Göbbels propagandafilmje és a magyar légüres tér

Göbbels propagandafilmje, a Jud Süss alkalmas lehet uszításra, de csak alkalmas közegben, a mai magyar környezet viszont nem ilyen - állítja az ügyészség, megszüntetve a film levetítése miatt indult büntetőeljárást. Az SZDSZ tiltakozik, és akár Strasbourgig is elmegy.

Még ma panasszal fordul a Fővárosi Főügyészséghez az SZDSZ, miután januárban bűncselekmény hiányában szüntették meg a Jud Süss című film levetítése miatt indított eljárást - közölte budapesti sajtótájékoztatóján az SZDSZ XIII. kerületi frakcióvezető-helyettese. Merker Dávid emlékeztetett arra, hogy júniusban több alkalommal is levetítették a "közismert antiszemita, náci propagandafilmet" a fővárosi Hegedűs Gyula utca egyik helyiségében. Akkor azért tettek feljelentést közösség elleni izgatás miatt, mert véleményük szerint Magyarországon sehol nem lehet ilyen filmet levetíteni és ezzel uszítani.

A XIII. kerületi frakcióvezető-helyettes "végtelenül cinikusnak és álszentnek" nevezte az ügyészségi indoklást, amely szerint a film alkalmas lehet uszításra, de csak megfelelő eszmei fogadóközegben, a mai magyar környezetben viszont "légüres térben" mozog. Merker Dávid megjegyezte, hogy nekik viszont kötelességük megvédeni a lakosságot az ilyen filmektől. Szabadai Viktor, a szabad demokraták XIII. kerületi elnöke szerint az eljárás azt mutatja: bár az írott jog ismeri a közösség elleni izgatás bűntettét, ennek a hatóságok "nem tudtak, nem akartak érvényt szerezni".

A határozat elszomorította őket, de nem lepődtek meg rajta, mert az elmúlt húsz évben egyetlen alkalommal sem sikerült bizonyítani a közösség elleni izgatást. A politikus szerint a hatóságok az ügy során nem jártak el megfelelően az állampolgárok védelmében. Az SZDSZ kész tovább vinni az ügyet és ha kell, végül a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.

A BRFK július 18-án indított eljárást közösség elleni izgatás megalapozott gyanúja miatt a Jud Süss című film vetítésével kapcsolatban. Több tanút is meghallgatott, majd házkutatást tartott egy Hollán Ernő utcai lakásban és egy XII. kerületi könyváruházban, ahol DVD-n és videokazettán a Jud Süss több tucat kópiáját találták meg és foglalták le. Az eljárásban a rendőrség azt is vizsgálja, hogy sérültek-e a filmmel kapcsolatban a szerzői joghoz fűződő érdekek - közölte az eljárás indulásakor a BRFK.

A propagandafilm vetítésével kapcsolatban az SZDSZ XIII. kerületi frakciója tett feljelentést július elején közösség elleni izgatás miatt, mivel Angyalföldön többször is lejátszották a filmet. A Jud Süss című náci propagandafilmet Joseph Goebbels propagandaminiszter felügyelete mellett 1940-ben forgatta Veit Harlan az antiszemitizmus "igazolására".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.