyar Paralimpiai Bizottságot évek óta támogató Coca-Cola HBC Magyarország képviselőjeként (...) tájékoztatom, hogy vállalatunk a szervezet jövőbeni pénzügyi támogatását a sajtóban megjelent ügy megnyugtató rendezéséig felfüggeszti.” Ez olvasható abban a lapunk birtokába került levélben, amelyet a vállalat küldött a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökének. Gömöri Zsolt egyebek mellett azért került a támadások kereszttüzébe, mert hárommillió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott lakáshitele végtörlesztéséhez a saját maga vezette grémiumtól. A szponzorpénzből állt segélyt úgy fogadta el, hogy aligha volt arra rászorulva.

A hallgatás nem segít a helyzeten
A hallgatás nem segít a helyzeten
Szigetváry Zsolt / MTI

A bronz fokozatú szponzornak számító Coca-Cola HBC Magyarország kommunikációs igazgatója, Tóth Valentin lapunknak megerősítette, valóban felfüggesztették a támogatást. Azt ugyanakkor hangsúlyozta: továbbra is vállalják, hogy az idei versenyeken ásványvizet  biztosítanak a sportolóknak. Az anyagi támogatás mértékéről kérdésünkre csak annyit árult el, hogy „milliós nagyságrendről van szó". Tóth Valentin kiemelte, amint rendeződik az ügy, azaz véget érnek a viták miatt indult jogi eljárások, azonnal megkeresik a lehetőségét annak, hogy támogathassák a sportolókat.

Fontos megemlíteni, a Coca-Cola nem most, hanem már bő két hete, azaz rögtön a botrány kirobbanása után elküldte a támogatások felfüggesztéséről szóló levelet a bizottság vezetésének. Ennek pedig többek között azért van jelentősége, mert lett volna ideje, lehetősége a bizottság elnökének, Gömöri Zsoltnak arra, hogy „megnyugtatóan” megmagyarázza a történteket. Ahogy azonban a közvéleményt, úgy a jelek szerint a szponzorokat sem sikerült meg győznie arról, hogy a hiteltámogatása rendben volt, a pénz visszafizetésével pedig már ügy sincs. Ezt erősíti, hogy információink szerint a bizottság egy ezüst fokozatú szponzoránál, az Allianznál is még mindig rezeg a léc. Erre utal legalábbis az, hogy hetek óta elemzik a társaság német anyavállalatánál a történteket és azt, tesznek-e lépéseket a botrány miatt.

 

Megkerestük a bizottság arany fokozatú támogatóját, a Tescót is, hogy megtudjuk, a történtek miatt változtatnak-e szponzorációs gyakorlatukon. A társaság – amely a bizottsággal kötött szerződés alapján célzottan a magyar ülőröplabda-bajnokságot és közvetlenül a sportolókat támogatja összességében 4,5 millió forinttal – azt válaszolta: „A szponzoráció esetleges változásairól egyelőre nem tudunk nyilatkozni, az együttműködés következő lépéseiről egyeztetések folynak.” A szintén kiemelt támogató K & H megkeresésünkre azt közölte: a Magyar Paralimpiai Bizottsággal 2013-ban hosszabbították meg a partneri szerződést az újabb paralimpiai ciklusra. Az érvényben lévő szerződés szerint a társaság anyagilag „kívánja támogatni a 2016. évi nyári paralimpiai játékokra készülő magyar paralimpiai csapat tagjait”. Azt ugyanakkor – nem először – leszögezték: a bizottság köteles a teljes támogatási összeget „a csapat eredményességének előmozdításával közvetlenül összefüggő költségek fedezésére fordítani”.

Este kiderült: a paralimpiai bizottság sportgazdasági igazgatója feljelentést tesz a szervezet gazdálkodása ügyében. Kovács Brigitta az RTL Híradóhoz fordult, miután tegnap hazug lejárató kampány szervezésével vádolta meg az elnök. A sportgazdasági igazgató azt állítja, Gömöri Zsolt milliókkal több szponzori jutalékhoz jutott, mint amennyit a nyilvánosság előtt bevallott, és olyan összegeket is felvett, amelyek nem is őt illették meg. Gömöri szerint semmi sem igaz abból, amit munkatársa állít.

A botrány akkor robbant ki, amikor kiderült, Gömöri Zsolt – mint arról lapunkban is többször írtunk – a bizottság alelnöke, Deutsch Tamás (fideszes EP-képviselő, volt sportminiszter) javaslatára a jogszabályok adta lehetőséggel élve hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott lakáshitele végtörlesztésére, hogy jobban tudjon a munkájára koncentrálni. A bizottság további három munkatársa is kapott támogatást – igaz, ketten „csak” kamatmentes kölcsönt –, ráadásul mindezt Deutsch Tamás beszámolója szerint szponzorpénzből állták.

