Jó napot kívánok mindazoknak a szerencséseknek, akik bejutottak! – így üdvözölte a közönséget Dési János újságíró, a vitafórum moderátora.

Előzőleg arra hajlottunk, hogy szombaton kora este jobb dolguk is akad a népeknek, mint két történész vitáját hallgatni a Sorsok Házáról. Tévedtünk: hatalmas volt az érdeklődés. A Bálint Ház nagyterme zsúfolásig megtelt, a kezdésként meghirdetett időpontban még sor kígyózott a bejáratnál. Végül a karzatot is megnyitották, hogy legalább állóhely jusson mindenkinek.

A kormány április közepén szeretné átadni Schmidt Mária vezetésével a Sorsok Házát, a Józsefvárosi pályaudvar helyén létrehozandó új holokauszt-emlékközpontot. Gerő András – aki Semjén Zsolt minapi hivatalos tájékoztatása szerint részt vesz a projektben – elöljáróban elmondta, hogy támogatja a tervet. Egészen addig, amíg nem érzékel olyat, amit problematikusnak, vállalhatatlannak tart.

Másfelől messzemenőleg nem támogat semmiféle nyílt vagy burkolt törekvést, amely a Horthy-korszak rehabilitálását akarja elérni. A kormány – mondta Gerő – kétarcú ebben a kérdésben, nem érték-, hanem érdekalapú politikát folytat. A szélsőjobboldal elvárásainak is szeretne megfelelni.

A Páva utcai intézmény megbukott vagy kivéreztették?

A Sorsok Házára azért is szükség van, mert Gerő András szerint mára kiderült, hogy a Páva utcai központ nem vált be. Évente 18-20 ezren látogatják, ami elenyészően kevés. Ennek nem valamifajta zsidóellenesség az oka: a kiállításban van a hiba.

Karsai László, aki közreműködött a Páva utcai kiállítás megvalósításában, egészen más magyarázattal szolgált. Egyebek mellett azzal, hogy – miközben a Sorsok Házára nagy hirtelen sikerült milliárdokat találni – a Páva utcai intézményt pénzügyileg kivéreztette a fideszes kormány. A kiállítás katarzist adó élményt nyújt, de a szembenézés a múlttal nem népszerű: az átlagemberek inkább a történelemhamisítást szeretik.

Karsai pontosította Gerő azon állítását, hogy a Páva utcai kiállítás magántulajdonban van. A kiállítás valójában a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona.

A schmidtmáriázós vonal

Máskülönben elvileg Karsai László is egyetért azzal, hogy szükség van új emlékközpontra. Csakhogy annak vezetésére Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója nem alkalmas személy. Karsai újra ellátogatott a Terror Háza Múzeumba, és Schmidt Máriáról kialakított véleményét megerősítette, amit az Andrássy út 60-ban látott. „Önként mentem, nem vittek” – jegyezte meg derültséget keltve. Felolvasott pár idézetet is, némelyikben Schmidt Mária a Horthy-korszakot méltatta.

Karsai hazugságnak minősítette, hogy Schmidt érdemben egyeztetett volna – például a Mazsihisz vezetőivel – a józsefvárosi központ koncepciójáról. „Az áldozatok emlékének arculcsapása” egy ilyen embert a Sorsok Háza vezetőjévé kinevezni.

„Meghagyom Lacinak a schmidtmáriázós vonalat” – jelezte Gerő András, hogy nem kíván ilyen jellegű vitába bocsátkozni. Gerő amúgy alaptalannak véli a Sorsok Háza elnevezését érő bírálatokat is. Nincs szó arról sem, hogy Kertész Imre és Sorstalanság című regénye fricskája lenne a névadás: a józsefvárosi központban Kertésznek is helye van.

 „A deportálás elkészült időre!”

A Sorsok Háza átadására Gerő András szerint a kormány „idióta határidőt” szabott. Gerő – aki a rendezvény során bemutatta a látványterveket – biztosra veszi, hogy április közepéig legfeljebb csak maga az épület készül el. A belső tartalom viszont „bárki bármit is mond” nem készülhet el addig, mert ez „fizikailag és intellektuálisan is lehetetlen”.

Reálisabb időpontnak tűnik a budapesti gettó felszabadításának évfordulója 2015 januárjában. Nincs ezzel komolyabb gond – folytatta Gerő –, az emberek már hozzászoktak ahhoz, hogy Magyarországon semmi nem készül el időre. „A deportálás elkészült időre!” – hallatszott a nézőtérről. Gerő a megjegyzésre nem kívánt reagálni. Ugyanakkor igyekezett megnyugtatni a jelenlévőket, hogy nyilvánosságra hozzák a Sorsok Háza koncepcióját, amikor már lesznek „kimunkált elemek”.

Karsai László kételkedésének adott hangot. Makacsul visszatért Schmidt Mária személyéhez, aki „azért titkolózik, mert fél”. Bizonyára jól emlékszik rá, milyen óriási botrány tört ki a kilencvenes évek végén, amikor az Auschwitzban lévő új magyar kiállítás (Schmidt részvételével kidolgozott) forgatókönyve nyilvánosságra került.

Túlfűtött hangulat, gonosz bekiabálások

A hangulat parázs volt, a közönség egyértelműen Karsai László pártján állt. Karsai beszédét többször is taps, míg Gerő szavait főleg nemtetszés fogadta. Valakinél elszakadt a cérna, és bekiabált neki: „Rohadj meg!”

Gerő közölte, hogy így ne beszéljenek vele, különben feláll, és elmegy. „És akkor mi van?!” – szóltak vissza néhányan.

Karsai úgy ítélte meg, csillapítania kell a kedélyeket. Kérte a jelenlévőket, hogy „semmit, de semmit ne vegyenek át az én stílusomból”. (Ezzel nemrégiben tett, nagy visszhangot kiváltó hasonlatára utalt: szerinte Schmidt Máriától elvárni, hogy szembenézésre és önvizsgálatra késztető projektet valósítson meg a Józsefvárosban, olyan abszurd ötlet, mintha egy nyilvánosház vezetőjétől kérnénk erkölcsi útmutatást. Karsai utóbb bocsánatot kért, de csak félig. Nőként megkövette, történészi tevékenységét illetően viszont fenntartotta álláspontját.)

Herzl emléke és újra meg újra Schmidt

Gerő András úgy vélte, hogy a Mazsihisz részéről jogos a Szabadság téri német megszállási emlékmű vagy a Szakály Sándor elleni tiltakozás, ám a Sorsok Házával kapcsolatos aggályok indokolatlanok, legalábbis túlzottak. Néhány hónap múlva lesz a leghíresebb magyar zsidó, az 1904-ben elhunyt Herzl Tivadar halálának évfordulója. Semmit nem hall erről, pedig jó lenne ezzel is foglalkozni – javasolta.

Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke mikrofont kért. Elmondta, hogy decemberben – bizonyára elkerülte Gerő figyelmét – Herzl-központot avattak a budapesti Izraeli Kulturális Intézetben. Majd felsorolta, milyen programokat terveznek, hogy méltóképpen emlékezzenek meg Herzl Tivadarról. Tordai egyúttal közölte: a Mazsihisz eddig négy alkalommal kereste meg Schmidt Máriát, de még választ sem kapott.