Gólyaszabadítás a Hortobágyon

Az idén összesen mintegy 100 gólyát gyógyítottak a hortobágyi madárkórházban, a gyógyultakat szabadon engedik, több madár a hétvégén nyeri vissza a szabadságát.

A hortobágyi madárparkban a nyár folyamán meggyógyított gólyákat engednek szabadon a hétvégén - közölte a helyi madárkórház vezetője pénteken az MTI-vel.

Déri János főorvos tájékoztatása szerint a gólyák minden évben szinte napra pontosan augusztus 20-án vonulnak el Afrikába, de az idén a szárazság miatt már augusztus első hetében elmentek. A hosszú útra induló szülők magukra hagytak több, még alig röpképes fiókát, amelyeket legyengülve vagy különböző láb- és szárnysérülésekkel tömegesen szállítottak be a hortobágyi madárkórházba - tette hozzá.

Déri János az MTI érdeklődésére elmondta: az idén összesen mintegy 100 gólyát gyógyítottak a hortobágyi madárkórházban, közülük 20 tavalyról itt maradt madarat már tavasszal szabadon engedtek, a többit pedig a nyár folyamán folyamatosan.
Jelenleg 35 gólya van a kórház madárparkjában, közülük hármat pénteken szabadon engedtek.

Augusztus 20-án várhatóan újabb 5-10 madarat, vasárnap pedig további útrakész madarakat indítanak el - jelezte a madárkórház vezetője. Déri János szerint bár a vonuló gólyák nagy része már a Balkánon van, északról még érkeznek csapatok, amelyekhez csatlakozva a Hortobágyon megerősödött gólyák is eljuthatnak afrikai telelő helyükre.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.