A sokak által etikátlannak nevezett, a MOB vezetése által is élesen bírált támogatás után olaj volt a tűzre, hogy a nyilatkozataiban nemegyszer éhező paralimpikonokról beszélő Gömöri a hiteltámogatás évében, 2012-ben összesen 8,4 milliós fizetést kapott, átutaltak neki 17 milliós jutalmat a sikeres magyar paralimpiai szereplésért, és bevételre tett szert saját cége is, amely üzleti kapcsolatban állt a maga vezette bizottsággal. Mindemellett számíthatott a szponzorszerzés után járó tízszázalékos jutalékra is: egyik nyilatkozata szerint „2012–2013-ban 1 260 000 forintot” kapott számla ellenében, egy másik közleménye szerint azonban csak 2013-ban bruttó 1 513 130 forintot vett fel.

Az elnök eddig jobbára közleményekben, kérdéseket nem vagy csak korlátozott számban engedő sajtótájékoztatón, olykor pedig magánlevelezések nyilvánosságra hozatalával próbálta védeni igazát, pozícióját. Így történt ez legutóbb is, amikor hosszú, „öntsünk tiszta vizet a pohárba” című nyilatkozatában reagált a szerinte „minden részletében megkonstruált, hazug lejárató kampányra”. A „vádak” jó részét pontról pontra igyekezett cáfolni, s egyebek mellett arról írt: fizetése nem haladja meg az egymillió forintot, munkaszerződésében bruttó 655 ezer forint áll 2012 tavasza óta, havi benzinköltsége pedig a rágalmakkal szemben nem 300 ezer, hanem 60-80 ezer. Jelezte, a bizottsággal szerződésben álló cége kedvezményes áron adott bérbe akadálymentesített mikrobuszt, azt pedig cáfolta, hogy tízmillióba került volna a szolgálati autóként használt Volkswagen Passat – bár az árát nem árulta el.

Lapunk úgy tudja, 7,6 millió forint állt az autó 2008-ban kötött adásvételi szerződésében. Cáfolta azt is, hogy ez a kocsi jogszerűtlenül és ingyen került volna saját tulajdonába. Ezt azzal indokolta, hogy 2008-ban ő állta a kocsi árának 1,6 milliós önrészét, s ennél kevesebbet, nem egészen 1,3 milliót ért a kocsi hatévesen, amikor a nevére került. A hiteltámogatás kapcsán sokadszorra szögezte le: szerinte a bizottság nem szponzorpénzből, hanem saját bevételeiből állta a jogszerűen adott hiteltámogatást, ráadásul azt visszafizette.

Felül Gömöri Zsolt, alul a tiltakozó parasportolók
Felül Gömöri Zsolt, alul a tiltakozó parasportolók
Korponai Tamás / Népszabadság

A „tisztázó” közlemény megjelenése után jócskán akadtak még megválaszolatlan kérdések, ezért interjút kértünk Gömöri Zsolttól. Ő azonban elzárkózott ettől, s jelezte, csak írásban feltett kérdéseinkre válaszol.

Egyebek mellett arra voltunk kíváncsiak, hogy ki mond igazat: Deutsch Tamás, aki szerint szponzorpénzből fizették a végtörlesztési támogatást, vagy Gömöri Zsolt, aki azt állítja, annak fedezete a bizottság „saját bevétele volt, az nem terhelte sem az állami költségvetésből kapott forrásokat, sem a szponzorok által a sporttevékenységhez nyújtott támogatásokat”. Megkérdeztük, hogy a bizottságnak a közpénzen és a szponzorpénzen kívül milyen bevételei vannak. Kíváncsiak voltunk arra is: voltaképpen mekkora ingatlan mekkora hiteléhez kapott segítséget? Szerettünk volna választ kapni arra is: miként lehetséges az, hogy közleménye úgy is értelmezhető, 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is ugyanannyi, egyaránt 1 260 000 forint jutalékot kapott? Esetleg minden évben ugyanazokkal a szponzorokkal ugyanakkora támogatásra szerződtek a közvetítésével? Felvetettük azt is, nem tartja-e etikátlannak a jutalék elfogadását: egy bizottság elnökének nem elemi kötelezettsége, hogy – akár szponzorok felkutatásával – elősegítse az általa képviselt sportágakat? Nem érzi-e úgy, hogy etikátlan volt felvennie a hárommilliós támogatást, különösen úgy, hogy jövedelmi viszonyai szerint erre nem szorult rá?

Az elnök egyetlen kérdésünkre sem válaszolt.

Pásztory kritikája

Nemrégiben még ironizálva bírálta a bizottság vezetőit Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó, a napokban már nem csomagolta iróniába kritikáját. A Facebookon azt írta: „Lehet, hogy mindent meg tudtok magyarázni, mindenre találtok valami kiskaput, de az egészen biztos, hogy emberileg és erkölcsileg alkalmatlanok vagytok a vezetésre”, és nagy baj, hogy „a parasportolókat degenerált hülyéknek nézitek”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.