Gőgös: Ne mentegessék a haverokat

Ha nem zárolják haladéktanul a Quaestor vagyonát, akkor nem lesz anyagi fedezet a károsultak polgári jogi igényeinek kielégítésére még akkor sem, amennyiben a bíróság büntetőjogi felelősséget állapít meg - állítja Gőgös Zoltán, az MSZP alelnöke.
Gőgös arra a Blikkben megjelent sajtóhírre reagált, miszerint állítólag teherautókra pakolták Tarsoly Csaba Quaestor-tulajdonos budai házának berendezését, majd mindenki távozott az épületből. A család luxusjárművei is eltűntek a villa környékéről. A szomszédok sem tudják, hova költözött Tarsoly Csaba.

Az MSZP alelnöke úgy látja: a beérkezett feljelentések alapján azonnal zárolni kellett volna a Quaestor-érdekeltségű cégcsoportban a céges, illetve a tulajdonosi magánvagyont, mert egyébként nem marad fedezet a kártérítésekre.

Az MSZP-irodákban interneteléréssel és a büntetőfeljelentéshez szükséges nyomtatványokkal segítik az érintetteket, csak Veszprémben eddig kétszázan töltötték ki az ügyvéd által készített mintát, s közülük többen már hivatalosan az ügyészségre is benyújtották a feljelentésüket.

Tudomásunk van arról is, mondta Gőgös Zoltán, hogy az ország különböző részein több ügyvéd pertársaság alapítását kezdeményezte az ügyben. A célunk ugyanaz: segíteni a károsultakat, de egyáltalán nem szeretnénk kisajátítani a támogató közreműködést, jelentette ki Gőgös.

Rogán Antalnak, a Fidesz frakcióvezetőjének törvényjavaslatáról szólva kijelentette: a konkrét ügyben már nem sok értelme lesz annak a várhatóan április végén megszülető jogszabálynak, ami alapján visszamenőlegesen is vagyonukkal felelnek a brókerbotrányok felelősei, hiszen akkorra már rég el tudják tüntetni felhalmozott értékeiket.

Gőgös szerint sürgősen lépni kell, s az MSZP arra szólítja fel a politikusokat, hogy ne mentegessék tovább a haverokat.

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.