Gázrobbanás miatt égett le a TF sportcsarnoka

Lezárult az október 15-én hajnalban leégett Alkotás utcai TF sportcsarnok ügyében indított hatósági vizsgálat. Az idegenkezűséget immár hivatalosan is kizárták, a katasztrófát gázszivárgás okozta. A romok bontása hétfőn megkezdődött – jelentette be Mocsai Lajos, az intézmény rektora hétfőn a Testnevelési Egyetemen tartott sajtótájékoztatóján.

A katasztrófa hajnalán az épületben szivárgás miatt felgyülemlett gázt a temperálás miatt automatikusan bekapcsolódó gázfűtő berendezés lobbantotta lángra. Az épület egy, másfél órán belül leégett, a tűz, mint egy fáklya, vertikálisan terjeszkedett, a környező fák nem is égtek meg, a tűzoltók erőfeszítéseinek köszönhetően pedig megmenekült a szomszédos épület is, melyben a hallgatók öltözői vannak – mondta el Mocsai Lajos hozzátéve, hogy a tűz keletkezésének okát vizsgálta a Testnevelési Egyetem, a tűzoltóság és külsős szakértői csoport is, s egyértelműen arra a következtetésre jutottak, hogy a sajtóban megjelent találgatásokkal ellentétben az idegenkezűség teljességgel kizárható.

A romok elbontása hétfő reggel kezdődött, miután a múlt héten lezárult az erre kiírt közbeszerzési pályázat és nyertest hirdettek. A területen azonban a teljes megtisztítás után nem újabb sportcsarnok, hanem egy emlékpark és sporttörténeti múzeum épülhet. A zöldterület alá uszodát is terveznek.

Mocsai Lajos emlékeztetett rá, hogy az anyagi káron túl jelentős veszteség annak a mintegy 166 sporttörténeti relikviának a sérülése, illetve pusztulása, melyet évtizedek alatt gyűjtöttek össze az aulában. Érmek, fényképek, emlékplakettek és égetett agyagba megőrződött sportolói kézlenyomatok váltak a tűz martalékává, ám nagy öröm, hogy a tárgyak megmentésével megbízott régészeti kutatócsoport szerint mintegy 100 relikvia részben vagy egészben rekonstruálható állapotban maradt. Ezek, illetve a még élő sportlegendák, illetve az elhunytak családjainak új felajánlásai az múzeumban kapnak majd helyet.

A rektor azt is elmondta, hogy a TF hosszú távú jövőjéről szerdán várható kormánydöntés. A sportcsarnok megsemmisülésétől függetlenül ugyanis korábban tervbe vették az idén 90 éves oktatási intézmény sokrétű modernizálását, melynek része egy világszínvonalú, méltó infrastruktúra létrehozása.

A hétfői sajtótájékoztató apropóját egy olyan projekt lezárása szolgáltatta, melynek keretében, a mindennapos testneveléshez kapcsolódóan létrejött egy átfogó kézilabda-oktató szakanyag és tudástár. A labdasportok közül elsőként kiválasztott kézilabda oktatása több szinten, már az általános iskola alsó tagozatától kezdve egészen a középiskola végéig beilleszthetővé vált a Nemzeti Alaptantervbe. A mintegy 1000 testnevelő tanár és pedagógus közreműködésével létrejött hálózat olyan interaktív, e-learningen alapuló tudásanyagot vehet kézbe, mely a sportág korszerű oktatásához és a szaktanári továbbképzéshez szükséges.

Győrfi János, a TF stratégiai tanácsadója kiemelte, hogy a projekt próbaidőszaka során mind az oktatók, mind a gyerekek visszajelzései pozitívak voltak. Kimondottan népszerűek és hiánypótlóak az oktatóvideókban szuperlassítással bemutatott technikai elemek.

Hajdú János mesteredző, a sportszakmai jellegű projekt szakmai vezetője elmondta, hogy a sportoktatásban a vizualizációnak kiemelten fontos szerepe van, ezért az iskolákban hatalmas az érdeklődés. A tapasztalatok szerint a gyerekek elmélyülten nézik a videókat, majd motiváltan és pontosan hajtják végre a mozdulatsorokat.

A Nemzeti Alaptanterv felülvizsgálására 2017-ben kerül majd sor, a projekt célja pedig az, hogy a kézilabda-oktatás a mindennapi testnevelés segítségével olyan pozícióba kerüljön, hogy nemzeti karakterű sportággá válhasson. A tervek szerint a későbbiekben hasonló módszertani oktatóanyagok készülnek majd más sportágakhoz is, esősorban labdajátékokhoz, s az óriási igény miatt a gyógytestneveléshez is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.