Giró-Szász: konyakot rendelnének a pedagógusok

Giró-Szász András kormányszóvivő Az Este október 5-i adásában a pedagógus-béremelés elmaradását azzal írta körül, hogy "amikor nagy vihar van a tengeren, akkor azt is értékelni kell tudni, hogyha valaki kikötőbe vezet minket, nem biztos, hogy éppen konyakot kell rendelni."

A kormányszóvivő megértéséről biztosította a pedagógusokat. Mint mondta, az ő szülei is pedagógusként dolgoztak, így tudja, milyen nehéz körülmények között lehet ma ezt a pályát tisztességesen csinálni.

A tanárokat sértő mondatai miatt lemondásra szólítja fel a kormányszóvivőt az LMP.

Giró-Szász András milliós jövedelme 21 500 forinttal nő jövőre, a pedagógusok jövedelme a kormányváltás óta 15 százalékkal csökkent. Nemhogy konyakra, élelemre alig futja már nekik – írja az LMP.

Az ellenzéki párt szerint a pedagógus-életpályamodell volt az egyetlen, amelyet az elmúlt két évben az oktatási irányítás javára lehetett volna írni. A pénteken bejelentett legújabb megszorítócsomag azonban ennek bevezetését is határozatlan időre tolta – emiatt az LMP pénteken távozásra szólította fel Hoffmann Rózsát. A pedagógusokat megalázó kijelentései miatt a kormány szóvivőjének is azonnal le kell mondania – tették hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.