Földcsuszamlásszerű Fidesz-győzelmet vár a Gallup

Kétharmados Fidesz-győzelem, a Jobbik a szocialistákat megelőzve a második legnagyobb erő lehet, s az LMP is bekerülhet a parlamentbe - derül ki a Gallup közvélemény-kutató intézet legfrissebb elemzéséből.

"A Fidesz földcsuszamlásszerű győzelme nem kétséges, a Jobbik esélyesebb a második helyre. Az LMP a küszöbön" - olvasható a Magyar Gallup Intézet honlapján megjelent, március 26-30. között, 1016 választópolgár megkérdezésével készített reprezentatív vizsgálat összefoglalójában.

A Gallup a 2006-os adathoz hasonlóan, 58 százalék körüli részvételre számít az országgyűlési választások első fordulójában, április 11-én.

A teljes népességben a Fidesz szavazóinak aránya jelenleg 41 százalékos, a Jobbik iránti preferenciáját 11 százalék nyilvánította ki, s az intézet most mért először egyszámjegyű támogatottságot a jelenlegi kormánypártnak: a megkérdezettek 9 százaléka vallotta magát MSZP szavazónak. Az LMP-re a kérdezettek 3 százaléka, az MDF-re pedig a felnőtt állampolgárok 1 százaléka voksolna. A megkérdezettek 12 százaléka azzal hárította el a kérdést, hogy nem szavaz majd, 22 százalék pedig nem osztotta meg pártpreferenciáját: vagy megtagadta a választ, vagy nem tudom-mal válaszolt.

A Fidesz a listás szavazatok 59 százalékára számíthat, a Jobbik 17 százalékot, az MSZP pedig 16 százalékot kaphat, ugyanakkor az MDF csupán 3-t, és ezzel valószínűleg nem jut be az új Országgyűlésbe. Az LMP ezzel szemben elérheti a parlamentbe jutást jelentő 5 százalékos küszöböt.

A Gallup szerint nagyon kevés várható Fidesz-szavazó rejti el véleményét a kérdezőbiztosok elől, s egy részük nem feltétlen adja majd (mindkét) voksát a várható győztesre. Az MSZP táborán belül van a legtöbb bizonytalan vagy rejtőzködő szavazó. Ez alapján feltételezhető, hogy a Jobbikkal szembeni primer adatok alapján kirajzolódó viszonylag egyértelmű hátrány ellenére, a szavazófülkében leadott voksok alapján az MSZP mégis megközelítheti a nemzeti radikális pártot a legnagyobb ellenzéki párt pozíciójáért folyó versenyben.

Viszonylag sok az olyan választó is, aki véleményei alapján legvalószínűbben az LMP szavazótáborába sorolható, de mégsem adott határozott választ a pártpreferenciát firtató kérdésre.

"A közelmúlt választási küzdelmeiben az utolsó napok kampányai gyakran felborították a potenciális választók preferenciáin alapuló előrebecsléseket. Erre most is megvan minden esély. Minden párt számára a potenciális saját szavazók mozgósítása az utolsó hét legfontosabb feladata" - olvasható a Gallup honlapján.

A napokban közzétett kutatási eredmények szerint a Medián kétharmadosnál is nagyobb Fidesz–KDNP-frakcióra számít, továbbá az MSZP és a Jobbik hasonló nagyságú képviselőcsoportjára, illetve az LMP parlamentbe kerülésére. A Medián mérései szerint nagyjából két héttel a választás első fordulója előtt a választók 56 százaléka mondta azt, hogy április 11-én biztosan elmegy szavazni. Ez valamivel magasabb a március elején mért 53 százaléknál, viszont alacsonyabb a 2006-os választás előtt mért 59 százaléknál.

A Tárki is négypárti parlamentet valószínűsít, hasonló összetételű Országgyűlést vetít előre a Nézőpont Intézet becslése, amely szerint a Fidesz-KDNP jelenlegi támogatottsága 63, az MSZP-é 15 százalék, a Jobbik 11, az LMP pedig 7 százalékon áll. Eszerint a 386-ból 284 mandátum jutna a Fidesz-KDNP-nek, 50 az MSZP-nek, 37 a Jobbiknak, 15 az LMP-nek. A Republikon Intézet szintén szerdai becslése alapján a Fidesz-KDNP 267, az MSZP 62, a Jobbik 47, az LMP 10 képviselői helyre számíthat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.